Lám, a tehetséget mégsem lehet elnémítani: két nap alatt a harmadik Koltai-nyilatkozat, ezúttal a Kossuthon. Nem Róbert – Gábor, Eizenstein és Leni Riefenstahl után a század legnagyobb statisztamozgatója. Csak hallgatom, mi mindenre készül a nyáron K. G., a rendezők rendezője, annyi szép április negyedike, március tizenötödike, mozgalmi ünnep és nemzeti gyász ihletett látványtervezője, kit a hunok és szittyák, tatárok és egykori Szent István gimnazisták éppúgy mágusként tisztelnek, mint a nosztalgia keserédes ízére ráfanyalodott pb-veteránok. Vajon tudják-e ők mind, hogy a Mester varázsvesszeje nyomán a Hilton dominikánus udvarán áriaestek, a Városmajorban musicalek lesznek a turistaváró nyári szezonban? Hogy a Margit-szigeten Lehár Vígözvegyével karöltve jó tíz év után ismét színre lép majd a „Koronás Pista”, ama legendás Kádár-házi rockopera „nagy konszolidátora” – aki, ha csak pár évre prolongálják még, bízvást mentesíti egész népét a rendszerváltás köznapi kínjai alól? Csüggedjünk-e emiatt? Ellenkezőleg. Idézzük fel, legalább kései tanulságként K. G. b. szellemét! A történelmi szükségszerűség felkent médiuma arra int, hogy „egy ponton túl nem illik ellenállni a közönségnyomásnak”…
Lám, csakugyan. Példátlan egyszerűség, alulmúlhatatlan művészi alázat. Nem mintha a nép egyszerű gyermekeiben olykor nem foganna meg hasonló belátás! (Történetesen épp a mi patinás józsefvárosi szerkesztőségünk környékén, itt a Rákóczi tér mellékutcáiban, hol közönség is, nyomás is akad elég.) De hát épp ez a humán terepmunka aszketikus szépsége, kifürkészni, hol van ama bizonyos kapitulációs „illempont”: öv alatt, gyomor- vagy szívtájékon, netán mégis a nyak felett? S ha megvan, miben méretik: alkoholfokban, nemi potenciálban, IQ-ban, avagy bűvös összeghatárban? K. G. efelől továbbra is kétségben hagy – úgy tűnik, a mércét kinek-kinek mégiscsak egyénileg kell felállítania… Legfeljebb sejteni engedi a magáét. Egy másik közelmúltbeli nyilatkozatában arról beszél, hogy potom kilencszázmillióért kész vászonra vinni legújabb vízióját (Anthony Quinnel, Franco Neróval és más alkalmi „hospesek”-kel) Árpád apánkról és a honfoglalásról. Feltéve, persze, ha addig a köztársasági elnök hivatalt vagy legalábbis nevet cserél…





Friss hozzászólások
7 év 34 hét
10 év 7 hét
10 év 11 hét
10 év 11 hét
10 év 12 hét
10 év 13 hét
10 év 13 hét
10 év 15 hét
10 év 15 hét
10 év 16 hét