Skip to main content

Kultúra

Kálmán C. György: Ne kelljen választani

Könyvek négyszemközt


Csaknem reménytelennek tetszik hatásosan elkezdeni az itt következő írást, amely két jelentős író ugyancsak jelentős (mi több, élvezetes és magávalragadó) publicisztikai kötetéről szólna. Ilyenkor szokás utalni a ’89-es fordulat utáni nagy publicisztikai hullámra, az írók új és felszabadult politizálási hajlamára, a kiszélesedett publikációs lehetőségek nagy csábítására, a szépirodalom és az újságírás összefonódásának évszázados magyar hagyományára vagy arra, hogy hogyan termékenyítheti meg a publicisztikai teljesítmény a szépprózát.

Bikácsy Gergely: Hollywoodi írek?


Hollywood Írország felé fordul.

„Amikor meghallottam, hogy Alan Parker Dublinban készít filmet, hirtelen elfogott a féltékenység” – nyilatkozta nemrég Stephen Frears.

Érthető. Hollywoodban résen kell lenni. Nem elég, hogy egy isten háta mögötti írt, valami Jimmy Sheridant Los Angelesbe cipeltek, és Oscar-várományossá tupíroztak, most még Alan Parker is, aki azért ismeri a dörgést… Irány Dublin!

Parker dublini termékét még nem láthattuk, de kezdünk valamit sejteni.






Tar Sándor: A mi utcánk

15. Madártávlat


Ha valaki kocsival befordul a műútról az utcánkba, mindjárt egy kocsmával találja magát szembe, hivatalosan ez az Orgona presszó, amúgy csak a Misi, de ki az, aki befordul? A kétszintes, masszív épületet vasbeton, terméskő és egy piros Zaporozsec tartja az idolt végezetéig. Az autó valahogy belekerült, senki sem tudja biztosan, csak a szája jár egyeseknek. Dorogi csendes éjszakákon motorzajt hall, fojtott, haldokló berregést, panaszos kürt hangja zúg a fülébe, ha kap egy felest, akkor tompábban.

Hajdu István: Cukorfinálé

Enzo Cucchi kiállítása az Ernst Múzeumban


Amikor a nyolcvanas évek elején az olasz „transavanguardia”, a német „Neue Wilde” és a definiálatlan vagy éppen túlságosan sokféle meghatározással bíró amerikai új festészet rendesen rendet vágott a képzőművészetben – ezek magyarországi közvetett, majd meglepően és meghatóan forszírozott direkt megjelenésének nyomai-romjai máig eltakarítatlanok, más szempontból feldolgozatlanok –, szóval amikor felbukkantak a „kulturális nomádizmus” meg a „stilisztikai eklektika” olasz eredetű fogalmai, akkor választás más, mint az ellen- vagy rokonszenv, nemigen adódott.

Bán Zoltán András: A fejfájás ellen

Könyvek négyszemközt


A történetmondás iránti bizalom (vagy bizalmatlanság) – e kérdés körül forog az elmúlt két évtized epikus gondolkodása. Vannak-e még történetek, és ha igen, akkor elmondhatók-e? E két kérdés persze voltaképpen egy. Mert ha létezik történet, akkor jelen van a történetmondó is, ha van egy történetnek hordozója, akkor a történet elmondható. De kicsoda a történethordozó? Thomas Mann öregkori válasza viszonylag egyszerű volt: a narrátor az Elbeszélés Szellemének megtestesítője. Ám ez a felelet meglehetősen metafizikus.

Petri György: „Valami herceg, igen”

Tandori Dezsővel beszélget Petri György


Amikor a filológusok egyszer majd nekilátnak, hogy repertóriumot készítsenek a műveidből, hát az rohadt munka lesz. Mert nagyon sokat írtál, kapásból a könyveid számát se tudnám megmondani, és akkor hozzá a lapok… még a Népsportban, a Nők Lapjában, a Magyar Konyhában is publikáltál. Sokat gondolkoztam ezen a termékenységen, mert ez nem olyan, mint Jókaié – aki lazán, könnyedén írt meg száz kötetet –, de nem is olyan, mint Balzacé, aki enciklopédikus igénnyel, meghatározott program szerint írta a regényeit.

Bikácsy Gergely: Socrates öccse

Magánytudósítónk, Bikácsy Gergely jelenti a VB-ről


Plakát a nézőtéren. Sárga trikós lány lobogtatja: „Háromszor sírtam vereséged miatt, Brazília. Tedd meg, hogy negyedszer táncolhassak a győzelmed után, és boldogan halok meg.”

Szívemből szólt a szép leány. Cserzett bőrű, ráncos arcú, kopott ruhás öregemberre emlékszem 1982 júniusából egy Múzeum körúti Keravill kirakata előtt, az utcán. Három tucatnyian ott néztük a vébé tán legnagyobb meccsét, azt a meccset, ahol a labdaművészek elfelejtettek védekezni, és szárnyalva a szépségben vesztettek.


Tar Sándor: A mi utcánk

14. A nap éjszaka kezdődik


Pintér hajnalban kel, felgyújtja a villanyt a bejárati ajtó fölött, hogy lássák, már ébren van, később majd visszafekszik, előbb azonban pálinkát vesz elő, poharat, egyik sem tiszta, de tudja mindegyikről, ki ivott belőle tegnap, legalábbis azt hiszi. Aztán iszik csak úgy, az üvegből, nem sokat, egy kortyot, úgy megy le a torkán, hogy szinte látja, perzsel, szúr, le kell ülni egy picit, míg elömlik rajta a verejték, pár perc az egész, megtörli magát, aztán iszik még egy kicsit, most már jobb. Nagyokat lélegzik, mikor jön a hányinger.

Bori Erzsébet: Ég és föld

(Wenders a városokban)


„Mikor a gyerek gyerek volt, mindenfélét kérdezett. Miért vagyok én

én, miért nem vagyok te? Miért vagyok én itt, és miért nem ott?”


Volt egyszer egy város, lett egy város (vagyis kettő), van itt egy város Európa legközepén, amit nem tudunk megkerülni. Megosztott létünk eleven botránya (volt). Azt akarták, hogy elfogadjuk, azt hitték, beletörődtünk. Mert nem kérdeztünk, csak éltünk benne a reálisan létezőben, együtt a nyilvánvaló abszurditásokkal.

Kálmán C. György: A neves, Nobel-díjas angol író, Uiliem Góulding könyve magyarul

Könyvek négyszemközt


Mire és meddig elég a mesterségbeli tudás? Mi több kell ennél? Invenció? Hatalom? Jól eltalált pillanat? Szeretet? Tehetség?

Ezek az alig megválaszolható kérdések nemcsak témái Golding könyvének, amely „művészregény”, tehát tárgya az írói küzdelem, az irodalmi alkotás, az irodalmi élet; hanem, mivel többé-kevésbé kulcsregényről, legalábbis (sejthetően) számos önéletrajzi elemmel átszőtt írásról van szó, magával ezzel a regénnyel, sőt Golding életművével kapcsolatban is óhatatlanul az olvasó eszébe jutnak.


Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon