Bikácsy Gergely

Nyomtatóbarát változat

Ezt a figyelemre méltó jelszót vértolulásos nemzeti ifjak zergetollas gyülekezete skandálja Fábri Zoltán Hannibál tanár úr című filmjében, melyet a múlt héten vetített a Duna Televízió.

Nyúl Béla tanár – a film hőse – dolgozatot publikál egy szaklapba, melyben azt fejtegeti, hogy Hannibál nem öngyilkossággal fejezte be életét, hanem egy karthágói forradalom idején pusztult el. Egykori osztálytársa, vitéz Muray Árpád a parlamentben ítéli el ezt a nézetet. „Forradalomra uszít az óbudai tanár”; „Guruló rubelek Óbudán” – írja hatalmas szalagcímekben a jobboldali sajtó, az Ébredő Magyarság. A tanár ennek ellenére sem vonja vissza nézeteit. A Töhötöm Szövetség „számon kérő nagytáborra” hívja híveit az óbudai Amfiteátrumba. (Nem ma: a húszas években vagyunk.) Ott vitéz Muray Árpád szónokol tüzesen, s ezt hallva a tömeg előbb azt ordítja: „Vesszen Hannibál, vesszen Nyúl”, majd Nyúl Béla „felfüggesztett gimnáziumi latintanár” nézeteit töredelmesen visszavonó szavaira s Muray testvér tapsára üvöltve ünnepelni kezdi. Ebbe az ünneplésbe aztán belehal Nyúl tanár úr…

A Hannibál tanár úr 1956-ban készült. Ha jól emlékszem, épp csak bemutatták 1956. október első hetében, igazából valamikor ’57 tavaszán kezdték játszani a mozikban. Aki felnőttként a premieren látta, nagyon jól érezhette, hogy a Móra Ferenc elbeszélését szabadon kezelő film a húszas évek elején játszódó történettel valójában a sztálinizmus bornírt ideológiai terrorjáról szól. Magam kamaszként erre nem figyeltem: a film van olyan jó, hogy „első síkján” is igaz és erős. Hangulata van, világa, emberteremtő ereje. Kemény humora, fogékonysága az emberi aljasságra, butaságra. A politikától áthatott mindennapok emberi butaságtól és gonoszságtól gőzölögnek itt. Fábri filmjét nézve érezzük, hogy nem egészen mindegy, melyik korban játszódik, hiszen figyelemre méltó expresszionista ereje mellett gondos realizmussal rajzolja meg a környezetet is. Emellett mégis mindegy: az emberi butaság örök és végtelen. A film korrajz 1923-ról, korrajz 1952/53-ról, s nem a Töhötöm Szövetségen múlik, hogy ma még nem egészen korrajz a holnapról. Nyugtalanító és jó volt újra látni Nyúl Béla latintanárt, amint kitart nézetei mellett. Sajnáltuk, amikor már behódolna a hatalomnak. Jó volt újranézni Fábri Zoltán alkotását, de nemcsak azért, mert szembesített a politikai hülyeséggel.

A film harminchat évvel elkészülte után még akkor is remekmű, ha ma már egészen másként csinálnak filmet, ha sok expresszionista ízű képsora talán a maga korában is ómódinak hatott. Egy remekmű titkát nehéz megmagyarázni: a formájában rejlik, de, mint a Hannibál tanár úr példázza, nem feltétel, hogy ez a forma „korszerű” legyen.

A „moziegér” végezetül a Duna Tv dicséretét szeretné cincogni, s nem azért cincog, mert nincs itthon a macska: sajnos a macska bajszát nyalogatva nagyon is szemmel tartja az őt bosszantó cincogókat – legutóbb is „politikai Miki Egereknek” bélyegezte őket. Szerénységemet, a „moziegeret” azonban – akármily indulattal vagy negélykedéssel fújnak egymásra meg ránk – egyáltalán nem érdekli sem a puffadt, sem a sovány macska, sem a viszolyogtató macskakongresszus, de még a Duna Tv politikai célzata sem érdekli. Mindezt rábízza másra, a társadalmat meg a politikát okosabban vizsgáló egerekre – ő bizony csak magát a filmet nézi. E sorok írója – s ezt figyelmükbe ajánlom, kedves komplexusok gyötörte Főmacskák –, nem politikai, csak kulturális Miki Egér. S mivel a Hannibál tanár úr értéke független attól, melyik tévéállomás vetíti, e kulturális Miki Egér még azt a luxust is megengedi magának, hogy a színvonalas játékfilm-válogatásért megdicsérje a macskák irányította Duna Tv-t.

Valaki majdcsak magára ismer a filmben elhangzó efféle szavakból: „E talajgyökérbe kapaszkodva írhatta lángbetűkkel Hannibál az égre, hogy él még a magyarok Istene!”

Cincogtam, uff.

• Kultúra