A Szövetségi Ház oszlopcsarnokában, az örökös főtitkárok koporsójának helyén most átvilágító szerkentyű leplezi le mindannyiszor a táskák, ernyők „rejtett dimenzióit”, s a biztonsági őr mindannyiszor keményen figyelmeztet belépési engedélyem csak a kordonig terjed, nem tovább… Hiába minden emberi dimenzió, a biztonsági konferencia biztonsága mindennél előbbre való… A kívülrekedtek az út túloldalán sorakoznak, egymást váltva, békés tüntető csoportokban.
Gondolta volna-e tovaris Brezsnyev 1975-ben, mikor Helsinkiben az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet záróokmányát seprűforma szemöldöke alól kevélyen megszemlélte, és súlyos kézjegyével körülményesen ellátta, hogy e nemes folyamat túléli őt?
– Meg kell mondjam: nagyon vegyes érzelmeim vannak a tanácskozással kapcsolatban. A leglényegesebb eredmény: létrehoztunk egy olyan mechanizmust, amelyik lehetővé teszi, hogy az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet részt vevő országai az emberi jogi normák megsértését ne az elkövető ország belügyeként kezeljék, hanem két- vagy többoldalú fórumon szóvá tegyék, s a körülmények felderítésére ún. raportőröket, ténymegállapító missziókat küldjenek.
– Az elmúlt hónapban a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) és az Európai Közösség szinte minden ismert szakértője személyesen „elzarándokolt” Kozlodujba. A nemzetközi sajtó igen sötét képet festett az ottani állapotokról. Valóban ennyire súlyos a helyzet?
– Ezt az önök belátására bízom. Az erőmű illetékesei 1974 óta nem dolgozták ki a lakosság evakuálásának tervét üzemzavar esetére.
Gerillák, erőszakos áttelepítés és homoszexuálisok is
A jokohamai tanácsülés – vagy Amnesty-zsargonban ICM (International Council Meeting) – figyelemre méltó példája volt egy működő demokratikus döntéshozatali rendszernek. Az Amnesty International az utóbbi években az átmenet állapotában volt, és az idei ICM-et már jó előre afféle „reform-országgyűlésként” emlegették. S valóban, egy sor jelentős határozat született.
Az amerikaiak és a szovjetek a minap „lehúzták a rolót”: januártól nincs többé fegyver sem a Nadzsibullah vezette kormányhadseregnek, sem pedig a vele szemben ádázul hadakozó muzulmán csoportoknak. Persze ettől még az afgán belháborút akár évekig is folytathatják a szemben állók. A muníciót ugyanis eddig sem csupán Moszkvában és Washingtonban adták postára.
Nem az első próbálkozás ez, hogy kívülről befolyásolják a közép-ázsiai ország belpolitikai életét, népének sorsát. Persze Baker mostani moszkvai megállapodása minden eddigi „rendezési kísérletnél” szimpatikusabb.
„Castro rendszere sokkal gyorsabban fog összeomlani, mint azt a kubai vezető gondolná” – mondta George Bush Chicagóban, ahol a spanyol ajkú üzletemberekből álló hallgatóság hatalmas ovációval ünnepelte az elnöki derűlátást.
A szovjet–kubai kapcsolatok hirtelen változásának fényében érthető is a bizakodás. Bár várható volt, mégis bombaként robbant a hír: a Szovjetunió kivonja csapatait Kubából, és bezárja a Havanna mellett működő elektronikus kémközpontját.
A prágai székhelyű Helsinki Polgárok Gyülekezete által szervezett békemenet Triesztből indult útnak 10 autóbusszal Rijekán, Ljubljanán és Zágrábon keresztül és szeptember 27-én érkezett a Vajdaságba. A békekonvojban 13 nemzet tagjai vettek részt: franciák, hollandok, németek, svédek, amerikaiak, portugálok, belgák, dánok, spanyolok, olaszok, de Romániából és Csehszlovákiából, valamint Ausztriából is érkeztek résztvevők.
Sikeres találkozók jöttek létre minden köztársaságban, a békemenet tagjai független értelmiségiekkel tárgyaltak, politikusokkal cseréltek eszmét.
A fegyvernyugvás közel sem teljes ugyan, de mégiscsak meghozta azt a „lélegzetvételnyi szünetet”, amelyre minden érintett félnek szüksége volt. Kérdéses azonban, hogy átmeneti megnyugvást vagy a békés kibontakozás lehetőségét jelenti-e a tűzszünet. A kommentátorok e tekintetben szkeptikusak, mert nem politikai fordulatot, csupán taktikai megfontolásokat sejtenek a hirtelen békülékenység mögött.
Rendezni kell soraikat
A hadseregnek egyre komolyabb gondjai voltak a mozgósításokkal.
„Azok a politikusok, akik nem állnak ki az önálló Szlovákia mellett, azok nem is szlovák emberek, hanem közönséges hazaárulók. (…) Aki ellenkezik, le lesz hengerelve, és aki továbbra is ellenáll ennek az eszmének, azt bíróság elé állítjuk, és árulóként ítéljük el” – jelentette ki a pozsonyi Národná Obroda hasábjain Ján Slota zsolnai polgármester, a nacionalista Szlovák Nemzeti Párt országgyűlési képviselője. Kijelentése óriási felháborodást keltett, s egyre többen vélték úgy, hogy Szlovákiában az 1948-as kommunista hatalomátvételhez hasonló állapot jött létre.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
8 év 4 hét
10 év 29 hét
10 év 33 hét
10 év 33 hét
10 év 34 hét
10 év 35 hét
10 év 35 hét
10 év 37 hét
10 év 37 hét
10 év 38 hét