Skip to main content

Esszé

Fejtő Ferenc: Raymond Aron jelenléte


Raymond Aron, tíz évvel halála után, még a korábbi időszakoknál is hangsúlyosabban van jelen a francia szellemi életben. Akár az Értelmiség ópiuma szerzőjének posztumusz diadaláról is beszélhetnénk, ha gondolatokban és küzdelmekben gazdag életének utolsó éveiben nem értek volna már be sikerének gyümölcsei. Azóta, hogy 1983-ban meghalt, nem kevesebb, mint nyolc, korábban kiadatlan művét publikálták lánya, Dominique Schnapper – egyébként kiváló szociológus – köré, a Raymond Aron Baráti Társaságba tömörült egykori tanítványai.

Balassa Péter: Kant a kampányfinisben


Akárhányszor olvasom, nem unom meg Immanuel Kant kétszáz éves, emlékezetes mondatait (Válasz a kérdésre: mi a felvilágosodás?): „A felvilágosodás az ember kilábalása maga okozta kiskorúságából. Kiskorúság az arra való képtelenség, hogy valaki mások vezetése nélkül gondolkodjék… Sapere aude! merj a magad értelmére támaszkodni! – ez tehát a felvilágosodás jelmondata.”

Én ezt a jelmondatot óriásposzterre is alkalmasnak tartottam volna.


Petri György: „Elejtem képzelt fegyverem”


Ez a vigasztalan reggel elég alkalmasnak látszik arra, hogy József Attiláról írjak, másfelől viszont kiváltja a „mécontent de tous et mécontent de moi” egocentrikus baudelaire-i állapotát, amelyben kényszert érzek arra, hogy magamról beszéljek, amit pedig csak versben tartok úgy-ahogy illendőnek és elviselhetőnek. Már maga a vallomás szó is, ami itt áll a műsorfüzetben, roppantul feszélyező: nőnek is, négyszemközt is elég nehéz kinyögnöm valami szeretlek-szerűséget. A gyűlöllekről nem is beszélve.

Mink András: „Oroszország a világtörténelem első országa, ahol például nincsen parasztság”

Mink András


Több mint kétszáz évvel megtörténte után még mindig nincs egyetértés a történészek között, vajon mi is volt a nagy francia forradalom. Néhányan azt vallják, inkább megakasztotta, mintsem elősegítette a gazdasági fejlődést, a polgári demokrácia kialakulását. Mi az ön álláspontja?

Szerintem teljesen normális dolog, hogy a történészek körében nincs erről egyetértés, mint ahogy például a római birodalom bukásának okairól sincs. Annyira összetett és ellentmondásos eseményről van szó, amelyik tág teret enged a legkülönfélébb értelmezéseknek.


Komoróczy Géza: A pernye beleég bőrünkbe


Ha egészen őszinte akarok lenni, meg kell mondanom: jóformán indokolatlan, hogy a magyar Holocaust 50. évfordulójáról megemlékező tudományos konferencia megnyitó ülésén beszéljek: tényleges szerepem a konferencia tényleges előkészítésében, szervezésében alig volt több, mint nominális, talán még kevesebb. Konferenciánk előadásait Randolph L. Braham professzor szervezte meg, az egyéb programokat, nyugodtan megmondhatom, anélkül, hogy véleményemet kikérték vagy tájékoztattak volna, a Történettudományi Intézet és/vagy az Europa Institut.

Kovács M. Mária: A kisebbségek nemzetközi jogvédelmének politikai csapdája

Vázsonyi Vilmos és a numerus clausus


A numerus clausus vita ma, hetven év távlatából is különösen érdekes és komplex történelmi problémának látszik. A húszas évek numerus clausus vitáiban egyszerre volt szó a zsidókérdés kezeléséről, az állampolgári egyenjogúságról, a kisebbségvédelemről és végül a kisebbségvédelem külső, nemzetközi intervenciós eszközeinek felhasználásáról és ezek politikai csapdáiról.

Hadd jelezzem mindjárt elöljáróban, hogy a numerus clausus kérdéssel kapcsolatosan Vázsonyi álláspontja a maga idején a húszas években liberális, polgári radikális és szocialista körökben is rendkívül vitatott volt.


Ungváry Rudolf: Erősödő szabadság

A szétválás kényszere és a gyász hiánya


A múlt, ami jelen maradt

Köztársaság és demokrácia Magyarországon már többször volt, és mindig csak rövid időre: először 1848-ban alig másfél évig, majd néhány hónapig az első világháború után, végül 1945 és ’47 között, és egyszer embrionális állapotban 1956-ban.

A demokrácia minden alkalommal megsemmisült. „Külső okokból”, ahogy lelki megnyugtatásul mondani szokás. De az ismétlődő sikertelenségeknek belső okai is lehettek.




Wéber Attila: A belgák pártja


1. „A jobboldali veszély”

A parlamenti ciklusra visszatekintve ma már egyértelmű, hogy melyek azok a történések, amelyek az elmúlt négy évben a politikai színtér átalakulásában komoly szerepet játszottak. Kétségkívül ilyen esemény a – mind a mai napig sokat emlegetett, de kellő távolságtartással nem elemzett – Csurka-tanulmány is. ’92 nyarán a „Néhány gondolat…” megjelenése kisebbfajta belpolitikai földrengéssel járt, elsősorban az MDF-en belül okozott elbizonytalanodást, de hozzájárult a Demokratikus Charta megújulásához is.


Spira György: A bankettkérdést nélkülöző magyar negyvennyolc


A negyvennyolcas magyar forradalom egyik szembeszökő sajátossága, hogy ez a megmozdulás – a forradalmak legtöbbjétől eltérően – nem rendelkezett bankettkérdéssel, azaz kirobbanásakor kezdeményezőinek egyike sem tudott kiadni olyan jelszót, amely egymagában képes lett volna egy táborba tömöríteni a harc megvívásához nélkülözhetetlen társadalmi tényezőket.

Meszerics Tamás: Skizofrén diplomácia

Két feljegyzés a külügyminiszternek


1945. március 13-án Sir Orme Sargent, a brit Külügyminisztérium helyettes államtitkára háromoldalas feljegyzésben fogalmazta meg gondolatait Nagy-Britannia Közép- és Délkelet-Európában követendő politikájáról. A mogorvaságáról híres külügyér a román és a bolgár kormányt sommásan, de nem alaptalanul totalitárius színezetűnek minősítette, és Magyarországon is hasonló fejleményeket várt a közeli jövőben.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon