Az ötvenes–hatvanas években forradalmak rázták meg az európai filmművészetet. Szeretjük mondogatni: Európa, holott sokkal inkább nemzeti mozgalmakról volt szó, a francia és a cseh, a magyar (budapesti iskola), a lengyel s valamivel később a nyugatnémet filmről.
E nemzeti filmiskolák mind az „új” címszó alatt kerültek be a lexikonokba, kivéve az ötvenes évek második felében született angol free cinemát. Ami az elődök jól bevált témáitól, dramaturgiai szabályaitól, gondolkodásától és idealizált ábrázolásától mentes, szó szerint szabad filmet jelent. Munkáikból eltűntek a gondozott kertváros vöröstéglás házaiban élő rezervált jópolgárok, a vidéki kúriák kifogástalan gyepén kifogástalan társalgásba merülő kifogástalan urak. Helyüket kültelki munkások, kilátástalan helyzetű fiatalok és a társadalom hagyományos intézményei ellen lázadó, hazugságukat és embertelenségüket leleplező hősök léptek. Szabad (vagy szabadon kallódó) emberek, akiknek hétköznapi élete vagy nagy vállalkozása a szabadság élhető vagy éppen átélhetetlen élményét jeleníti meg.
A zászlóvivők Tony Richardson és Lindsay Anderson, a két alapfilm a Dühöngő ifjúság és a Ha. Egy percet sem öregedtek azóta. A Dühöngő ifjúság a „dühös fiatalok” vezéralakja, John Osborne drámájából készült (igazi címe: Nézz vissza haraggal), melyet Richardson színpadon is megrendezett Angliában és Amerikában. Az If szürrealista záróképe – amelyet olyan szépen idézett meg a későbbi pályáján a free cinemához is közel kerülő Antonioni a Zabriskie Point-ban – vándormotívummá vált a filmművészetben. Légy szabad, amennyire csak az ember lehet, pusztítsd el a hazug, elnyomorító intézményeket, szeress színes bőrű fiút, keresd meg önmagadat, válaszd a hosszútávfutó végtelen, megtörhetetlen belső szabadságát, szabadítsd fel a gondolataidat és a képzeleted, s ha nincs más megoldás, lőj a tetőről. A free cinema rendezői – az említetteken kívül Karel Reisz, Jack Clayton és Richard Lester – a kor emblematikus figuráit teremtették meg a vásznon. Tom Courtenay, Albert Finney, Rita Tushingham, Peter Finch és Malcolm McDowell azóta is a szabad ember megtestesítői, legyen szó új magyar vagy orosz filmről. Mert manapság, az újkonformizmus és neokonzervativizmus idején minden tájon hiánycikk az ilyen ember. A free cinema lecsengésekor Tony Richardsonnak már úgy kellett kölcsönkérnie egyet: a lázadó Ned Kellyt maga Mick Jagger adja.
Dühöngő ifjúság – augusztus 1., 4., 20.30
Hely a tetőn – augusztus 3., 20.30
Örökmozgó (VII., Erzsébet krt. 39.)





Friss hozzászólások
7 év 34 hét
10 év 7 hét
10 év 11 hét
10 év 11 hét
10 év 12 hét
10 év 13 hét
10 év 13 hét
10 év 15 hét
10 év 15 hét
10 év 16 hét