A bosnyák férfi a Schwedenplatzon két bankfiók között állva hegedült. Több napon át arrafelé vittek ügyes-bajos dolgaim, s talán fel sem figyeltem volna rá, hiszen Bécsben az ember hovatovább belefásul a horvát, román, szerb és cigány koldusok látványába.
A Beszélő egyik híve a napokban azt tanácsolta: foglalkozzon a lap többet az életmód kérdéseivel (szerintem inkább válaszaival kellene, de mindegy), törődjön olvasóinak vágyaival, mert szerinte a Beszélőt forgató-használó közönség a lelke mélyén igenis érdeklődik ilyes ügyek iránt.
A címben idézett keserű-bohócos felkiáltást Kálnoky saját sírfeliratának szánta, mégpedig kannibál vagy pápua nyelvű műfordításban. Mennyire jellemző e clownerie az öreg Kálnokyra! Hiszen ismeretes, hogy „T. S. Eliot eme halhatatlan verssorát” J. Alfred Prufrock szerelmes éneke című költeményéből éppen ő fordította kongeniálisan, és tette így az angol pályatárs versét saját életműve egyik halhatatlan remeklésévé.
„Hello, én vagyok az m&m’s csokigolyó
ő meg a mogyoró”
„Minőség, megbízhatóság, design!”
Lindát a Colgate, engem a tárca, a tárca ami nincs, volt, meghalt, hulla, fel kell támasztani, hogyan, AZ Ő FOGACSKÁJA SZOMORÚ, FÉL, HOGY KILYUKAD, az én fejecském is szomorú, fél, hogy kupán csapják, belefeccöltek annyi időt, tanár urak, kértem?, kértem, adták, TUDOMÁNY A MOSOLY MÖGÖTT, kár volt, BAKER’S SECRETET AZ HASZNÁLJA, AKINEK VAN SÜTNIVALÓJA, de ha nincs, most meg elvárnák, készülne valami ALSA, ÉDES ÁLOM, de mi?, tárca?, mi az a tárca?, PICKWICK, MICSODA KÜLÖNBS
Klöpfler Tibor már első rendezése előtt sem volt ismeretlen a magyar filmszakmában. Ő fényképezte például Xantus János Szoba kitiltással és Sopsits Árpád Céllövölde című filmjét.
Első saját munkáját, A lakatlan embert most nem csupán maga fényképezte, de forgatókönyvíróként is ő jegyzi. A film története leginkább a fejlődésregényekhez hasonlít. Hőse olyasvalaki, aki makacsul, de tétován keresi saját sorsát. Lakatlan, hiszen önmaga nem lakik benne.
Az egyik szereplődről, egy tallini énekesről, aki náci tisztet játszik a filmedben, és Schubertet énekel, utóbb láttál egy videofelvételt: a születésnapján az észt ifjúság színe-virága náci tisztnek öltözött be. És nem tréfából.
Minden igazi volt: a ruhák, a frizurák, a fülönfüggők, a tárgyak. És ők maguk: nem úgy vették föl a náci ruhát, hogy most beöltözöm, egyébként meg az vagyok, aki vagyok. Hát ilyen jól szereplőt még nem választottam.
Érzékeltél ebből valamit forgatás közben is?
Szépek voltak a naplementék, ha tiszta volt az idő, a temető fái között vöröslött a nap, még a mocskos ablakon is áttört, pontosan az esztergályosok szemébe, míg el nem tűnt, nem lehetett dolgozni. Ezért is szerették a délutáni műszakot, meg nyugodtabb is volt. Ilyenkor leálltak, cigarettáztak, beszélgettek, az egész nem tartott egy fél óránál tovább. A művezető se ugatott ilyenkor, hagyják, mondta, mert még felkenődik valaki a tokmányra. Amúgy sem volt érdekes, hogy dolgoznak-e vagy sem, minden raktárra ment, és ott is maradt.
Éppen kétszázhúsz éve ítélték halálra a boldogtalan, hányatott sorsú Donatien Alphonse Francois de Sade-ot, aki ugyan megszökött a kivégzés elől – ezzel is bizonyítva és igazolva, hogy szadizmusába csak a líra, nem pedig a praxis szintjén keveredhetett némi, később definiált mazochizmus –, szóval meglépett a guillotine árnyékából, bűnösnek bélyegzett vágyaitól azonban nem menekedhetett.
Grunwalsky Ferenc új filmje kapcsán akár egy trilógia záródarabjáról is beszélhetünk, s talán nem egészen önkényesen.* Az Egy teljes nap és a Kicsi, de nagyon erős is gyilkossággal, illetve gyilkosságokkal végződik. S ami fontosabb: egyikben sem maga a bűntett, hanem az abba kényszerülő vagy menekülő ember a lényeges. A stílus, a filmek képi világának erős hasonlósága is közeli rokonokká teszik őket.
Mindhárom filmben önálló életre kelnek az emberi szemek, különös élőlényekként kerülnek elénk.
Az első könyved megjelenésekor harmincnyolc éves voltál, de publikálni is csak egy pár évvel korábban kezdtél. Mégis mit csináltál addig? Az érettségitől az első publikálásig?
Egyedül voltam, írtam. Most elmondjam, hogy addig mi volt? Jelentkeztem az egyetemre, filozófia szakra. Nem vettek fel, a felvételiztető tanár kinevetett. Hogy képzelem én, ezzel a háttérrel?
Milyen háttérrel?
A családot kitelepítették, deklasszálódtunk.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
8 év 14 hét
10 év 39 hét
10 év 43 hét
10 év 43 hét
10 év 44 hét
10 év 45 hét
10 év 45 hét
10 év 47 hét
10 év 47 hét
10 év 48 hét