Havas Gábort, lapunk alapító szerkesztőjét barátai, tisztelői, tanítványai, munkatársai két kötettel köszöntötték 70. születésnapja alkalmából. Az első kötetben személyes hangú írások kaptak helyet, a másodikban tanulmányok. Mindkét kötet egy linken keresztül volt elérhető, most az összes írást közöljük a Beszélő honlapján.

Részlet Havas Gábor életútinterjújából, amelyet az 1956-os Magyar Forradalom Történetének Dokumentációs és Kutatóintézete Oral History Archívumának készített B. Révész László 2009. október 9. és november 20. között.

Próbáltam [1971-ben] valamilyen munkát keresni Pesten. Már korábban barátságba keveredtem Bucz Hunor amatőr színjátszó rendezővel. Neki el kellett jönnie Tiszaföldvárról, ahol gimnáziumi tanár volt, és egy nagy hírű és kiváló irodalmi színpadot csinált. Mire én följöttem Pestre, ő már itt volt, és a Csepeli Munkásotthonban hozott létre egy új csoportot. Neki is mondtam, hogy kellene valami munka, és ő valahonnan ismerte Törzsök Erikát. Nem tudom pontosan, honnan, de lehet, hogy Szolnok megyéből, mert Erika mezőtúri, és beajánlott neki.

A tudomány és egy szinti nő élete az 1940-es évek Németországában A legelső szöveg, amelyet magyarul olvastam, a Késelés volt, Havas Gábortól. Egy Andor Mihály által szerkesztett, reveláció erejével ható esszéket tartalmazó kitűnő kötetben jelent meg 1982-ben. Tulajdonképpen ezen a szövegen tanított magyarul olvasni Háy Ágnes. Nem mondanám, hogy könnyedén vettem az akadályt, de azt hiszem, az én választásom a viszonzásul tartott órákra – Basil Bunting költészete – hasonlóan próbára tette Ágit. Bár csak akadozva-bizonytalankodva igazodtam ki az akkor még nekem nagyon furcsa szintaxisban, azt észrevettem, hogy a Késelés kitűnő etnográfiai leírás és ábrázolás, amely nemcsak egy adott társadalmi helyzet kilátástalanságát jelenítette meg, hanem egyszersmind, kimondatlanul ugyan, de keretbe helyezte a tudományos elemzőt is. 

Havas Gábornak, akivel együtt csináltuk a Beszélőt, amikor még mindaz előttünk volt, ami azóta mögénk került.

A 19. század első felének liberálisai egyetértettek abban, hogy a szabad és egyenlő emberek alkotta társadalom ideáljának az „éjjeliőrállam” és a gazdasági laissez-faire párosa felel meg. Abban is egyetértettek, hogy ideális esetben az állam minden ember alapvető jogait tiszteletben tartja és tiszteletben tartatja, s hogy ahol ez a feltétel teljesül, ott nincsenek további, disztributív követelmények. Bármely elosztás igazságos, ha igazságos eljárásban hozták létre, mindenkinek joga van mindenhez, amit igazságos eljárásban – mások jogait nem sértve – szerzett meg; ezért aztán az erőforrások állami kényszerrel való újraelosztása részint indokolatlan, részint egyenesen jogsértő. A disztributív elvek létének tagadása és az „éjjeliőrállam” helyeslése szorosan összefüggött, ugyanannak az éremnek a két oldala volt. Írásom ezt a kettős tézist veszi szemügyre.

A család minden tagját rokonszenves emberi tartás jellemzi.

Egyetemi tanulmányaim során ismerkedtem meg a Szegényeket Támogató Alappal (SZETA) az 1980-as évek második felében, és kapcsolódtam be annak munkájába. Így ismerkedtem meg Havas Gáborral. Sokat tanultam tőle és munkásságából, amelyben különösen fontos figyelmet fordított a cigány gyerekek iskolai problémáira. Jelen dolgozatom témája, amelyet neki ajánlok 70. születésnapja alkalmából, szorosan kapcsolódik tudományos és gyakorlati tevékenységéhez, és bízom abban, hogy segítséget nyújt a cigányság társadalmi problémáinak mélyebb megértéséhez. 

Nem jót kérdezel. Méltatlan, de nem tudom pontosan felidézni. Igaz, ha arról érdeklődnél, hol és mikor ismertem meg a feleségem, akkor is bizonytalan lennék. Feltehetően már az egyetemen, a bölcsészkaron találkoztam Gáborral, de arra nem emlékszem. Fenéket… Közben eszembe jutott, hogy közös általánosba is jártunk, de annyi iskolába jártam, hogy az azokkal kapcsolatos emlékeim már végképp elmosódtak. Az „igazi találkozásunk” a hetvenes évek közepén lehetett, legalábbis úgy rémlik. Én akkor olyan körben mozogtam, amely a kötelességtudó technokratáké volt, és engem az izgatott, hogyan lehet az agrárvilágot megújítani. 

1982 tavasza. Semmi remény egy normális életre. Még fiatalságunk sem segít optimistábban látni a jövőt, pedig a Filmgyár, hivatalosan a Magyar Filmgyártó Vállalat Lumumba utcai telephelye még a szabadság és vidámság mezeje volt a többi szocialista vállalathoz, gyárhoz, kátéeszhez, termelőszövetkezethez képest. Ekkor kezdtünk el majdnem titokban egy filmsorozatot előkészíteni a magyar paraszti életről.

A kampány fogalmának meghatározásaként a szovjet enciklopédiában az olvasható, hogy a kampány „meghatározott időre történő, speciálisan szervezett munka, tevékenység fontos soron lévő társadalompolitikai, gazdasági vagy kulturális rendszabályok életbe léptetésére”.

E meghatározással akár egyet is érthetünk, legfeljebb másként kellene megfogalmaznunk a benne rejlő mondandót.