Kultúra
Parti Nagy Lajos: Egymás kályhái
Ugyan az obligát „Hölgyeim és uraim”-ból rögtön rájönne az olvasó, hogy az alanti szöveg egy kiállításmegnyitó – ez a műfaja is, mondjuk így, „beszéd” –, azért ideírom, hogy június 6-án hangzott el a Szépművészeti Múzeumban, a Lélek és test című fotókiállítás megnyitóján.
Márton László: A regényhősnő mégsem tér haza – III. rész
Ebben a sorozatunkban arra kértük Kedves Szerzőinket, hogy Szilágyi Lenke egy-egy képére komponáljanak szöveget.
A cikk a Beszélő nyomtatott kiadásában olvasható.
Ambrus Judit, Erdős Virág, Németh Gábor: Levelek Erdős Virághoz és Németh Gáborhoz
Szegő János: Eurüdiké s a fanta
Ha Erdős Virág könyvében volnék fabulaelem, kijelenthetném, hogy ebben a novellavilágban szerepelni: jó, mert olyan történeteknek lehet másféle szereplője az ember (a figura), amelyekkel úgy pár ezer röpke éve nem szokás viccelni, mert vagy szakrális szövegek lettek, vagy eleve átszövi a róluk alkotottakat a tragikum.
Keresztesi József: A képzelet iskolája
Már tízlépésnyi távolságból látod, hogy kiszúrt magának. Kötött, lila sapka, koszos orkándzseki, a kezén kivágott ujjú pamutkesztyű, kezében a Fedél Nélkül, egyetlen példányban, nejlonba csomagolva. Egyetlen példány, láthatóan a sajátja, nem eladásra kínálja. Jelez vele inkább.
Bárány Tibor: A kritikus megteszi tétjeit
A vérbeli kritikus, jegyezhetnénk meg kaján mosollyal az arcunkon, nem bújhat ki a bőréből: bármit próbál írni, kritika lesz belőle – még akkor is, ha saját kötetének előszaváról van szó.





Friss hozzászólások
7 év 34 hét
10 év 7 hét
10 év 11 hét
10 év 11 hét
10 év 13 hét
10 év 13 hét
10 év 13 hét
10 év 15 hét
10 év 16 hét
10 év 16 hét