Kultúra
Bán Zsófia: Képzeletbeli Éden
Ebben a sorozatunkban arra kértük Kedves Szerzőinket, hogy Szilágyi Lenke egy-egy képére komponáljanak szöveget.
A cikk a Beszélő nyomtatott kiadásában olvasható.
Szegő János: Így vagy úgy, avagy olvasni tudni kell
Lajka kutyáról, akit ötven éve, éppen november negyedikén lőttek fel az űrbe, eddig azt hittem, hogy kan kutya volt, és ebből a könyvből tudtam meg, hogy szuka volt szegény. Azt is a könyvből tanultam meg, hogy mi a teendő akkor, hogyha vízesés tetején találjuk magunkat. A lényeg, hogy lefelé ússzunk, és ne próbáljunk meg jópofizni, beúszni a vízesés mögé. Valamint azt is innen ismerem immáron, hogy hogyan tér vissza a nevetés kora hajnaltól késő reggelig egy szürke város életébe, keringésébe, hogyan áll meg az idő, egy „hatalmas, orkánerejű nevetésbe merevedve”. Röhög az egész osztálytársadalom. Sok dolgot lehet ebből a könyvből megtanulni.
Margócsy István: Petőfi mint hazajáró lélek
S most jutunk el a kísértethez.
Dékei Kriszta: „Legfeljebb orra bukunk benne”
Margócsy István: Petőfi mint hazajáró lélek
Tandori Dezső: A szeletelőben
Ebben a sorozatunkban arra kértük Kedves Szerzőinket, hogy Szilágyi Lenke egy-egy képére komponáljanak szöveget.
A cikk a Beszélő nyomtatott kiadásában olvasható.
Mesterházi Mónika: Error
Ebben a sorozatunkban arra kértük Kedves Szerzőinket, hogy Szilágyi Lenke egy-egy képére komponáljanak szöveget.
A cikk a Beszélő nyomtatott kiadásában olvasható.
Vajda Gergely Balázs: Még ébren
Ebben a sorozatunkban arra kértük Kedves Szerzőinket, hogy Szilágyi Lenke egy-egy képére komponáljanak szöveget.
A cikk a Beszélő nyomtatott kiadásában olvasható.





Friss hozzászólások
7 év 34 hét
10 év 7 hét
10 év 11 hét
10 év 11 hét
10 év 12 hét
10 év 13 hét
10 év 13 hét
10 év 15 hét
10 év 16 hét
10 év 16 hét