1991. január: Megkezdődnek a tárgyalások a pénzügyi és politikai unióról.
1991. december: Az EK-kormányfők jóváhagyják a szerződést.
1992. február: A külügyminiszterek aláírják a szerződést.
1992. június: A dánok népszavazáson elutasítják a szerződést.
1992. szeptember: Nagy-Britannia és Olaszország a „fekete szerda” napján kilép a valutaátváltási mechanizmusból. A francia népszavazást mikroszkopikus többséggel Maastricht hívei nyerik meg.
1992.
A közvélemény-kutatások őszi adatai szerint a megkérdezettek mintegy 60 százaléka „meg van elégedve” Balladur miniszterelnök működésével, 67 százalék megbízik benne, vagy „jó véleménye” van róla, 70 százalék pedig kifejezetten szeretné, hogy „fontos funkciót töltsön be” az elkövetkező években.
Clinton elnök az elmúlt hetekben több ízben arra kényszerült, hogy megalázó körülmények közepette lemondjon a meghirdetett amerikai külpolitikai célok megvalósításáról.
Kudarcok szomorújátéka
Szomáliában már nem akarja elfogni Aididot, nem akarja helyreállítani a polgári rendet, nem akarja bevezetni a demokráciát és a jogállamiságot.
A német alkotmánybíróság döntése nem olyan dodonai ugyan, mint annyi más szöveg a maastrichti szerződés körül, de egyenes beszédnek is túlzás lenne nevezni. Már megint nem lehet biztosan tudni, ki nyert: a föderalista euroenthuziaszták, vagy a nemzetállamista euroszkeptikusok.
Megnyugvás és gyanakvás
A bírák értelmezésében a német alaptörvény nem zárja ki eleve, hogy Németország egy nemzetek fölötti államközösséghez csatlakozzék (ez azért tényleg rendkívül megnyugtató hír a sok eurofilozofálás után).
A választásokat ráadásul nem is annyira ők nyerték meg, mint inkább az 1990 tavasza óta kormányzó konzervatívok, a Konstantinosz Micotakisz vezette Új Demokrácia vesztette el, már ha legutóbbi országlásuk egyáltalán kormányzásnak volt nevezhető. Ugyanis a maastrichti feltételeknek már csak részleges teljesítése is igen szigorú takarékossági intézkedéseket követelt az EGK „fekete bárányának” számító Görögországtól, ami már önmagában is elég volt ahhoz, hogy a kormány szinte valamennyi társadalmi csoportot magára haragítsa.
Maggie-memoárok és lojalitás
Margaret Thatcher természetesen most sem állta meg, hogy személyét az érdeklődés középpontjába ne állítsa: a konferencia nyitónapján nyilatkozatban közölte, hogy szerinte nem tesz jót egy pártnak, ha leválthatja vezérét, miközben a párt hatalmon van: vagyis az idevágó szabályt meg kellene változtatni. (Ismeretes, hogy Margaret Thatchert a konzervatív párt parlamenti frakciója 1990-ben ilyen módon fosztotta meg trónjától, s előtte a XX.
Miközben egy délolasz városkában a NATO-tábornokok a boszniai szerbekre mért légicsapás tervét készítették elő, a Szarajevót bombázó szerb tábornok felkiáltott: Lehet, hogy sok halottunk lesz, de még a sírokból is a NATO ellen fogunk harcolni! A szóhasználat elárulja, hogy a harcterekre vonult a törökökkel vívott 1389-es rigómezei csata után született „mennyei Szerbiáról” szóló legenda.
„Szó, szó, szó…” – idézik a Biblia helyett inkább Shakespeare-t a PFSZ elismerésének ellenzői, amikor az Izrael számára nyújtott garanciákat minősítik. Bizonyos értelemben igazuk van: a PFSZ egyelőre valóban „csak” szavakba foglalt biztosítékokkal szolgál az izraeli kormány számára: „A PFSZ elismeri Izrael jogát a békés és biztonságos létre. A PFSZ elfogadja a Biztonsági Tanács 242. és 383. számú határozatát.
Szereplők: Ruszlan Imranovics Haszbulatov házelnök (H), Kotyenkov, a Zsidó Autonóm Terület egyik választókerületének képviselője (K), Iszakov képviselő (I).
Tárgy: Jelcin levele a parlamenthez, amelyben újratárgyalásra javasolja a Legfelsőbb Tanács ügyrendi törvényének egyik cikkelyét. A vitatott cikkely szerint a határozatképességhez nem a tagok kétharmadának, hanem felének jelenléte lenne szükséges.
Nekem sincsenek területi követeléseim. Nem is lesznek. Nem-nem-soha! Tessék csak nyugodtan aláírni, parafálni, ratifikálni, mifene! Arra a kis földre is lehet bátran szerződni, ami itt van a lábam alatt. Tessék csak beáldozni! Majd legfeljebb felemelem (feldobom) a talpamat. Inkább a talpamat, mint a szerződést!
Ungvár elesett. Nem, nem a köztudomásúlag errefelé lassan járó hírközlés késett 49 esztendőt a bejelentéssel: én nem az 1944-es október végi szovjet bevonulásra gondolok, hanem egyfajta szubjektív végső elestére szülővárosomnak.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
7 év 35 hét
10 év 8 hét
10 év 12 hét
10 év 12 hét
10 év 13 hét
10 év 14 hét
10 év 14 hét
10 év 16 hét
10 év 16 hét
10 év 17 hét