Solt Ottilia

Nyomtatóbarát változat

Csak azért nem szégyellem az alább következő vallomást, mert azt hiszem, sokunk közös érzeményeiről szól. Őszülő gyermekként nyugodtam meg – nem először az elmúlt szűk fél esztendő alatt – Göncz Árpád október 23-i parlamenti beszédét hallgatva.

Már csak föl-földerengett néha az elmúlt zord évtizedek csoportos magányában az a hajdani biztonság, ami rég elveszett; a gyereké, akihez okos, megértő felnőtt beszél. Igazsága világos, bár nem biztos, hogy könnyű.

A Fekete Doboz filmjében (1988, Párizs–Budapest); a kivégzés 30 éves évfordulóján készült, talán majd nyilvánosan is láthatjuk) Szilágyi Júlia, a kivégzett Szilágyi József lánya emlékezik. Kislány volt, évekig várta haza az apját, álmodozott. Jöttek ki a börtönökből sorba a többiek. Egy házban laktak Gönczékkel, együtt nőtt a négy apátlan Göncz gyerekkel. Hazajött „Pibám” (Árpi bá’-m). A kislány ott szöszmötölt a pótapa körül, nem szólt, várt. Egyszer csöndben megszólalt a későbbi köztársasági elnök: „Julikám, már senki nincs bent.” – ”Akkor megértettem, hogy meghalt apám.”

Erről a biztonságról beszélek. Nem másról. Az igazság biztonságáról. Persze „Pibám” melegébe vonta az árvát. Kemény, erős ember lett Szilágyi Juliból.

„Sokáig tartott, s nehezünkre esett, hogy elfogadjuk a valóságot” – mondta Göncz Árpád október 23-án, az élet iránti büszke alázattal –, „nem mi csináltuk, hanem a forradalom csinált mibennünket.” A valóság kíméletlen és szeretetteli tiszteletéről szólt Göncz beszéde. A valóságot megismerve és vállalva kell akarnunk „közösen nemzetté nemesedni”. S ha képesek vagyunk rá, csak a pokol kapui vehetnek erőt rajtunk. Csak a pokol kapui.

Göncz Árpád után a miniszterelnök beszélt. „A népek történetének vannak mélyen elemzett, mélyen átélt, kegyetlen tanulságokat tartalmazó, racionális konzekvenciái. De kell, hogy legyenek a mitológia tárgykörébe tartozó, mitológiaként őrzött, átélt eseményei is. Ha nincs mitológia, akkor nincs lelki közösség… a nemzet lelkiségének, a nemzet hitének, akaratának egy történeti képbe való megőrzése és összegyűjtése.”

Azt a kis biztonságot, ami még megadatott nekem, köszönöm „Pibám”-nak. És külön köszönöm, hogy megemlítette a „kis csöveseket”. Akik, ha élnek, megőszültek már, velem együtt.

• Harmadik oldal