Ön korreferátumában azt mondta, hogy ez az országos gyűlés nem fejeződhet be anélkül, hogy ne döntene bizonyos elvi kérdésekben. Alapvetően a Kisgazdapárthoz fűződő viszony váltott ki vitát. A cselekvési program elfogadásával ez a kérdés eldőlt?
Igen, eldőlt. A legsúlyosabb elvi kérdésekben nem az én javaslataim alapján született a döntés, hanem az előterjesztést opponáló Boross Péter módosító indítványait fogadták el. Nem egyszerűen a Kisgazdapártról volt szó, hanem arról, hogy az országos gyűlés dokumentumában nyíltan vállaljuk a hárompárti szövetséget, vagy a három párt megnevezése helyett általánosabban fogalmazzunk, ami egy később meghatározandó, bizonytalan összetételű szövetkezést feltételez.
A követendő koalíciós taktikáról szólt ez a vita, vagy az MDF önmeghatározásáról?
Adott helyzetben ez lehet taktikai kérdés, de én a PR munkaterületén dolgozom, ahol az a lényeges, hogy miről beszéljünk és miről ne beszéljünk. Számomra tehát ez elvi kérdés.
Nem sokon múlt a szavazás. Mennyire megosztott az elnökség ebben a kérdésben?
A most kibővült elnökség ma reggel fele-fele arányban foglalt állást ebben a kérdésben. Személyeket nem akarok mondani, ez a vita során úgyis kiderült.
Orbán Viktor nemcsak a Kisgazdapárttól határolta el a lehetséges hárompárti szövetséget, hanem az MSZP nemzetinek nevezett politikusaitól is. Néhány hónapja Pokol Béla látványosan próbálkozik azzal, hogy kapcsolatokat építsen e két csoport között.
Többen próbálkoztak a hídveréssel, de ezek a kísérletek idáig nem bizonyultak sikeresnek. Megítélésem szerint Orbán Viktornak eltérő a viszonya a kisgazdákhoz és az MSZP népi-nemzeti szárnyához. Utóbbiak számára az volt az üzenete, hogy rajtuk múlik, vállalják-e pártjukon belül önálló arculatuk felmutatását, vagy sem. Ha nem vállalják, akkor ne várjanak csodára; külső erők, más pártok nem tekinthetik őket az MSZP vezetésétől eltérő álláspontot képviselő politikusoknak.
Ellenzékben lévő pártok általában szélesebbnek láttatják a kormány mozgásterét ellenfeleiknél, majd kormányra kerülve szembesülnek korábbi közvetett vagy közvetlen ígéreteikkel. Nem fenyegeti az MDF-et az a veszély, hogy a Bokros-program frontális támadásával túlzott reményeket kelt?
Én sem hiszem, hogy 1998-ra az ország gazdasági helyzete lényegesen javulna. Nem tagadom, hogy az ellenzéki pártok napi politizálásában állandó problémát jelent a kormányintézkedések bírálatának szándéka, illetve a vállalható majdani kormányprogram elvei közötti feszültség. Nem szabad a szocialisták hibájába esni, és túlígérni magunkat. Ezt a konfliktust saját magunkkal úgy próbáljuk feloldani, hogy miközben reflexszerűen reagálunk a napi eseményekre, az MDF gazdaságpolitikai kabinetje hosszú távú programot dolgoz ki, amit őszintén szeretnénk vállalni, felkészítve az ország lakosságát minden nehézségre.





Friss hozzászólások
7 év 34 hét
10 év 7 hét
10 év 11 hét
10 év 11 hét
10 év 12 hét
10 év 13 hét
10 év 13 hét
10 év 15 hét
10 év 15 hét
10 év 16 hét