El Kazovszkij

Nyomtatóbarát változat

Sz. P. Putolovnak

„Mindent fordítva kell csinálni
Nyakon kell csípni a boldogságot”
Nagyapa

1.

Óh, megbántottak, megbántottak
És nincs kinek elpanaszolni
Azt mondják köröttem „Magatok is láttátok”
Azt mondják köröttem „Elment”
Minden elfáradt a szervezetben
Minden elkopott a szervezetben
A szívben megrekedt a másodperc
Megállt a szív

Ez vitathatatlan és pontos
Rendben van, így mennek a dolgok
De nem alkudhatsz ki haladékot
Nem zsírozhatod le jattal
Oly gátlástalanul szilárdak
Hogy a földi állatnak is szörnyű,
Azt üvölti reggel „Nem hiszem!”

2.

Csak fogy,
fogy
A félig elfeledett házak utcája
A féleszűn-nyikorgó ajtók
Tompán-csendes hívása

Csak siklik, siklik a tekintet
Farkatlan, mancstalan rögként
A súrlódástól belobbant ablakok mentén
Mint jégre vetett rák

Ismét megmérettetik
megmérettetik
A hátországba való visszatérés
           szükségessége
De a mozgásba beleszületik a tétlenség
Akár örök rúgás a kapun kívülre

3.

Nincs mit tenni!
Nincs mit tenni!
Ha nincs, hát nincs
Mentek már el fiatalabbak is
Abba a fénybe,
Ő majdnem boldogan élt,
Két háborún át
Túllendítette az élet
Habár nem volt ügyeskedő.
Világos csak és következetes,
Egyszerű, mint a cölöp.
Az élet
Szükséges kijárata – a halál.

Csak mi nem tudtuk.
Vagy elfelejtettük.
A részleteket gyorsan.
„Te lennél az, tényleg te?”
Énekeltük a fal mögött.
Hiába húzódsz a hátországba,
Jelen van mégis a háború.

4.

Kísérleti egerekként élünk
Az emlékezetben csupán
A páratlan, halk tapasztalat,
Mely magában hordozza következményeit is
Akár az évgyűrűk köre
a fán
idővel
egyre szélesebb
Magabiztosan
Fonódik a korona

5.

Blok, például
Számunkra már klasszikus,
Ahogy nagyapáinknak
Lermontov,
Példakép, útmutatás, Megváltó
                                       a bajban.
Az idő avat szentté,
A gondolatokat pontokba szedi,
Jóváhagyja a törvény terhét
S a felperzselt szakadást, zendülést.
Micsoda tudós az idő!
Kiegyenlít, elrendez,
A világot édesen konzerválja
S emlékművekbe önti
Az elmúlt zavargásokat.
                        (…)

10.

Küklopszok vagyunk és ciklonok
Szigorú törvények, halál rátok

Az ütött-kopott istenekkel harcba szállva
Európán át hömpölyög seregünk

A háború utáni álmokból származunk
Kevély őseink nincsenek

Gaia üvöltésére bosszút állni
jöttünk világra, de nem látunk

Csak a rendeletek dühében
Új a nemzedékünk – félszemű

És a gyerekek mit kapnak örökül?
Egy tisztább helyet a világban

Ciklonok vagyunk és küklopszok
Nem láttuk Európát.

11.

Ehrenburg Európája
Ellopott üszőként Európa
Nem sodródott vissza
Juharfát nevelt
És vörös üstöke alatt álmokat – 
És álmaiban szenvedélyt.

Én Európám
Én vidékem
A te fodrodat stoppolom
A te Kaleidoszkópodat
Forgatom napról napra.

Kerítéseimen belül minden
A személyes világom
Támasztékokban és alátámasztásokban
Boszorkány vagy te és kéreg
Színház és céllövölde
Szeszélyeid zaja mellett
Általad felnevelve
Emlékül felfűztem
Jelszavaid pupilláit
A nemzetségek idejéből.

A mesélők közül kiáltok,
Mint tanítóhoz, hozzád
Zarándoknak öltözve
Bizonyítékként rejtőzve
Én földem

12.

Fejvesztve rohantunk
El sem simítva a ráncokat
A könyveket könyvjelző nélkül becsukva
S minden ajtót tárva-nyitva hagyva
Sajgott a lélek a világ után
De örült a test
Egyszerűen és célszerűen
Élni vágyott

„A tettért és a szóért
Ismét fölszántani a földet!
Hisz a magma nem kész még
Kihűlni”
Szél fütyült az álmokban
És hiányzott a test
És egyszerűen
Magamagáért
Élni vágyott.

13.
Nyári dalocska

Úton vagyok ismét
Egy bizonyos helyre
Hol a tengerek
Folyókra szakadnak
S az ég folyik
A külön-nevű medrekben.
Előre ismerek
Minden sort
Az eső sem okoz gondot
S az áradáson keresztül
Felragyog a laboda. 
Az átnedvesedett tudatban
Pedig eső után,
De csak utána,
A nap
Feneketlen lefolyása
Tetők nélkül, csappantyúk nélkül
Úton vagyok ismét
Oda, hol a kapcsolódásokat
Nem lehet megérteni
Nem kell megmérni
A tengerekben nem állnak
Búvárként szemek
Egybemosódik ott
Lefolyás és folyamat
Legyen bár az esőben éjszaka
Az a lefolyás – hiábavaló
De hol voltak,
Hol
Előrelátóbbak az ünnepek
Hol voltak nagyobbak
Hol voltak reggelibbek
Azokban a napokban
Az ünnepek belülről fakadtak
De nektek is igazatok van
Mikor egyszerre odavágytok
Hol bőven terem fű
Hol a kihajózás feltűnő 
Hadd mondják csak: „Messze esik az út
a kereszteződésektől”
Az arcról nem lehet lelökni
Az ajándékba kapott látást
És ha az úton
Elágazásra bukkansz
Arra indít, hogy
Kibújj a bőrödből
Az erőfeszítéseidből
Az összekulcsolt kezekből
Az élettelen alamizsnával
Ott – zárt a kör
Bejárattal és kijárattal
És a száraz forróság
Sem okoz pánikot
Ott a nyár
Füve zöld és korai
De hol van az a „bizonyos”
Amilyen irányba
Régóta úton vagyok
És újra meg újra
Oda, hol a tengerek
Folyókra szakadnak
És egy napig sem élünk
Bódítók és fű nélkül
Maga a víz
Pedig áttetsző és az a célja
Hogy ne az éveknek szolgáljon
Hanem ismét mindenkinek
A bódulatig kék
Ég tovagördül
Azokban a folyókban
                         Próbáld meg

Elhagyni az öleléseket!
Én újra oda,
Előre utazom
Morzsolgatva a városokat
Miközben a zsebembe rejtek
Valamit, amivel majd megtörölhetem a szemem.
Hogy mindketten életben vagyunk, ezt felfogni
De ezután is meglátják majd
Különösek az utak
Az a bizonyos útvonal
Abba a bizonyos irányba
Oda futnak
Az utak is a vagonokkal
És velük én is lázasan
Összeolvadok, itthagyni
A törekvéseket s a lázat
A bokrokban, a kétkedésekben
És elutazni oda
Addig préselni a távolságot
Amíg a vezetékek
Vissza nem futnak.

Fordította Krusovszky Dénes

• Kultúra

• A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges