Szilágyi Imre

Nyomtatóbarát változat

Növekvő jövedelemkülönbségek

A. Markovic programját alapvetően elfogadó Z. Popov (Újvidék), R. Beklic (Szarajevó) és D. Veszelinov (Belgrád) helyesli, hogy Markovic a központi szövetségi kormány szerepét erősítve a tulajdonformák szabadsága mellett szállt síkra, s jelentősnek tartja a vállalati törvény adta lehetőségeket, melyek a piacgazdaság irányába mutatnak. Z. Popov nagyra értékeli, hogy Markovic elválasztja a pártot az államtól. Mindhárman fontos lépésnek tartják, hogy a kormány belső használatra, a lakosság számára is konvertibilissé tette a dinárt, de hangsúlyozzák, hogy ez a konvertibilitás a gazdaság megfelelő átalakítása nélkül nem lehet sikeres. Veszelinov kárhoztatja, hogy ez a konvertibilitás nem az ipar exportján, hanem a turistáktól befolyt devizán és a külföldön dolgozó jugoszlávok hazautalt valutáján alapul. Ezért jelentős privatizációt tart szükségesnek, amely új gazdálkodó szervezetek születését eredményezné.

A közgazdászok rámutatnak arra, hogy a növekvő jövedelemkülönbségek jelentős társadalmi feszültségek forrásai lehetnek, Bektic azonban azt is hangsúlyozza, hogy a bérbefagyasztás csökkenti a termelők érdekeltségét. Ugyancsak ő mutat rá, hogy ha a jelenlegi társadalmi feszültségek közepette nem alakul ki a szükséges társadalmi bizalom, veszélybe kerülhetnek a devizatartalékok, s esetleg szükségintézkedéseket kell bevezetni.

Veszelinov komoly eredménynek tartja, hogy az állami és a magánszektor végre azonos jogokkal rendelkezhet, s hogy az állami vállalatokat dolgozói döntés alapján, magánszemélyeknek eladhatják. Ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy ezt a privatizálást az állam közreműködésével kell megvalósítani, mert ha e folyamatban szabadon érvényesülhet a dolgozók akarata, az nem a legmegfelelőbb gazdasági megoldást segíti elő. Veszelinov a fejletlen területek politikai vezetőitől a lakosság támogatását megnyerve, elvenné a politikai hatalmat, s megerősítené a központi kormányzást. Ilyen állam létrehozása, bár ettől sokan félnek Jugoszláviában, szerinte az első lépés lenne a belső integrációhoz és egyúttal az Európához való csatlakozás felé.

Bektic véleménye szerint a program gyengéje, hogy még a szakmai nyilvánossággal sem ismertették előre. Ugyancsak ő az, aki szerint a külföldi adósságok visszafizetése olyan hatalmas terheket ró a jugoszláv gazdaságra, hogy el kellene érni az IMF nagyobb támogatását, az adósságszolgálat többéves szüneteltetése formájában.

Az antiinflációs politika terhei

Az alapvetően a program ellen állást foglaló szlovén J. Mencinger a programot nem tartja konzisztensnek. Szerinte a dinár túlértékelt, ennek következtében növekedni fognak az árak és a személyi jövedelmek, a kivitel pedig nem növekszik a Markovic által várt mértékben. Mivel a túlértékelt dinárral nem lehet elérni az egyik fő célt, a kivitel növelését, ezért a dinárt szubvencionálni kell, ezzel pedig a jugoszláv gazdaság ismét visszatér a régi adminisztratív beavatkozáshoz. Véleménye szerint a következetes restriktív politika vállalatok bezárását jelenti majd, ami viszont a szociális feszültségeket növeli. Mencinger egyetért a bérbefagyasztással, mert szerinte ez az egyetlen módja annak, hogy megállítsák az inflációt. A bérbefagyasztás káros következményeit pedig szociális intézkedésekkel kell ellensúlyozni. Mencinger, akárcsak az újvidéki Z. Popov, nem látja érvekkel alátámasztva azt a fejletlen köztársaságokból érkező vádat, hogy az antiinflációs politika terheit a fejletlen területek lakossága kénytelen viselni.

Mencinger úgy véli, hogy ha a program nem sikerül – s ez a program következetlensége és a szociális feszültségek miatt igen valószínű –, a nemzetek közötti türelmetlenség Jugoszlávia létét veszélyeztetheti.

Az egységes pénz hiánya

A leghatározottabban a titográdi B. Gluscevic bírálta a programot. Véleménye szerint ez a gazdaságot érintő reformprogram hibás intézkedési sorrendet tükröz. Szerinte első lépésként a politikai rendszer megváltoztatására van szükség, majd társadalmi reformot kell bevezetni, és csak ezután kerülhet sor a gazdaság reformjára. Ilyen körülmények között nem lehet hatékony a vállalati törvény sem, hiszen helyükön maradnak a politikai élet szereplői, akik a felmerülő problémákat mind a mai napig sztálinista alapon oldják meg. Így az erősebbek átháríthatják a gyengékre a program kivitelezésének terheit, nem jön létre tehát a végrehajtáshoz szükséges akcióegység. A fejletlen területeken jelentkező komoly problémákat ugyancsak azért nem lehet megoldani, mert Jugoszláviában nincs piacgazdaság. Gluscevic szerint Markovic terve nem sikerülhet, a változtatásokat teljesen új alapokról kell indítani.

• Külföld