bauer

Nyomtatóbarát változat

Igazi próbatétel volt az elmúlt hét blokád válsága. Sok minden kiderült a politikai élet szereplőiről, ami egyébként esetleg csak hónapok, évek múlva vált volna világossá. Egy ilyen jelenségre hívom föl alább a figyelmet.

Alig kezdődtek meg a tárgyalások a taxisok és a kormány képviselői között, máris arról tudósított a sajtó, Kohl kancellár nyilatkozott a magyar helyzetről, és leszögezte: mindent meg kell tenni a magyar kormány sikeréért. Majd gyorsan Budapestre küldte vezető beosztású tisztviselőit, hogy felmérjék: mi is a helyzet Budapesten, és tanácsot adjanak: mi a megoldás. Amikor az akut válság megoldódott, és megjelent a tévé képernyőjén kórházi ágya mellett a miniszterelnök, a kamera három telefonkészüléket mutatott, melyekről megtudtuk: egyebek mellett arra szolgáltak, hogy folyamatos kapcsolatban legyen a német kormánnyal és más nyugat-európai kormányokkal. A három telefon ahhoz már kevés volt, hogy a kormány a válság napjai alatt kapcsolatba lépjen az ellenzéki pártokkal.

Örvendetes, hogy a nyugat-európai kormányok elkötelezték magukat a magyar átalakulás mellett. Az a mód azonban, ahogyan a német kancellár – kinek pártbéli alvezérei már a tavaszi választási kampányban is megmondták, hogy kit tekintenek a demokrácia egyedüli biztosítékának Magyarországon – magyar ügyekben nyilatkozik, s ahogyan tanácsadókat küld Budapestre, kínos emlékeket ébreszt. Néhány napja emlékeztünk 1956-ra, s tudjuk: akkoriban Mikojan és Szuszlov termett gyorsan Budapesten – mint más esetben Prágában, Varsóban, Kelet-Berlinben –, felmérte a helyzetet és megadta az eligazítást. Bár Szuszlovék 1956-ban már tudták: nem ők a legjobb megmondhatói, hogy Magyarországon miként kell a válságot megoldani.

Hogy Kohl kancellár miképpen politizál, az az ő dolga. Legjobb magyar tanítványai azonban annyit megtanulhatnának az elmúlt évtizedek magyar történelméből: a mégoly erős nagyhatalom vezetőinek pártfogása is legfeljebb átmenetileg pótolja saját népünk kormányába vetett bizalmát.

• Harmadik oldal