Maradjon úgy minden!
Az állatkerti dögökkel együtt?
Igen. Miért, hát különb sors jutott nekik?
A kötél szelídebb, mint az elaltatás?
Én nem felejtek (nem fenyegetőleg
mondom ezt: ilyen a természetem:
nem tudok felejteni).
Másrészt mit is kívánnék magamnak,
ha – ha-ha! – halott lennék,
és visszalátogatnék ide, mint kővendég?
Hogy hagyjanak már békén.
A kegyeletre szarok. Az élőkkel
kellett volna irgalmasabbnak lenni
(élni hagyni őket).
Miután közmegegyezés már nincs, ideje kimondanunk, hogy nem is volt. Amit közmegegyezésnek hívtak és sokan hívták annak, az valójában közbeletörődés volt. Közmegegyezésben összemérhető erejű partnerekre van szükség. A hatvanas évek megtorlás utáni magyar társadalma megegyezésre nem, csak tudomásulvételre volt képes.
November ötödikén a pincében Szabó úr sírva szétszaggatta a párttagkönyvét. „Soha többé, soha többé” – ismételgette, mintegy önkívületben. A lakótársak csillapították.
Az eset, látszólag, alig méltó a megörökítésre. Megsokasodtak azonban a napokban a tagkönyvszaggatók és a fogadkozók. (Bár egy ilyen könyvecskét – fizikai értelemben – nem gyerekjáték szétcincálni. Próbálják csak meg!
Fekete Sándor az Új Tükör szeptember 9-i számában terjedelmes pamfletet szentelt Konrád György Antipolitika című esszéjének.
E levél aláírói
ÁLLAMPOLGÁRI JAVASLATTAL fordulnak az Országgyűlés Jogi, Igazgatási és Igazságügyi Bizottságához. Indítványunk megfogalmazására a 21/1983. (VI. 15.) MT számú kormányrendelet kibocsátása késztetett. Közelebbről az, hogy a rendelet új szabálysértési esetet vezet be a Magyar Népköztársaság jogrendjébe: a „sajtórendészeti szabálysértés”-t, így nevezi a 42. § azt, amikor valaki „engedély nélkül állít elő, vagy terjeszt olyan sajtóterméket, amelynek előállításához engedély szükséges, ... feltéve ..., hogy a cselekményt csekély mennyiségű sajtótermékre követték el”.
„Az azonosnak látszó, de mégsem azonos dolgokat élesen megkülönböztetni.”
Hugo Grotius
A radikális pacifizmus rendelkezik azzal a két ismérvvel, amelyet hatni tudó mozgalom soha nem nélkülözhet: van nagy erejű erkölcsi alapelve, és egyértelmű cselekvési utasítást ad arra vonatkozóan, hogy ezt miként kell az életben megvalósítani. Az elv: az erőszak minden formájában és minden körülmények között elvetendő. Nincs igazságos és igazságtalan, jogosult és jogosulatlan erőszak. Az erőszak erőszakot szül, akárki s akárminek a nevében cselekedje is.
Személytelen voltál, mint a többi zakós-
szemüveges vezér, nem volt érces
a hangod, mert nem tudtad, hogy mit is mondjál
hirtelenjében a sok egybegyűltnek. Épp a hirtelenje
volt szokatlan számodra. Csalódottan
hallgattalak, cvikkeres öregember,
még nem tudtam
a betonudvart, ahol az ügyész
az ítéletet, bizonyára, elhadarta,
sem a kötél durva horzsolását, a végső szégyent.
Ki mondja meg, mi lett volna elmondható
arról az erkélyről. Elgéppuskázott lehetőségek
vissza nem térnek.
A cenzúra esztétikája „a művészet és az irodalom totális államszocialista ellenőrzéséről szól”. Cenzúrán a szerző „az irányított kultúra egész kontextusát”, az egyén gazdasági és szellemi függésének minden vonatkozását érti.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
7 év 34 hét
10 év 7 hét
10 év 11 hét
10 év 11 hét
10 év 13 hét
10 év 13 hét
10 év 13 hét
10 év 15 hét
10 év 16 hét
10 év 16 hét