Skip to main content

Esszé

Perneczky Géza: Újabb utópiák és bajok küszöbén


A május végén tartott müncheni katolikus napokon felszólalt Carl Friedrich von Weizsäcker, a jelenlegi nyugatnémet elnök bátyja is. Előadásának a közvetítésére véletlenül bukkantam rá a különben vasárnap reggel szokásos fél kilences rádióműsor keretében.

Két dologban különbözött ez a félórás beszéd az ilyen időpontban egyébként közvetítésre kerülő prédikációktól. Egyrészt abban, hogy ezen a napon nem vasárnap volt, hanem csütörtök, pontosabban: Úrnapja. Másrészt az előadás nem volt besorolható semmilyen vallásos témakörbe.


dr. Fáy László: Kisdoktorok, nagydoktorok, kalandorok


Az Akadémia méltó volt a Párt bizalmára

Mielőtt bonckés alá vennénk ezt a passzust, nézzünk szét kissé az Akadémia szerepe körül a szocializmus negyvenéves múltjában.

A kékcédulás hatalomátvétel a Magyar Tudományos Akadémiát sem kímélte. A Széchenyi által alapított, nagy múltú intézményt az új hatalom „átszervezte”: 230 tagja közül 122-t kizárt.

Az átszervezett Akadémia azután rövidesen bebizonyította, hogy méltó a Párt bizalmára.






Bauer Tamás: Schönherz Zoltán utca

A kommunista mozgalom és a magyar demokrácia


A Hitel egy múlt őszi száma közölte az MDF Szombathelyi Szervezete Honismereti Munkacsoportjának javaslatait az utcanevek felülvizsgálatára. Az ország más részeiről eddig jobbára csak egyedi utcanév-változtatási javaslatokat olvastunk: itt viszont átfogó koncepció jelenik meg, indoklással. A javaslaton végigvonul a törekvés: eltüntetni minden olyan utcanevet, amely kommunista személyiség emlékét örökíti meg.

Vajda Mihály: Mi lesz veled, Oroszország?


A Szovjetunió széthullóban van. Nagyon valószínűtlen, hogy meg lehetne állítani ezt a folyamatot. Az erőszak nem mindenható, s még csak az sem olyan egyértelmű, hogy Oroszország erőszakot kívánna alkalmazni a róla leszakadóban lévő köztársaságokkal szemben. Sőt, továbbmegyek: még az sem egyértelmű, hogy Oroszország, a Szovjetunió mai vezetése megakadályozná ezt a folyamatot, ha tehetné.

Lányi András: Az értelmiség útban van…


Mai könyvkiadásunkra a tegnapi cenzúra nyomja rá bélyegét: a kiadói tervek a tilalmi listák nyomán készülnek. Bűnjelből, csempészáruból olvasmánnyá lesz a néhai szamizdat-butik (összetéveszthetetlen echtungarisch kifejezés) kínálata.

Rainer M. János: A történelmi emlékezet


Megemlékezni az egyén és a társadalom, illetve az állam egyaránt egyszeri, jelentős, meghatározó jelentőségű eseményekről szokott. Az ezek között eltelő hosszabb időszakaszok is nyomot hagynak, mégpedig változó nyomot az emlékezetben, s természetesen előfordul az is, hogy feledésbe mennek valaha jelentősként számon tartott események, elhalványulnak hosszú időtartamok, akár mert jelentéktelenekké válnak, akár mert éppen nem azok, csak „jobb rájuk nem gondolni”.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon