Skip to main content

Kultúra

Hajdu István: Minimum

Chilf Mária, Szíj Kamilla és Kentaur (Erkel László) kiállításai


Néhány hónappal ezelőtt a Balkon című folyóiratban a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának néhány képviselője arról panaszkodott – többek között –, hogy az ő szemük tükrében a világ nyomorúságainak egyike: hiányzik a „leíró kritika” (így fogalmaztak: leíró kritika – melyről persze semmit nem tudok, fogalmam sincs, mit jelenthet, ám lustán el is hessentem magamtól, hogy mineműségén gondolkozzam), vagy másképpen szólva, az lenne a minimum, hogy ha más nem is, de legalább ez a fajta reflexió létezne (mármint a leíró kritika, mely elnevezés vagy fogalom még önértelmét önhomályába hagyva

Bikácsy Gergely: Sárkányok és emberek


Az első (tizenöt perces) kínai film 1905-ben készült, s a Pekingi Opera egyik híres színésze táncolta végig. Az Isten veled, ágyasom, minden idők eddigi leghíresebbé vált kínai filmje, a Pekingi Opera két ünnepelt táncosáról szól. „A kör bezárult” – örvendenénk az ostoba hasonlatnak, de a kör remélhetőleg nem zárult be: további remekművek várhatók.

Ha japán filmről mondanánk hasonló jelzőt, senki sem csodálkozna: Japán régóta filmnagyhatalom, de mit tartsunk a kínai moziról? Remekművek? Barátkozzunk meg a gondolattal. Kevésbé ismerjük. Nagy nevei sincsenek talán.


Szilágyi Andor: V, mint vae victis

magyar • tévé • szótár


Zsebibabával együtt hisszük, minden népnek, ha kormánya nem is, de televíziója olyan van neki, amilyet megérdemel. Ezt aztán így is, meg fordítva is kikérheti magának, aki csak akarja, de a lényegen ez alig változtat sokat. Mérjünk e helyütt pontosan, és lássuk be: semmit, barátaim, és ez persze nem kevés. Arra mindenesetre elég, hogy így választások táján leeső állal csodálkozhassunk rá a hatalom szemérmetlenül feltárulkozó bájaira.

Kálmán C. György: Tükörben tükrök

Könyvek négyszemközt


Hogy a Tükörben sorozat első darabja éppen Kosztolányival foglalkozik (s fordítva: hogy egy, a Kosztolányi fogadtatását feldolgozó kötet éppen a Tükörben sorozat első darabjaként jelent meg), szimbolikusnak is tekinthető. Kosztolányi és a tükör valahogyan elválaszthatatlanok; nemcsak a valóságos Kosztolányi nem is igen titkolt, de sohasem tolakodó hiúságára kell gondolnunk, hanem például az Esti Kornél záródarabjára, az utolsó felolvasás záróképére.

Tükrök: Kosztolányi nézné magát bennük? Vagy az olvasó néz beléjük – és Kosztolányit látja? Hogyan kell ezt elképzelnünk?


Bán Zoltán András: Az igaz és a valódi

Könyvek négyszemközt


Egy Simonffy Andrásról írott régebbi kritikámban feltettem a kérdést: vajon mi maradt meg olvasnivalóul a 60–70-es évek magyar prózájából? A kérdés csak részben volt szónoki, hisz sem akkor, sem most nem tudom rá a választ. Hová tűntek az akkoriban oly nagy visszhangot kiváltott és lényegileg minden más helyett is álló regények? (Helyett, hisz szamizdat próza nem létezett hazánkban, és hiányzott a nyugati bestseller is.) Hol a Hideg napok, a Próféta voltál szívem, a Makra?

Szilágyi Andor: K, mint korrekció

magyar • tévé • szótár


Lám, lám, mégis van demokrácia. Nálunk. Itthon. Magyarországon. Az egyik magyar ember néz, gondolkodik, aztán beszél. Az okos, higgadt, érvelő, javító szándékú stb. magyar vélemény pedig hamar magyar fülekre talál, és mire háromig számolunk, az elhibázott (rész, elem, egység, szerv, darab, mondat) kicseréltettetik, és a magyar élet vonata máris roboghat tovább, immár tökéletesebben, felpumpált kerekekkel, minden magyar megelégedettségére, a virágzó jövő felé. A Magyar Televízió vezetése példamutató gyorsasággal döntött és korrigált.

Bikácsy Gergely: Angolok


Nem, nem kell „blikkfangos cím”, mint a múlt héten Greenaway esetében. Greenaway egyszemélyes hatalomként uralkodik, s mellette még létezik „általában” az angol filmművészet. Elég különös dolog egyébként, hogy végképp feltámadt, mert angol feltámadásnak utoljára a dühös fiatalok idején lehettünk tanúi, egy pillanattal még a Truffaut-ék francia újhulláma előtt: a „free cinema”, no igen, Tony Richardson és… ki még?

Jevgenyij Popov: Normális emberek


Nemrég úgy adódott, hogy beugrottam a rendőrségre, vagyis – ahogy már-már becézően mondani szokás – a „zsarukhoz”, akiknél alighanem zsenge huligánkoromban jártam utoljára. Így esett a dolog. Sürgősen telefonálnom kellett volna valamelyik nyilvános telefonállomásról, márpedig mostanság Moszkvában a nyilvános állomásokról csak speciális műanyag tantuszokkal lehet telefonálni.

Kiss Ilona: „Semmi dolgom a világ magyarázatával”

Jevgenyij Popovval beszélget Kiss Ilona


Úgy tudom, geológusi végzettsége van, és egy darabig dolgozott is ezzel a diplomával.

Tizenhét éves koromban, amikor a közép-szibériai Krasznojarszkból, a szülővárosomból Moszkvába jöttem, hogy továbbtanuljak, irodalmat akartam tanulni, de még a papírjaimat se adhattam be a főiskolára. A rendelkezések szerint előbb két évig fizikai munkát kellett volna végeznem, szerintük az emberből csak akkor lehetett irodalmár.


Szilágyi Andor: K, mint kísérlet

magyar • tévé • szótár


A miniszterelnök megelégelve a magyar közvélemény-kutatók dőreségét, stb.* és munkássága népszerűségét lemérendő** meghőmérőzte nemzetét. Példamutatóan (egyéb pártoknak is okolásul, saját pénzét sem kímélve) önnön giganto képmásával tapétáztatta ki az ország fontosabb útvonalait, karakteres honfiúi portréja mellett elég fehér felületet hagyva annak az egy-két megszállott falfirkásnak, akik élve a kihívással, az éj leplével odaspriccelték véleményüket. B.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon