Térey János

Nyomtatóbarát változat

I.
Tizenöt éve Zugló az ígéret.
Ha téli álmait jövőre váltja
Pest mályvarózsa-illatú Budája,
Talán a zöld remények is beérnek,
Melyekkel áltatott a változás…
Ezerkilencszáznyolcvannyolc örökre
Ráírta képét arcra, útra, rögre,
Azóta tart a bénító varázs.

II.
Mi vonz ide, az épített ugarra?
A mokka-cukrászdák szomorúbarna
Lambériái mellé, megpihenni?
Idő, mely önmagát újrateremti.
Zugló fösvény, csak története van,
De patinája – nézz csak körbe – semmi;
A működés emléke éppen ennyi,
S az óra állni látszik untalan.

III.
…Rövidzárlattól béna utca és nép!
Nem volt kenyér napján a népharagnak.
De minden káosz alján ott az épség…
Úgymond: „Tetszettek volna forradalmat
Csinálni!” És ők majdnem… Nincs tovább.
Lélegzetvisszafojtva nézni széjjel
Boldogság volt, Pest megtelt oxigénnel,
S taxikból állt a tetszetős blokád.

IV.
Retrográd városában szombat este
Minden puha és ellenállhatatlan:
Kasszánál állnak sorba nagy csapatban
A dolgozók, pöttyös szoknyákra lesve.
Az égbolt helyén az álmennyezet
És rajta búgó neoncső az ékkő;
Beáll a füst, s a magyarul beszélő
Szovjet film egyre csak pereg, pereg.

V.
Retrográd városában egy vasárnap
Lekvárosabb, omlósabb, mint az isler.
Itt kétjegyű számon kívül nem ismer
Más összeget a bőrkötényes árlap,
S az óra áll a polcon, úgy lehet:
Tehetünk róla, hogyha zárlatos lett?...
Ha táncra késztet majd a másnapos kedv,
Forgatunk régi bakeliteket.

VI.
Járva e lompos és lassú vidéket,
A Bosnyák térig sétálunk egészen:
Úgy csordogál a délutáni élet,
Mint nénikéink kávégépe régen.
Porhó lepi a Thököly utat.
Ígéri minden új palota-portál:
Az ember feljő, lesz belőle polgár,
És asztalfőre téve jól mutat.

VII.
E tér a dudvával benőtt sínekkel
Szakasztott, mint a módjával borotvált
Szeméremdomb: tüzes kedvében itt járt
A 44-es villamos. Hideg hely,
  Mióta csöngetés se hallatik.
A körkörös romok közt: földkerekség.
A pályát, mint a cérnát, föltekerték
Egy roppant gombolyagra valakik.

VIII.
Zugló a holtidő, a lombhullás és
A gyöngyvirág közötti senki földje.
Hófúvásban a túloldalra átérsz,
S ott áll az emberarcú kerti törpe,
Ki mindezen csak vigyorogni bír:
Az Újév… Mint elődje, oly hibátlan,
Mozdulataiban bumfordi báj van;
A bőre, mint a gyűrött szűzpapír.

IX.
A 80-asok Pestje volt a hógömb,
Melyben a köztársaság tükröződött:
Szilvesztert ígért és jókedvet őrzött
Néhány sóváran körbejárt lakótömb;
Ki terveket szőtt – ifjú Rastignac –
Füttyszóra várt, aztán pörögni készen
Alámerült a fűszagú Citében,
És gyermekként örült a partinak.

• Vers