Bozsgott, zúgott, nyüzsgött a Moszkva tér.
Amíg itt tartja a katonáit a nagy Rusz, visszafog az évtizedes ellenérzés, hogy akár a nevét leírjam. Helytelenítem, ahogy viselkedem, görcsös, végletes – sajnálom: nem esik kézre a billentyű. A katonáik nincsenek itt. Már akár leírhatnám a tér nevét. Le is írom, az a helyzet.
Annak, amit, ahogy ma vélem (de hát nem hiába olvastam újra Lengyel Péter életművét és hozzá másokét is1), sokkal több joggal neveznek posztmodern elbeszélésnek és még inkább posztmodern világteremtésnek, hogysem ezt érdektelen terminológiai vitának lehetne tekinteni, van egy alapvető paradoxona, amelyik éppen a nagyvonalúan elképzelt műveket, mondjuk Borges egyes novellafüzéreit vagy Carlos Fuentes Terra nostra című regényét határozza meg félreismerhetetlenül:
„Az ember éppen annyit ér, amikor már a koporsójához van közel, mint amikor még a bölcsőjétől nincsen távol” – írta Cholnoky Viktor, aki negyvennégy éves korában végkimerülésben halt meg. Másnap, 1912. június hetedikén lőttek rá Tisza Istvánra a Parlamentben, a közvélemény tehát alapvetően másra figyelt. Mégis esemény volt a halála, igazi kultúrdöbbenet.
Ha komoly költői életművel rendelkező szerző jelentkezik prózakötettel, az első reakció általában az összehasonlítás, a műfajok közötti kapcsolatok vizsgálata, a motívumok vándorlásának felfejtésére tett kísérlet szokott lenni. Takács Zsuzsa prózájának esetében sem történt ez másképp, különösen, hogy ez a kötetnyi novella, amiről jelen esetben beszélhetünk (s ami a korábban megjelent, A bűnök számbavétele című elegyes kötet ide illő darabjait is tartalmazza), nemcsak egyszerűen utal az őt körülvevő lírai közegre, de egyenesen azon keresztül, mintegy abból következve értelmezi önmagát is.
Ha szólok neki, Baracsfalvy mindig szerez nekem jutányos áron egy-két magnum palackot a Balaton-felvidékről. Ezért aztán csak úgy emlegetem: a borkereskedőm. Tavaly, késő ősszel azonban teljesen véletlenül futottam össze vele a régi könyvtár előtti téren. Nem akartam tőle semmit.
kínos, de kénytelen vagyok reflektálni, mert a konferencia rögtönzött táncrendje elég furcsa helyzetbe hozott; Hajnóczyról mint előképről, horribile dictu, az „én” előképemről kellene beszélnem, pedig nem szoktam előképekben gondolkodni,
Johannes Niderius, német dominikánus szerzetes és pap 1436 és 1438 között írta nagyhatású erkölcsteológiai művét, a Formicariust, vagyis a „Hangyászt”. A mű címe az egyes fejezeteket bevezető, hangyákkal kapcsolatos, kissé erőltetett allegóriákra utal. E mű jelentősége azonban nem rovarteológiai eszmefuttatásaiban, hanem abban áll, hogy Niderius munkája 5. könyvében Európában elsőként foglalta össze a boszorkányokkal kapcsolatos tudnivalókat, babonákat, néprajzi, vallástörténeti hagyományokat, illetve démonológiai és jogi kérdéseket. Johannes Niderius, német dominikánus szerzetes és pap 1436 és 1438 között írta nagyhatású erkölcsteológiai művét, a Formicariust, vagyis a „Hangyászt”. A mű címe az egyes fejezeteket bevezető, hangyákkal kapcsolatos, kissé erőltetett allegóriákra utal. E mű jelentősége azonban nem rovarteológiai eszmefuttatásaiban, hanem abban áll, hogy Niderius munkája 5. könyvében Európában elsőként foglalta össze a boszorkányokkal kapcsolatos tudnivalókat, babonákat, néprajzi, vallástörténeti hagyományokat, illetve démonológiai és jogi kérdéseket.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
7 év 34 hét
10 év 7 hét
10 év 11 hét
10 év 11 hét
10 év 13 hét
10 év 13 hét
10 év 13 hét
10 év 15 hét
10 év 16 hét
10 év 16 hét