Skip to main content

Kultúra

Tar Sándor: A mi utcánk

21. Kis bűneink


Álmos és unalmas ez az utca nappal, az is lehet, hogy alszik, éjszaka viszont nyugtalan, van aki kiabál, kutyák ugatnak, zajok neszeznek, ajtók, ablakok nyílnak, csukódnak csendben, néha egy-egy szürke alak imbolyog a kerítés mellett, ha koppan, talált, de nincs jelentősége. A mi fiunk, Dezső is eltűnik nappal, mint a többiek, és ez nem is baj, mert ha itt van, az olyan, mint valami örökös szemrehányás, azért is a mi fiunk, mert senki sem tudja, hogy ki az apja.

M. G. P. [Molnár Gál Péter]: Találka a szabadsággal

Halász Péter első hete a Kamrában


Mit szólna hozzá Aczél elvtárs – nem a megvalósításhoz, csupán a fölmerülő ötlethez –, hogy az aznapi újság kiváltotta képzettársításokra épülően beleimprovizálnak a vakvilágba egy színielőadást? Nem is egyszer, de mindjárt tizenkettőt szeptemberben, tizenhatot októberben. Minden este mást. Teljességgel különbözőt. Mit szólt volna az ellenőrizhetetlen rögtönzéshez? Még gróf Teleki Géza kultuszminiszter is aggodalmasan csóválta volna a fejét, ha a debreceni kormány szavatolta bejáratos demokráciában Palasovszky Ödönnek hasonló dada rokonságú szabadosság jut eszébe.

F. Havas Gábor: „A meleg ólból ki kell menni…”

Balogh Attilával beszélget F. Havas Gábor


Mindjárt az elején föl kell tennem egy nehéz kérdést.

Tar Sándor: A mi utcánk

19. Hőség


Nagy Jenő nem sokkal a nagy eső után az MDF helyi szervezetétől egy pompás tolószéket kapott ajándékba. Az átadáson nem jelent meg senki, Dorogival küldték, aki aztán sokáig nem tudott mit kezdeni vele, mert Nagy Jenő kijelentette, hogy neki ugyan nem kell, ne is vegye le a szekérről, köszöni szépen. Nem és nem. Dorogi nem sietett visszavinni, és ez lett a veszte, mert másnap már üzentek, vigye vissza, Nagy Jenő karhatalmista volt, úgy sebesült meg, és örüljön, ha nem állítják bíróság elé, nemhogy tolószék.

Bikácsy Gergely: Két félidő


Kamaszkorom egyik nagy csalódása az volt, hogy az Édes Anna 1958 tavaszán nem nyert díjat Cannes-ban. Sőt, értetlenül „lepontozták”. Pedig itthon remekműnek láttuk, és Cannes-ba titkos esélyesként érkezett. Radványi rég emigrációban, Szőts István hosszú elhallgattatás után friss emigrációban: Fábri Zoltán akkor egy személyben az egész magyar filmet jelentette.

Bán Zoltán András: Nevetés a sötétben

Könyvek négyszemközt


Remek dolog, hogy egyre-másra jelennek meg magyarul Nabokov regényei. (Ideje lenne már esszéiből is egy válogatás.) Alig egy hónapja beszéltünk a Baljós kanyarról, és íme itt az 1931-ben oroszul írt „metafizikus lektűr”, mely 1938-ban jelent meg angolul, természetesen a nyelvzseni szerző saját fordításában. Az új cím, Laughter in the Dark egyben recenzióm címe is. Feltehetően jobban érvényesíti a nabokovi eszményt, miszerint egy regény címe mindenekelőtt nem annak cselekményét, de színét hivatott megjeleníteni.

Hajdu István: Kravalenwasser


Budapest perceken belül kisebbfajta kultúrbotrány helyszíne lesz, ezt nyugodt szívvel megjósolhatjuk. A főpolgármester akar valamit, környezete hezitál, ellenfelei – most éppen a magukat szakmának tételeztető művészettörténészek és a kielégítetlen építészek – dühödtek eme akaratot megtapasztalva. Ugyanis Demszky Gábor Hundertwasser-házra vágyik, a hazaiak meg – gondolom – hazai házra.

Kálmán C. György: Ha és amennyire hagyja


Hogy vagy? – Hogy vannak szüleid, hogy van nővéred, fivéred? – Jól; rosszul; már jobban vagyok. – Nem érzem magamat jól. – Jó színben vagy. – Nagyon rossz színben vagy. – Mi bajod van? – Fáj a fejem; fogam; torkom; hasam. – Meghűltem.




Mint hazánkban talán nem igazán köztudott, ezen a héten van a zsidó újév.

Na sag’ schon, nem egy nagy ügy. Van az minden évben.

Egyébként sem valami jeles ünnep, még Izraelben sem. Sokkal inkább a hűvös, csillagászati időszámításhoz, semmint a vallásos áhítathoz fűződik.






Tar Sándor: A mi utcánk

18. Nagy Jenő és Sárika


Ha az ember építkezni kezd, és megáll először az üres telek előtt, önkéntelenül hitvese vállára teszi a kezét, és elmereng. Ez a mozdulat az elkövetkező tizenöt-húsz évben már ritkábban fog előfordulni, sőt, de nem is ezen tűnődik ilyenkor az ember, hanem elfogja egy kicsit valami rettenet, hogy talán mégsem tudja majd megcsinálni. Elérhetetlennek tűnik minden álom a három szobáról, hallról, nagy, csempézett konyháról, az ugyancsak nagy fürdőszobáról, ahová besüt a nap, tapéta, csillár, bútorok. És rengeteg sóder, beton, téglák és iszonyú felfordulás.

Tandori Dezső: Nem lóverseny! De ír pálya…

(Ronnie Wood-i jegyzetek + Minnelli-klip)


„Rossz dolog a jegyzetelés. Szükséges rossz.” (kb. dr. Samuel Johnson.) (Lisa Minnelli nem Linda Perry.) (De…)

„Aki Londont unja, az életet unja; mert Londonban minden megvan, ami az élethez kell.” (Szintén Johnson doktor.) Erre én: De ha valaki épp életuntan érkezik Londonba? Ha odaérkezése az életnek kell… az életnek, hogy így legyen meg az életben minden, ami hozzá, az élethez kell… akkor mi van?

Válasz: semmi, mint mindig. (Mint általában. Legyünk alkuképesek.)

Alkuképesség? Nem.






Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon