borz [Bori Erzsébet]

Nyomtatóbarát változat

Búcsúszimfónia, mert a hírek szerint az utolsó számot tartjuk a kezünkben. De legyünk pontosak: a folyóiratnak csak mostani – a második – korszaka ért véget, a lap nem szűnik meg, csak az már egy másik Magyar Napló lesz.

Milyen is volt ez a „második köztársaság”? Csupa kettősség. Eleve az, hogy biweekly volt – talán az egyetlen ilyen magyar periodika – kétféle irányból határozta meg a szerkesztést. Egyfelől gátat vetett a túlzott (?) aktualitásnak, hiszen a két hét + átfutás a hírek és információk nagy részét másodlagos frissességűvé teszi, másfelől viszont hetente meg kellett tölteni azt a 48 usque 32 oldalt, ami megnehezítette a tematikus szerkesztést, hogy „összevárt”, illetve megrendelt írásokkal egyetlen tárgyat körülíró lapszámot vagy blokkokat állíthassanak össze. Azért volt példa ilyesmire is, hirtelenjében a brutál-, a törpe- meg a halálszám jut eszembe, a hozzájuk kapcsolt élő Napló-estekkel a Merlinben meg a Kolibri pincében.

Voltak nevezetes szériák, Garaczi Nincs alvásából és Parti Nagy Se dobok…-jából azóta kötet lett, a ma is futók most halnak hamvukba. Nem lesz posta, mi kézbesítené Gabriely és Poletti urak leveleit, a Szárnyasajtó bezárul, CsZs felhagy a hümmögetéssel, üres lapokkal kerül a polcra a bélyegalbum és a napló (most). És vége a dalnak. Pedig a verseket szerettük a legjobban. Mindenféle (korú és körű) jó és nagyon jó magyar költő adta itt közre legújabb munkáit, és az emlékezetes hosszú interjúk java is poétákkal készült (az egészen kiválóra sikeredett karácsonyi számban a műfaj magasiskolája volt Parti Nagy Lajos beszélgetése Petrivel). A fenntartó fenntartásai (többek közt, hogy kevesen írnak a lapba keveseknek, hogy a kisdedek kirekesztik a magállapodott korúakat, a posztmodernisták a premoderneket) minden bizonnyal nem a versrovatot vették célba. Ami meg a prózát illeti, hát az most éppen ilyen vagy ilyen is. Bajos volna megnevezni azt a mai irodalmi lapunkat, melynek a prózarovat az erőssége.

Búcsúzóul olvassunk Balla Zsófiát és Vörös Istvánt, lássuk, miről beszél a messzire jutott, de mindig közeibe találó Karátson Gábor, vagy nézzük meg az utolsó színi- és mozielőadást. Lássuk, kicsoda Kovács András Ferenc és a nála száz évvel öregebb, „pessoás” alak, Lázáry René Sándor, kit KAF-nál jobban senki sem ismer. Búcsúzzunk vele „Más verdiktum, más szentség vár…”

• Rábeszélő