a.j.: A Vallai

A Vallainak ma van a születésnapja. A Vallait épp két napja temettük. Ki tudja, mit kell erről gondolni, a sűrű egybeesések délutánján megrendülni vagy csakazértis röhögni Vallaihoz-illőbb-e, tény, hogy a Vallait az egyház, a színház és az irodalom búcsúztatta, utolsó vagy utolsóutáni útjára ők kísérték.

A Vallait nyilván legtöbbünk Petrit mondani hallotta, tízmillió (esetleg tizenöt) magyarnak ő volt Petri magyar hangja, a hangzó Petri. Nála mindig volt néhány Petri-vers, háthára, jól jöhet az valamikor, egy szereplő nem lesz ott időben, nem jön el a felolvasóestre, vagy ott van, de berúgva, vagy valamiért vérig sértve van ott, be kell ugrani helyette.

• Tovább

Holtzer Loránt

2004 augusztusában, életének 69. évében váratlanul és tragikus hirtelenséggel elhunyt Holtzer Loránt. Utolsó írását Mindszenty 1944-es veszprémi püspökségéről lapunk előző számában olvashatták. Különleges egyéniség volt. A mérnök és közgazdász szenvedélye a XX. századi magyar történelem kutatása volt. Nyugdíjba vonulása után döntött úgy, hogy hátralévő éveit e szenvedélyének szenteli.

• Tovább

Kardos András: A tulajdonságokkal teli ember

Kétféle ember van. Az egyik végigéli az életét, dolgozik és teljesít, környezete elismeri vagy sem, szereti vagy sem, ám soha nem volt feltűnő, hogy különösebben lennének tulajdonságai. Egyszerűen csak volt. A másik típusba olyanok tartoznak, akiknek elsősorban és mindenekelőtt tulajdonságai vannak és voltak. Ők is dolgoznak, teljesítenek, gyereket nevelnek, ám alapvetően a környezet velük kapcsolatos élményei mindig is tulajdonságaikhoz kötődnek. Ezek az emberek a tulajdonságemberek.

Könczöl Csaba ilyen ember volt.

• Tovább

Radnóti Sándor: Könczöl Csaba (1947–2004)

Sokat voltunk együtt temetéseken is. Könczöl Imre várpalotai temetésén, anyámén, Vági Gáborén, Gelléri Andrásén, Csengey Dénesén, Pándi Pálén. Egy főhivatalnok azt mondta valakinek rólunk: ne számítsanak semmi jóra, hiszen semmi gesztust nem tettek. Majd elgondolkodva hozzátette: ha csak azt nem számítom, hogy ott voltak a Pándi temetésén. Akkoriban sokat nevettünk ezen; még nem tudtuk, vagy inkább csak nem tudatosítottuk a temetések protokollját.

De ez egy protokollmentes temetés.

• Tovább

Juhász Pál: Schiffer Pál: a kínos tények dokumentálója

A hetvenes években a hátrányos élethelyzetekkel küszködő emberek sorsát ajánlotta a közönség figyelmébe. A Fekete Vonat ingázóiét, Cséplő Gyuriét, a Pártfogoltét.

• Tovább

Keresztesi József: Khairóneia fölött az ég

„A Poprád havas hátán kisdiákok korcsolyáztak, és az odvas fa, amely a tervrajzon megjelöltetik, most is azon a helyen állott, csak valamivel kisebb lett. A kolostor tornyán állanak a kopott óramutatók, mert még ma is ott ült az egyik mutatón az az öreg varjú, amely talán már Szindbád gyermekkorában foglalt ott helyet. A kőfalról, amely az ódon kolostort határolta, már lekopott a vakolat, de ahol a vakolat megmaradott az esőverte, szürke falon, vörös krétával és szénnel írott nevek voltak láthatók.

• Tovább

Murányi Gábor: In medias res

Nem volt igazán vita azon, hogy a TIB[1] az EKA[2]-n részt vegyen-e vagy ne vegyen részt. Fölmerült. Vásárhelyi Miklós határozottan ellene volt, olyan határozottan, hogy tulajdonképpen ez nem adott vitára lehetőséget, mert nyilvánvaló, hogy ha részt veszünk, akkor leginkább neki kellett volna a TIB-et képviselnie.

Mint elnöknek.

• Tovább

Hegedűs B. András: Jegyzet

Alulírott ünnepelt természetesen nem tehet mást, mint megköszöni barátainak és bajtársainak, kollégáinak és tanítványainak mindazt, amit róla elmondtak. Néhány tényre, eseményre másképpen emlékezem, de ennek aligha van jelentősége. Két megjegyzést mégis kell tennem: Kardos József egyetemi tanár és Szent Korona-kutató, akkor a felügyelő minisztérium személyzeti főnöke nem távolított el állásomból, hanem csak meghallgatott a Charta-aláírás ügyében, és rosszallását fejezte ki. A hóhérmunkát az intézeti vezetők végezték el.

• Tovább

Rainer M. János:

(…)

Glatz Ferenc mondotta egyszer nyilvánosság előtt: „Ahogyan Hegedűs B. András az 1956-os Intézetet kitaposta, az nem volt közönséges és mindennapi tett.” Valljuk meg őszintén: nem hittük akkoriban, 1989-ben, 1990-ben, hogy ki kell taposni. Nem nekünk, 1956-nak jár az. Valljuk meg, ki kellett taposni. És valljuk be őszintén, nem sokan mozdultunk meg (e köszöntő írója tán legkevésbé), hogy kitapossuk. András elsőnek, legkeményebben, legszívósabban.

• Tovább

Bak János:

(…)

HBA könyvének 295. oldalán olvasható, hogy feltehetőleg mintegy 65 esztendeje ismerjük egymást. Nem kontinuusan, de bármikor ezen időszak során több ízben a percek tört része alatt tudott András az idegeimre menni, és ezt még mindig tudja.

• Tovább