Skip to main content

Kultúra

Várady Szabolcs: Miből lesz a vers, például?

Változatok, hatások, álmok

Imreh András: Ez tök jó, ez a bárányhimlő, ezt mindenképp írd meg

Nem vagyok poétikus alkat. Ars poétikus meg, úgy tűnik, végképp nem. Homályosan eddig is sejtettem, de most, megkapván a felkérést az előadásra1, majd nem sokkal később Lackfi János barátom rimánkodó hangját hallgatva a vonal túlvégén, hogy legyek szíves találni valamiféle költői hitvallást saját munkásságomból, bármit, mert már csak tőlem nincs semmi, abszolúte semmi, akkor végérvényesen szembesülnöm kellett vele.

Imreh András: Valakit körülállnak

Ebben a sorozatunkban arra kértük Kedves Szerzőinket, hogy Szilágyi Lenke egy-egy képére komponáljanak szöveget.

A cikk a Beszélő nyomtatott kiadásában olvasható.

Lackfi János: Versek

Ebben a sorozatunkban arra kértük Kedves Szerzőinket, hogy Szilágyi Lenke egy-egy képére komponáljanak szöveget.

A cikk a Beszélő nyomtatott kiadásában olvasható.

Varga Mátyás: Hallásgyakorlatok

Dragomán György: Új lakóhelyünk

Kálmán C. György: Gyász és mosoly

Vannak olyan költők (s olyan nem-költők is), akik könnyedén, szabadon, magabiztosan szólalnak meg, sikerül kivonniuk magukat Karinthy nyomasztó kérdése alól: „ki kérdezett?” Úgy érzik, joguk és szabadságuk van beszélni, amikor és amiről akarnak, hallgatóságuk van (lesz), vagy ha nem, az sem baj; kimondják, ami a szívükön fekszik. Aztán vannak olyanok is, költők és nem-költők, akik aggodalmaskodnak, sosem tudják, a tárgy, az alkalom, a hallgatóság megfelelő-e vajon, ezért körülményeskednek és mentegetőznek, kétségbe vonják saját szavaik érvényességét.

Hegyi Gábor: „Három költő előtt borul le”

Kiss Judit Ágnes, Krusovszky Dénes és Mestyán Ádám első kötetéről ­– I. rész

Naszódi László: Utolsó amerikai történetem

avagy a véletlen természetrajza

Tíz éve történhetett, talán meg sem történt. Engem ne kérdezz, én már nem vagyok. Vagy ha véletlenül vagyok, akkor egyetlen gondolatom, hogy mikor hozza már a nővér az újabb morfiumadagot.

Dragomán György: Télifaünnep

A Tábornok Elvtárs képe egészen ovális alakúra volt vágva, és arany fenyőágakkal volt bekeretezve, ahogy a két katonabácsi elvitte mellettünk, még az arany fenyőtobozokat is láttam, meg is löktem Szándut, aki mellettem állt a kettes sorban a kupolaterem előtt a folyosón, ahol vártunk, hogy nézzen oda, és suttogva meg is kérdeztem tőle, hogy szerinte hogy aranyozták be a fenyőágakat és a tobozokat, ő meg azt súgta vissza, hogy biztos nem igazi tobozok, hanem csak a szobrászok csinálták az egészet a Tábornok Elvtársnak, karácsonyi ajándékba.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon