Solt Ottilia

Nyomtatóbarát változat

Tavaly ősszel hallottunk róla először, amikor a kormány halálra szánt akcióba lendült a költségvetési deficit csökkentésére. Főrendőrök kezdték emlegetni, méghozzá halmozott sokkadagokban. (Dr. Túrós országos rendőrfőkapitány, NSZ, október 2.; Tonhauser őrnagy, MH, október 3.; s némileg visszafogottabban Láposi Lőrinc, HVG, október 7.)

S e főrendőrök egybehangzóan állították: a nyomorult, gazdasági válság és politikai földcsuszamlás sújtotta lakosság ne is reménykedjen, hogy megmenekül az egyébiránt sötét bőrű – vagyis cigány – maffia vérengző karmaiból, ha a rendőrök fizetését, létszámát nem emelik, na és általában nem adnak nekik egy nagy kalap pénzt.

Aztán nagyobb csapások érték a dr. Túrós vezette rendőrséget, mint a költségvetési kiadások csökkentése. Duna-gate, jogállam, hatalomváltás. Szorultságában a fő-főrendőr odáig szerényedett, hogy kijelentette: a politikai rendőrség felszámolásával felszabadult pénz is elég lesz. Majd megszüntette a „cigánybűnözés”-t és a c vonal-t, mert jogállamban illetlen, s a c vonal vezetője átalakult zsebtolvaj-vonalvezetővé.

Végül is elcsitult a vész. Dr. Túrós saját szakmai helyettese lett, minisztere megvédte az ellenzéktől, mint nélkülözhetetlen szakembert.

És tessék, a nyári uborkaszezon kellős közepén ismét megjelent a maffia! Az új jogállamban érdekes módon feltűnően nem barna bőrű változatban. Viszont még hátborzongatóbb tálalásban: maguk az elváltoztatott hangú, személyazonosságuk nyomait gondosan eltüntető maffiózók szólaltak meg a 168 órában!


Először egy 24 éves, Nyugatról nemrégiben visszaszármazott ifjú Háry János mesélt nekünk, s régi ismerősünk, Tonhauser igazolta őt. Álszerénység nélkül beszámolt arról is, hogyan göngyölített fel egy maffiakezdeményt már a 80-as évek elején, szívós – és a politikai hatalom fafejűségével való küzdelmet sem nélkülöző – munkával. „Ehhez komoly erőket, egységeket kell megmozgatni… Akkor az országban kiválogattuk azokat a nyomozókat, akiket erre érdemesnek tartottunk. Olyan helyzetben voltam mint nyomozó s az operatív egység vezetője, hogy ha fél óra múlva helikopterre volt szükségem, akkor fél óra múlva volt helikopterem.” „ Most hiába is kérném, biztos, hogy nem fogok hozzájutni” – teszi hozzá keserűen s vádlón. (168 óra, július 31.)

Három hét múlva következett az újabb szenzáció a 168 órában (augusztus 21.). Az újabb maffiózók amerikai bűnügyi regényeken (pl. a korai Chandler) kívül alighanem De Sade klasszikus műveit is olvasták, olyan zaftos perverziókról számoltak be, mintegy üzleti és politikai életünk szokása gyanánt. De az e tárgykörben megnyilvánuló kifejezőerő is semmiség ahhoz képest, ahogyan a rendőrséget lefestik. Karma- és fogavesztett oroszlán, valóságos Wendriner Aladár! (Én ti. Rejtő Jenőt is olvasok, remélhetőleg veled egyetemben, Olvasó.) Nincs neki még fegyvere sem szolgálaton kívül, nem is beszélve a titkos eszközökről. „Addig, amíg Magyarországon a rendőrségnek nem lesz önálló csapata arra, hogy leszámoljon ezekkel (ti. velük, a maffiával), addig eredményes harcról kár is beszélni.” Maga Tonhauser sem mondhatta volna szebben! Hát még ezt –az elszánt maffiózóktól váratlan – vallomást: „Ha holnapután rend lenne ebben az országban, akkor abbahagynánk, de mivel itt holnapután is csak az alvilág fog növekedni…, semmi más jó nem lesz a világon. Ugyanis amíg a rendőrség ilyen marad…”

Van olvasó-hallgató, aki ezután nem kiált REND-ért?!

Remélem.

Amikor azonban a maffiózók is előhozakodtak a diadalmas BMW-s bűnözők nyomában lihegő szánalmas rendőr-Ladákkal, akkor én is megrettentem. Ezek még Moldovát, dr. Túróst és Láposit is olvastak? Vagy???

(Ui.: ha a közeljövőben elrabolnak, vagy elgázolnak egy BMW-vel, ez nem bizonyítja a félelmetes maffia létezését. Akinek telik egy rossz szcenárióíróra és két ripacsra, annak telik egy kölcsön BMW-re is. Kár erőlködni, fiúk.)

• Harmadik oldal