Skip to main content

Beszélő-beszélgetés

Révész Sándor, Zolnay János: Én már csak provokálni szeretek

2014. március 5.

Beszélő-beszélgetés Bíró Andrással a From Victimhood to Citizenship című vitakönyvről – A magyar nyelvű verzió tavasszal jelenik meg.

Amikor több évtizedes emigrációból hazatérve, egy csomó tapasztalat birtokában megjelentél a magyar közéletben a nyolcvanas évek vége felé, az egyik általad használt kulcskategória a provokáció volt. Nemcsak abban az értelemben, hogy a közéleti vitákban gyakran használsz éles, tabutörő kifejezéseket, de ennek a kifejezésnek fontos szerepe volt a terepmunkád során is, mert szakmai hitvallásod szerint provokálni akartad a projektjeid résztvevőit. Csakhogy a provokáció szónak a magyar nyelvben kifejezetten ronda, méltóságsértő jelentése van. Akit provokálnak, az egyet tehet: nem hagyja magát. Nem gondolod, hogy taktikai, terminológiai hiba volt ennek a kifejezésnek a használata?

Ádám Zoltán, Mink András: Karácsony Gergely: „Vagy magukban csendben azt mondják…”

2013. november 29.

Beszélő-beszélgetés Karácsony Gergely független parlamenti képviselővel, a Párbeszéd Magyarországért elnökségi tagjával

Eredeti szakmád szerint szociológus vagy. Honnan, milyen családból, településről jöttél?

Tipikus, elsőgenerációs értelmiségi szülők gyermeke vagyok. Szüleim 1945-ben születtek, mind a ketten a Kertészeti Egyetemre jártak. Gyerekkoromban falun éltem, a Kisvárda melletti Nyírtason. Később Debrecenbe költöztünk, ott voltam kamasz, majd onnan kerültem Budapestre, az ELTE szociológia szakára. Apám leginkább Szelényi Iván Harmadik út című könyvének szereplőihez hasonlított: állami gazdaságban dolgozik, de észreveszi a piaci réseket, és az állami gazdaságtól bérelt földeken, háztájiban megtermeli, amit még lehet. A faluban nekünk volt a legnagyobb fóliasátrunk, ahol elég sokat kellett dolgoznom. Majd édesapám hatéves koromban meghalt. Ez meghatározó, még valamiképpen a politikai eszmélésemre is befolyást gyakorló eseménye volt az életemnek. Nagy család vagyunk, az anyukám négy gyerekkel maradt egyedül, a legidősebb tizenegy éves volt ekkor, hat évesen én voltam a legfiatalabb. Innentől kezdve az addig viszonylag jómódban élő család kezdett lecsúszni.

Ádám Zoltán, Révész Sándor: Keszthelyi András: „...egy illúzió rabjai voltunk”

2013. november 13.

Keszthelyi András politikai tanácsadóval Ádám Zoltán és Révész Sándor beszélgetett

Azt tudjuk, hogy te egy szabálytalan kádergyerek voltál, de hogy miként voltál szabálytalan és miként voltál kádergyerek, azt azért nem tudjuk pontosan. Elmesélnéd, milyen családból jöttél, milyen indíttatásokkal és elképzelésekkel érkeztél el a kolozsvári egyetem filozófia szakára?

Először is renitens voltam, ezt apámtól örököltem: afféle rossz gyerek, aki vitatkozik a tanáraival, szóvá teszi, ha valami maszlagot próbálnak neki beadni, stb. Ez ugyan alkati kérdés, de a hetvenes-nyolcvanas évek Romániájában inkább a Thomas Mann által emlegetett „hatalomvédte bensőség” adottságának tűnt: első megközelítésben ugyanis kádergyerek volnék. Apám a helyi napilap főszerkesztője – ami persze pontosan kijelöli a helyét a megyei párthierarchiában is: ha jól emlékszem a megyei pártbizottság póttagja, több alkalommal is megyei delegált az RKP kongresszusain. Ennek ellenére apám nem volt egy klasszikus apparatcsik.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon