Kőszeg Ferenc

Nyomtatóbarát változat

(Régi táblázatok) Egy régi újság fekszik előttem, a Magyar Hírlap 1989. január 30-i száma. Címoldalán Grósz Károly beszéde a davosi Világgazdasági Fórumon; címe: Sorsunk – Európa. Mellette Pozsgay Imre nyilatkozata: 1956 „a jelenlegi kutatások alapján népfelkelésnek” látszik. E történelminek látszó kijelentésekre figyelve az újságolvasó talán nem is tulajdonított jelentőséget annak, hogy ugyanebben a lapszámban jelentek meg a NATO és a Varsói Szerződés fegyveres erejét összehasonlító táblázatok. Az újdonságot nem az adatok jelentették. A szokatlan nyíltság azt jelezte, a szovjet vezetés ténylegesen kész az alkura, lemondott arról a brezsnyevi elvről, miszerint a fegyverzetcsökkentés utáni helyzetnek is tükröznie kell „a történelmileg kialakult” arányokat. 20-20 ezer harckocsi 60 és 30 ezer helyett – ezt jelentette az egyenlő szintre csökkentés elfogadása. A bécsi haderő-csökkentési tárgyalások új szakasza ezen az alapon kezdődött meg 1989 márciusában.

(Csomagterv) A tárgyalások közepette, de a bécsi eseményektől függetlenül, a Varsói Szerződés összeomlott. Utoljára még Für Lajos foglalt állást a szövetség belső demokratizálásának; „gyökeres átalakításának” korábban tetszetős gondolata mellett, a VSZ Honvédelmi Miniszteri Bizottságának májusi értekezletén.

Az elkésett állásfoglalással egy időben a magyar kormány másik illetékes tagja, a külügyminiszter azt a nagyon is időszerű kérdést vetette fel, hogyan őrizhető meg a Bécsben kötendő szerződés érvénye a VSZ megszűnte utáni időre. A magyar diplomácia munkája nyomán jelent meg a bécsi tárgyalások nyelvezetében a katonai tömbök neve helyett az országcsoportok, a Hatok és a Tizenhatok megjelölés.

A bécsi megállapodás jövőjével egyenrangú fontosságú megoldatlan kérdés volt, hogy egyeznek meg a VSZ országai egymás közt a Hatokra vonatkozó általános fegyverzetszintek belső felosztásában, a nemzeti kvótákban. A kérdést a publicisztikában elsőként a lapunk vetette fel. A magyar kormány (még az előző) már a múlt év novemberében úgy döntött, hogy tekintettel a bécsi tárgyalásokra, megkezdi a haderő egyoldalú csökkentését. E kezdeményezésre a szomszéd országokból hosszú ideig nem érkezett válasz, holott ezek az országok – a népesség arányát tekintetbe véve is – sokkal nagyobb hadsereget tartottak fenn, mint Magyarország.

Májusban a magyar küldöttség csomagtervet dolgozott ki, amelynek része volt a nemzeti kvótákról való megállapodás is (lásd Beszélő, 1990. aug. 11.). Ennek ellenére a Hatok első összejövetelére csak szeptember elején kerülhetett sor Pozsonyban. Ez a megbeszélés sikertelennek bizonyult – de nem a „kelet-európai kisállamok” torzsalkodásai, hanem a túlzott szovjet igények miatt. A szovjet követelés amerikai érdekeket sértett. A Pozsonyban felszínre került ellentétek így Baker és Sevardnadze találkozóján oldódtak fel: a szovjet külügyminiszter amerikai kollégájával állapodott meg, hogy a Hatok húszezer harckocsijából a szovjet részesedés nem haladhatja meg a 66%-ot.

(Számok) A megállapodást ezután viszonylag gyorsan, három találkozón sikerült tető alá hozni. Az október 27-i prágai megbeszélésen már készen voltak a hat fegyvernem (harci repülőgépek, harci helikopterek, harckocsik, páncélozott harcjárművek, 100 mm-esnél nagyobb űrméretű lövegek és hídvető harckocsik) nemzeti kvótái.

A múlt hét végén, november 3-án Budapesten már csak a megegyezés ünnepélyes aláírása volt hátra. A szerződés végleges adatait egyelőre nem tették közzé, de a külügyminiszterek szombati sajtókonferenciáján a Budapesten dolgozó nyugati újságírók már pontosan ismertek két adatsort (a harckocsik és a tüzérség kvótáit) és számos további részadatot is.

A csökkentés harckocsikban és páncélozott harcjárművekben, valamint tüzérségben a legnagyobb arányú, azoknál a fegyvernemeknél tehát, amelyeknél a VSZ fölénye a NATO-val szemben másfél-kétszeres volt. Viszonylag kismértékű a csökkentés harci helikoptereknél és a harci repülőknél. Ezeknek a fegyvereknek a mennyiségét a Szovjetunión kívül csak Csehszlovákiának kell csökkentenie, a többi ország nem éri el, és feltehetőleg – tekintettel e harceszközök árára – nem is kívánja elérni az engedélyezett mennyiséget. A papíron megadott tényszámok azért nem mondanak sokat, mert a nyilvántartott repülők jelentős része kiöregedett, használhatatlan. Romániának például az 1988-ban leltárba vett 390 repülővel szemben ma csak 295 gépe van, de 430 is lehetne.

(Tanulságok) A bécsi megállapodásnak bonyolult ellenőrzési rendszer és számos bizalomerősítő megegyezés is tartozéka. Bécstől függetlenül Genfben folynak a tárgyalások a „szegények atomfegyverének” becézett vegyifegyverek eltiltásáról, bár Kelet-Közép-Európában állítólag és remélhetően egyetlen ország sem rendelkezik vegyifegyverekkel. Az eddigi megegyezések november 19-i párizsi aláírása után megkezdődik a bizalomerősítő intézkedések második generációjának a kidolgozása.

A leszerelési egyezmény nyomán jelentősen csökken a különbség a magyar és a környező országokbeli fegyverzetszint között.

A tárgyalások során sem Csehszlovákia, sem Románia nem próbált Magyarországgal szemben aránytalanul magas kvótákra szert tenni. Viszonylag magas értékekre leginkább Bulgária törekedett. Ezt a félmilliós hadsereget fenntartó Törökországgal kialakult viszonya magyarázza.

Tökéletes biztonságot nyújtó szerződés természetesen nincsen. A szeparatizmussal küzdő Jugoszlávia nem volt tagja a Varsói Szerződésnek, így a mostani megállapodásnak sem részese. Kiszámíthatatlan, hogyan alakul a Szovjetunió belső bomlási folyamata, kiszámíthatatlan, milyen hadsereget és milyen fegyverzetet ragadnak magukkal az esetleg leszakadó köztársaságok.

A budapesti aláírást követő nemzetközi sajtókonferencián Jeszenszky Géza azt mondta, az egyezménytől egyelőre nem várható a katonai kiadások csökkenése. Kétségtelen: maga a leszerelés – például a harckocsik megsemmisítése – is pénzbe kerül, bár feltehetőleg kevesebbe, mint a fenntartásuk. Az is igaz, hogy a leszereléssel egyidejűleg korszerűsíteni is kell a honvédséget, s ezért egyre inkább keményvalutával lehet csak fizetni. De a szerződés aláírása, az aláírást megelőző megegyezési készség jelentős mértékben kell csökkentse a fenyegetettségérzést. Budapest és Párizs után senki sem mondhatja, hogy a hadsereg pánikszerű fejlesztése indokolt. A jelenlegi katonai kiadások 30%-os inflációs indexszel számítva még mindig csak 43 milliárd forintot jelentenek, és nem 77 milliárdot, amennyit a honvédelmi miniszter szánna a seregre.

• Beszélő