[Kisbali László]

Nyomtatóbarát változat

Fortuna

Fortuna szekerén okosan ülj, szoktuk idézni, s csak a belénk táplált tekintélytisztelet gátolja meg a kérdést: mégis, mit kellene tennünk, hogy fennmaradjunk a bakon. Mostanában persze elég sokan kénytelenek végiggondolni a hatalomhoz való személyes viszonyukat. „Eddig mi intéztük saját sorsunkat, most várjuk, hogy döntsenek helyettünk” – nyilatkozza szokásos mélyenlátásával a Híradó egyik szőkesége. Hát igen, az ember egyik nap még lakóbizottsági elnök, s hipp-hopp, a másikra nem az. Bulgakov hőse, Boszoj nem is tudott mást tenni: sírva fakadt. Mennyivel hősiesebben viselkedett Stefka, a pünkösdi főszerkesztő, aki csak „elérzékenyült és könnyeivel küzdött”. Igaz, még eszébe jutott egy kikezdhetetlen érv: ezt nem tehetik velük, mert „itt családos emberek vannak”. Vajon mit szólt volna, ha két éve közlik vele: nem lehet főhíradós, hiszen családos embereket nem akarnak kitenni ilyen veszedelmeknek.

Mert hát Fortuna kereke valóban forog, s ezzel a helyesnek tűnő érvek is alaposan változnak. Nem érdektelen hát elolvasnunk a nagy reneszánsz költő „Orvosságok jó és balsors idejére” című elmélkedéseinek részletét. A lejtmenetben haladóknak már egy kicsit keserű medikamentum ez, de talán azoknak sem árt, akik éppen a másik oldalon üldögélnek.

Félreérti a helyzetet, aki a mocskos hatalom poétikus bírálatát akarja kiolvasni a szövegből. Jól ismert e képlet. A kereszténységgel megjelenő elképzelés a (világi) hatalom amoralitásától a kezdetek óta persze sokat változott. Részben a kereszténység maga is enyhítette a hatalommal szembeni megvetését, részben pedig furcsa mód szekularizálódott e nézet. Azzal arányban, ahogy növekednek a közvetett befolyásolás lehetőségei, egyre erősebben a hatalom látható, intézményesült, politikai formáira korlátozzák e tétel érvényét. Olyanok, akik úgymond örök és tiszta értékekkel foglalatoskodnak. A koszorús költő liter borocska bódulatában dönt állami intézmények sorsáról, de amúgy rettentően rühelli a hatalmat. Idézetünk szerzőjét valóban megkoszorúzták, de ő még tisztában volt a koszorú antik eredetű hatalmi szimbolikájával. No és őszintébb is. A hatalommal sem az a baja, hogy az amorális, hanem az, hogy nem teljesülhetnek a hozzá kapcsolódó várakozások. Semmilyen hatalom sem elég hatalmas, mondja, hogy úrrá lehessünk Fortunán.

S tegyük hozzá: az intézményes, látható politikai hatalomnak megvan az az előnye, hogy – látható. Áttekinthető s ellenőrizhető. A tévé- és rádióelnökök kinevezése körüli maszatolás különösen ezért szomorú. A kormányra kerültek meg akartak felelni a közvélemény-formálók hangzatos hatalomellenességének („nem erőből” stb.), de a demokratikus hatalomgyakorlás lehetőségében se bíznak. Vagy valami mást érthetnek demokrácián. Talán kicsit sokan vannak közöttük, akik nem először kapaszkodtak a küllőkbe Fortuna kerekének emelkedő oldalán.

A hatalomról


„Öröm: Nagy hatalmasság vagyok.

Ész: Tehát nagy az irigyeid száma is.

Öröm: Sok hatalmam van.

Ész: És sok a veszedelem is körülötted.

Öröm: Roppant nagy hatalmú vagyok.

Ész: Fáradalmaid véget nem érnek, gondjaid kibogozhatatlanok.

Öröm: Sokat megtehetek.

Ész: Amennyiben többet tehetsz mások ellenében, mások is többet tehetnek ellenedben.

Öröm: Ez a hatalom csúcsa.

Ész: Amennyivel nagyobb a hatalom, annál nagyobb fölötte Fortuna uralma: kicsiben enyhébben gyakorolja hatalmát, a kövéret választja tombolása anyagául. Nagy farakásban pusztítóbban dühöng a tűzvész. Nagy bőség nagy kaput nyit a veszedelem előtt. Ritkán látsz porig nyomorítva olyant, aki nem volt előtte nagyon szerencsés. Ismeretlenségben élő ember nem ismer veszteséget.

Öröm: Amit akarok, megtehetem.

Ész: Legyen rá gondod, hogy ne rosszat akarj, és tudd, ahol több a hatalom, több a tennivaló és kevesebb a szabadság.

Öröm: Roppant hatalmas vagyok.

Ész: Mit tudod, tartósan-e? Bántó még végigsorolni is azokat a hatalmasokat, akik rövid idő alatt hatalomvesztésre jutottak, királyokat, akik rövid idő múlva teljes szolgaságra jutottak. Tövises és sikamlós az emberi emelkedés lépcseje: ingatag a csúcs, s a lezuhanás iszonyatos. Nehéz a magas polcra föllépdelni, szorongató gond ott megállni, súlyos és váratlan onnan leszállni.

Öröm: Hatalmas vagyok: van katonám, kincsem.

Ész: A valódi és szilárd hatalomnak az erény az alapja. Ha az alapot kihúzod alóla, az építmény minél nagyobb, annál veszélyesebbé válik. Mit használ, ha kinccsel töltőd meg a házad, kapásokkal a földed, hajóhaddal a tengert, ha közben belső ellenségek győzködnek lelkeddel, és végül legyőznek? Azt akarod, hogy hatalmasnak nevezzenek? Belső ellenségeidet fékezd meg otthon, s űzd el határaidról: győzd le a haragot, győzd le a kapzsiságot, győzd le a kéjvágyat, győzd le önmagadat, híred és lelked ellenségét. Miféle hatalom az, amely másokon úrrá lesz ugyan, szenvedélyei azonban úrrá lesznek rajta?

Öröm: Szilárd az alapja az én hatalmamnak.

Ész: Hogyan? Hiszen maga az élet változik. Mit fújod föl magadat, ostoba barom? Hatalomról disputálsz, s közben lelkedben állandóan veszélyben forogsz, amit szónál sebesebben akár a természet valamely titkos ereje, akár egy kicsiny állat marása, akár egy legalja, legsilányabb ember már oly sokszor elragadott a hatalmasoktól?

Öröm: Hatalmam kiválóan megszilárdult.

Ész: S ugyan milyen alapon? Homokon? Hullámokon? Szélben? Vagy magán Fortuna kerekén, mint hinni szokás? Ugyan, barátom, hagyj fel az oktalanul magadra vállalt bizakodásoddal! Nincs itt szilárd hatalom; vagy hogy legalább megközelítően fejezzem ki azt, amit érzek: semmilyen hatalom se hatalmas.”

???

• Ki beszél?