Még szülővárosomban, Sárospatakon éltem, amikor a roma mozgalom magába vonzott. Fiatal voltam, és lelkes és érdeklődő. Mondhatom, hogy mindent magamba akartam szívni, ami tudásként, ismeretként fellelhető volt.

Megszereztem az összes kiadványt, könyvet, a megjelenő roma lapokat. Persze a meglóduló roma civil önszerveződésbe is bekapcsolódtam, illetve bekapcsolódtunk apámmal, családunkkal, helyi és környékbeli barátainkkal, ismerőseinkkel. 

Ebben a köszönésben nagyon sok tisztelet, olykor pedig félsz is felfedezhető. Tisztelet, mert te vagy azon kevés emberek egyike, akik szakmai, erkölcsi zsinórmérték gyanánt szolgálnak számomra. Tisztelet, ugyanis – azt hiszem, ezt te nem is sejted – rengeteget köszönhetek neked. Érzékeny és okos pedagógusként olykor tudatosan, olykor pedig játszva, észrevétlen tanítottál, hatottál rám, formáltad a gondolkodásmódomat. Ezt az érzést szerencsére nemcsak én tapasztalhattam meg, hanem több száz, hozzám hasonló, kivételezett helyzetben lévő roma lány és fiú is. 

Nagyszerű emberi tulajdonságaival, kvalitásaival, a következetesen képviselt univerzális értékeivel, az államszocializmusban kifejlődött szisztematikus rendszerkritikai készségével, a több évtizedes munkásságával, közéleti szereplései során az elesettekkel szemben érzett felelősségérzetével, a rászorulók védelmével kapcsolatos nagyon erős és kitartó elkötelezettségével olyan magasságokba jutott, amelynek az elérhetetlensége és megközelíthetetlensége okán az utána következő generációk eszményként tekintenek személyére. A szerénysége miatt bizonyára˛túlzónak tartja az eszménykép „titulust”, de úgy vélem, abban, hogy ez mennyire így van, sokan egyetértünk.

A Festschrift érdekes műfaj, sokat találkoztam vele az elmúlt négy évben, amióta bekerültem az akadémiai közegbe – a Te meggyőző erőd, biztatásod, sokéves támogatásod eredményeként. Ezeket a köszöntő ünnepi köteteket egy-egy iskolateremtő jeles tudós tiszteletére állítják össze tanítványai, tisztelői az ünnepelt életének, munkájának jeles évfordulóihoz kapcsolódva. Eddig a pillanatig ezek a kötetek, ahogyan ez a meghatározás is, mindig túlzottan formálisak voltak számomra. A kezembe akadt kötetek többségükben olyan írásokat tartalmaztak, amelyeknek volt ugyanközük az ünnepelthez, de őszintén megvallva inkább a szerzők szakterületeinek egy részletét tartalmazzák, amelyet szorgosan igyekszenek az ünnepelthez kötni.

Oka van annak, hogy a sok ezer betegem közül miért is emlékszem a Kalapra. Az emlékek sokszor váratlanul jelennek meg. Sokszor jutnak eszembe sikertelenül kezelt betegeim, akik talán továbbra is itt maradhattak volna, ha ügyesebb, szemfülesebb vagyok, vagy jobban értékelem a helyzetet, a tüneteket, ha a szükséges kórházi infrastruktúra rendelkezésemre állt volna. Ilyenkor szemek, arcok, csövek, vérrel telt edények képei jelennek meg, hallom a hangokat, és olyan fura rossz érzés fut át a testemen, mint amikor a bombák sivítása, a robbanó és leomló épületek hangja jut eszembe. Ez nem kóros jelenség, ez nem lelkiismeret-furdalás, ez csupán a kitörölhetetlen, örökké velünk maradó emlékek egyike, másika.