Múlt század, 1980. Vagy ’81. Újpesti Derkovits Ifjúsági Klub. Érkeznek a vendégek a Térszínház húsvéti játszóházába. A játék előtt az én dolgom is, hogy fogadjam őket. Magas, sötét hajú férfi terelgeti befelé a folyosón kislányát-kisfiát. Újoncként számomra a legtöbb vendég ekkor még ismeretlen volt, mégis felőle érdeklődtem a többiektől: „Ki az a megnyerő megjelenésű és hangú férfi a két gyerekkel?”

Havas Gáborral kíváncsi egyetemistaként találkoztam először, amikor Heleszta tanár úr vendégelőadónak hívta egy szociológiaóránkra. (Igen, igen, jól hallottátok, mire 1976-ot írtunk, a legvidámabb barakkba beszivárgott a rút kapitalizmus eme csökevénye!)

Tágra meredt szemekkel bámultam és minden porcikámmal figyeltem, hogy a statisztika és az elemzés megfellebbezhetetlenül tudományos módszerével miképpen írható le a cigányoknak – vagyis az én népemnek a helyzete.

Havas Gábor – akit személyesen nagyon-nagyon nagyra becsülök, és a közelmúltban is nagyon sokat segítségünkre volt egy gilvánfai munkánkban – szerepének hangsúlyozása nagyon fontos most még azért is, mert az egyik legfontosabb feladat a közéletben, hogy kiemeljük: milyen iszonyatos baj volt az elmúlt negyedszázadban az, hogy a legszegényebbek, a leszakadtak reintegrációjával igazán komolyan nem törődött a politika, és Gábor volt az – meg még Solt Ottilia –, aki már az első parlamenti ciklusban képviselőként jelenítette meg ennek az ügynek az iszonyatos fontosságát.

Néha, nem mindig, vigyázzba állok tőle, a HAVAS, így nagybetűvel, vagy a havasgábor, így, kisbetűvel mint fogalom. És a kérdések: Vajon elég jól csináltam valamit? Megfelel-e neki? Érteni-értékelni fogja? Vagy sz@r az egész? Vajon mit nem vettem észre, mire nem gondoltam, amire ő egyből és mindig. Aztán persze nem jó vagy nem elég jó, dörmögés, lehet elölről kezdeni vagy kiegészíteni. Vagy kiborul, veszekszik, néha felrúgja a kukát (!), másnap meglep engem és minket Túró Rudival, mi meg örülünk neki, tényleg és őszintén, és ahogy a Betti mondaná: forró aranyba kellene önteni, de ha nincs, jó a zálogjegy, mert csak az van?!

Először 2002-ben találkoztunk személyesen a Romaversitas felvételijén. Akkor leginkább még „Ürmös Andor húgaként” ismertél. Megszeppenve ültem a felvételin, másodéves pszichológushallgatóként. Állati büszke voltam magamra, és rettenetesen féltem is egyszerre. Most akkor nagyon okosnak és cigánynak is kell lenni egyszerre. Csak tudnám, mit jelent cigánynak lenni! – gondoltam magamban. Erős Ferenc bírálta a dolgozatomat, és nem volt nagyon elragadtatva.

Amikor a Wesley-re átjelentkeztem, nálad kellett elsőként különbözeti vizsgát tenni. A téeszesítésről kérdeztél, azt hiszem. Makogtam valamit, talán nálad még nem is olyan vállalhatatlanul, de aztán a Győri Péter jött, azt mondta, értelmezzük majd nyugodtan tágan a húzott tételt. Már nem emlékszem, mit húztam, de az biztos, hogy a Dzsumbujnak semmi köze nem volt hozzá. Én meg csak arról tudtam beszélni. Mondtam is neki, hogy nagyon tágan értelmeztem a tételt, mert én csak erről tudok beszélni, és slussz. Kerekedtek a szemei (nagyon látványosan tud Péter csodálkozni), de azért hagyta: hát, ha azt tudom, mondjam azt. Aztán valahogy egy nagy asztal mellett ültünk már mindannyian, Lengyel Gabival együtt, aki arról faggatott, hogyan nézett ki az a hajléktalan férfi, akivel a veszprémi vasútállomáson interjút készítettem: milyen ruha volt rajta, és milyen szatyor volt a kezében… 

Demeter Agoshton Laslo bushuvav, shtarvardesh thaj inja bershengo sim, ando Chongrado rakhadyilem ande jekh mija inja shela shovvardesh thaj shtarto bersh (1964), ando decemberi po deshoxtoto dyes.

Shtar zhene sam phral, duj shave thaj duj sheja. Muri maj-phuri pheny Magdolna bushol, voj shtarvardesh thaj efta bershengi avla ande kado bersh ando oktoberi. Romeste si (lako rom si ando chongrado o romano majcinimasko sheruno, voj lesa kerel butyi) trin sheja sila. Laki majphuri shej Brigi bushol, andej Peshta beshel thaj vi kothe kerel butyi socialisho butyarica-j.

Négyen vagyunk testvérek, két fiú és két lány. A legidősebb nővérem, Magdolna, negyvenhét éves lesz ebben az évben, októberben. Férjnél van (férje a csongrádi kisebbségi önkormányzat elnöke, nővérem vele dolgozik), három lánya van. A legidősebb lánya, Brigi, Pesten lakik és ott is dolgozik, szociális munkás. A középső lánya, Adrien, férjnél van Kiskunfélegyházán, két gyereke van, egy fiú és egy lány. A legkisebb lány, Alexandra, Csongrádon tanul, gimnáziumba jár, ő tovább szeretne tanulni Pesten a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, jogot szeretne tanulni.