Skip to main content

Kultúra

Bori Erzsébet: Finis Europae?

(Németország-filmek)


A film a modernitás édes gyermeke, lelkének tüköre, benne saját arcát, igaz mását szemlélheti. A kör tágasabb a művészeti modernizmusnál: gondolkodás-és életmód, világlátás és érzékenység, meg mi minden még, ahogy a film sem az egyik művészeti ág csupán, hanem képrögzítő technika és alkalmazásai, kiterjedt ipar- és üzletág is.

A rögzített kép a világgal együtt mozdult meg. Annak forgási sebességét vette föl, s mára fülsértő a csikorgás, émelygünk és szédülünk – nemcsak a moziban. Nem ezt ígérték (vagy rosszul olvastuk az írást).


Gere István: Üzenet

Tárca


A nehéz könyv lehuppant a szőnyegre, s szárnyait kitárta, mint valami mechanikus madár. Pókhálómintás hártyapapír zizzent a metszetek fölött, és az állólámpa szelíd fénye megremegett, amikor Rabovics Szilveszter felriadt rövid és zaklatott álmából. Kényelmetlen pózban, a fotel karfájára dőlve hevert; dereka kimarjult, könyöke zsibbadt, feje fájt. A Duna felől érkező villám ebben a rendezői csodapillanatban vágott át a szemközti bádogtető fölött.

Ambrus Judit: Képezzünk gyereket!

– rajzfilmekkel –


Gyereket képezni csak távolról tűnik egyszerű feladatnak, valójában hosszas töprengések során legelőször el kell jutnunk a döntéshez, milyen gyereket is szeretnénk végeredményként kapni. A hős ugyanis egészen más képzésmódot kíván meg, mint például a cselekvő-de-segítségre-szoruló, hogy korunk hősét, a rettenthetetlen karitatívot ne is említsük. Végtermékeink remekül felhasználhatók lesznek majd például műsorvezetőknek, magyartalanságtalanítóknak vagy aluljárói hittérítőknek.

Az alapszabályokat természetszerűleg figyelembe kell vennünk.


Kálmán C. György: Andersen halott

Könyvek négyszemközt


A „gyerekkönyv” nem okvetlenül a Kinderbuch szolgai fordítása, és nem is feltétlenül olyan szóösszetétel, mint cigányasszony vagy a zsidószervezet (ahol az egybeírásnak sajátos íze van). Sajnos, nemigen van jobb szó; bár elemzésre érdemes lenne, hogy legalább két előfeltevés fér bele.

Ember Mária: „Auf” vagy „ab”?


Újév után, ha teremtünk magunknak néhány perc megállási időt a nagy rohanásban, és már túl vagyunk az előző évi összegezésen (ha az adóbevalláson még nem is), hátra-hátrapillantva próbálhatunk meg előrenézni. Mindnyájan azt szeretnénk tudni persze, mi jön, ehelyett azonban csak azt vehetjük szemügyre, mi volt.

Mondjuk, a 3-asra végződő évtizedekben, századunkban.

1913: az első világháború előtti utolsó békeév, korszakzáró év, szerencse, hogy tragikumával az akkor élők nem voltak tisztában. 1933: Hitler hatalomra jutásának éve, erről többet nem is kell mondani.




Hajdu István: Détente avagy az érzékeny relációk

Cseh, osztrák, angol, kanadai és amerikai művészek a Fővárosi Képtárban


Bár nem találom túlságosan szerencsésnek, hogy a kiállítás címéül egy, a közelmúlt politikája és politizálása által rendesen igénybe vett fogalmat választottak a szervezők, s nem is egészen értem – pontosabban: nem akarom szó szerint érteni –, miért tették, az ideát, melyet a Détente-tal igyekeztek jelezni, mindenesetre kitűnőnek és példaadónak látom.

Christine König és Hans Knoll, a két bécsi galériás ugyanis azt találta ki valamikor 1989–90 táján, hogy az általuk ismert és elismert cseh művészek közül ötnek kiállítást rendez úgy, hogy a kiválasztottak maguk


Bikácsy Gergely: „Éljen Töhötöm, éljen Nyúl!”

Moziegér


Ezt a figyelemre méltó jelszót vértolulásos nemzeti ifjak zergetollas gyülekezete skandálja Fábri Zoltán Hannibál tanár úr című filmjében, melyet a múlt héten vetített a Duna Televízió.

Nyúl Béla tanár – a film hőse – dolgozatot publikál egy szaklapba, melyben azt fejtegeti, hogy Hannibál nem öngyilkossággal fejezte be életét, hanem egy karthágói forradalom idején pusztult el. Egykori osztálytársa, vitéz Muray Árpád a parlamentben ítéli el ezt a nézetet.


Balla László: Utolsó percek

Tárca


A halálraítélt elhatározta, hogy szíve utolsó dobbanásáig úgy él, mintha nem órái vagy percei lennének hátra, mintha biztos volna benne, hogy még hosszú-hosszú életút áll előtte. Keményen viselkedett eddig is, s ezután is így lesz. Nem kért kegyelmet, mert ezzel elismerte volna a rá mért ítélet jogosságát, annak a hatalomnak a legitimitását, amely törvényt ült fölötte. Méltón élt, méltón kell meghalnia.

Bán Zoltán András: Egy félbarátság kisregénye

Könyvek négyszemközt


Zavarba ejtő könyv a Csokits Jánosé! Mert eredményei bár számosak, adatai megbízhatóak, beszámolói hitelesek, elemzései többnyire pontosak, pszichológiai megfigyelései gyakran árnyaltak, mindezen örömeinket igencsak megkeserítik a krónikás sokszor kicsinyes „filológiai” tüsténkedései, személyeskedő megjegyzései, Pilinszky magánéletébe már-már illetéktelenül beleszóló véleménynyilvánításai – mindaz tehát, mely sokkal inkább vall egy féltékenykedő szerelmes kisajátítási törekvéséről, mint egy költői fegyverbarát tapintatos útegyengetéséről.

Hajdu István: Germinations 7


A II. világháború után néhány évvel a két egymást hagyományosan gyűlölő ország megbékélését szolgálta egyebek mellett a Német–Francia Diákszövetség, melynek munkálkodását a képzőművészeti főiskolások rendszeressé vált közös kiállításai színesítették.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon