Skip to main content

Kultúra

Bori Erzsébet: A halál meghaladása

Kornis Mihály: Végre élsz című régi-új kötetéről


Műhelytitok: e dolgozat helyén a tervek szerint leleplező írás állott volna a pártállam ordas cenzúrájáról, Moldova Györgynek ajánlva. Azt találta ugyanis mondani, hogy cenzúra pedig nem létezett, Kardos minden jót kiadott, mutassanak neki csak egy fiókban dugdosott remekművet. Bírnánk mutatni, azóta több is megjelent már, bennszülöttektől és emigránsoktól, magyarul vagy magyarra fordítva. Ez egy dolog, ahogy mifelénk mondják. Gyalázat, viszont tiszta sor. Ezek a művek elkészültek, megvoltak valahol (koronként éppen Kardos direktor mélységes-mély fiókjában lappangtak).

Hajdu: Csiky Tibor hatvanadik születésnapjára


Elképesztően, sőt jegesen morbid helyzet születésnapon sírkövet avatni, bár tagadhatatlan, hogy a dialektika némiképpen ironikus grimaszától az aktus legalább magyarázhatóvá válik.

Hatvanadik születésnapjára – három évvel halála után – monumentumot kapott Csiky Tibor szobrász, aki, ha tehetné, valószínűleg nem lelkesedne teli szívvel a racionalizmus ilyesfajta tobzódásáért, ám megértené és elviselné, mint ahogy sok mindent megértett és elviselt a megélt 57 év alatt.


Barna Imre: Vonzások és ocsmányságok

Bikácsy Gergellyel beszélget Barna Imre


Eredetileg írni akartam a Bolond Pierrot moziba megy című könyvedről, aztán rájöttem, hogy akkor úgy kéne tennem, mintha e tárgyban én okosabb volnék nálad, az pedig nem megy. Akkor arra gondoltam, hogy rólad írok, csakhogy rólad inkább novellát kéne írni, és talán Krúdynak, olyan fura figura vagy.

Mándy-novellahősnek mondtak már, és ő egy novellájában meg is írt. Nagyon jóba voltunk, de egyszer sajnos elvesztettem egy kéziratát, Jacques Tatiról írt, nyilván zseniálisan. Mándyról közismert, hogy mindig fecnikre ír kézzel, és én ezt elvesztettem.


Forgách András: A pátosz rejtekutakon lopakodik

Petri Györggyel beszélget Forgách András


Sokan nem tudják, hogy a színházzal való kapcsolatod nem most, ezzel a fordítással, hanem húsz évvel ezelőtt Kaposvárott kezdődött. Zsámbéki Gábor akkor szerződést kötött veled egy Martinovics Ignácról írandó darabra.

Igen, leköltöztem Kaposvárra, hogy ott írjak.


Bikácsy Gergely: A kulcstulajdonos

Milan Kundera: A regény művészete


Kundera olyan gondolkodó, amilyent talán a francia felvilágosodás nagybetűs Észben hívő utópistái képzeltek előre, a huszadik századba talán, vagy Platón képzelt magának ezredévekkel későbbre. Szókratész nem: az ő tanítványokkal körbevett sétái bizonyára érzelmesebbek voltak. Kundera nevet az érzelmeken. Az ő regényhőseinek inkább gondolataik vannak, meg biológiai vágyaik.

„Az, hogy elbeszélő művészete ennyire elvont, vajon nem jár-e azzal a kockázattal, hogy hősei nem lesznek eléggé elevenek?” – kérdi tőle egy tisztán látó amerikai kritikus.


Hajdu István: Interkontinentálisan és ötletesen

Kolumbusz tojása – magyar és ibér–amerikai művészek kiállítása


Kolumbusz tojása – éppúgy, mint a gordiuszi csomó – a szellemes és radikális döntések jelképe, még akkor is, ha eredetileg mindkettő saját léte és értelme feláldozásával, vagyis önmaga megszűnésével-megszüntetődésével demonstrálta a legendás elhatározások érvényét.

A tojás vagy a csomó jelképezte gyors mozdulatú gondolat tehát csak következményeiben él tovább, a szimbólum tárgyi burka – a tojás esetében a szó szoros értelmében –, de még elemei is valóságos funkciójukat elvesztve elértéktelenednek.

Amikor Sárosdy Judit művészettörténész kitalálta, hogy Kolumbusz tojása cí




Kiss Ilona: Lehet-e jó regényt írni KGB-tisztekről?


De kik is ők valójában? Szovjetek? Oroszok? Emigránsok? „Mindez viszonylagos és bizonytalan, drága Nyikanor Ivanovics” – mondaná közös „íróbálványuk” hőse. A kötetben szereplő műveiket a hetvenes évek közepén ugyan még mindannyian „odahaza” írták, csak épp az volt velük a legfőbb baj, hogy nagyon nem akartak szovjet írók lenni. Akszjonov a hetvenes évek közepétől már csak „tamizdat”-ban, „odaát”, azaz Nyugaton megjelenő kiadványokban publikál, Glagyilint a pangás éveinek szovjet kritikája „az élet megrágalmazásával” vádolja.

Andrej Szinyavszkij: „S ki lesz akkor a mi örök bűnbakunk?”


…Mennyi tehetség kell Oroszországnak ahhoz, hogy irodalmának egész történetét hullákkal kövezze ki! Hogy az ország egész története, Rettegett Ivántól kezdve, ne az értékek felhalmozásának és megőrzésének az útját kövesse, hanem a szétszórásét, amikor egész családokat, rendeket, népcsoportokat (így pl. a „raszkolnyikokat”), gyakran a legtehetségesebb, legfeddhetetlenebb, legérdekesebb, a nemzet hírnevének gyarapítására hivatott embereket irtottak, és mint söpredéket, az ajtó elé hajítottak.

Könczöl Csaba: Csoóri önpusztító „nemzetféltése”


Kivételt teszek: ezúttal nem egy kevéssé ismert, ám szélesebb körű megismertetésre méltó folyóirathoz fűzök széljegyzetet. A Holmi, amely három év óta nehezen elvitathatóan a legszínvonalasabb (s egyben a legjobban „menedzselt”) magyar szépirodalmi folyóirat, általában efféle ajánló bemutatásra már nem szorul rá.

Vitalij Moszkalenko: Az ember zokog – igen, igen, zokog!

Kinotaur ’92 – Filmfesztivál Szocsiban


Nagy ország az enyém, a szó mindkét értelmében. Valószerűtlen ország, ahol gyilkolnak, füleket vágnak le és szemeket szúrnak ki, de a szomszédban, mondjuk egy másik szobában, ahová áthallatszik az áldozat jajveszékelése, némi melankóliával igazítanak a vonón, áll alá szorítják a hegedűt, és muzsikálni kezdenek. Ihletetten, félig hunyt szemmel.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon