[Horváth Jenő]

Vissza a főcikkhez →

Az olasz újfasizmus története a „klasszikus” fasizmus bukásával kezdődik (Beszélő, 1994. május 26). 1946 tavaszán, a köztársaság vagy királyság kérdéséről tartott népszavazás idején jöttek elő első ízben az illegalitásból: a létüket bizonyító kisebb terrorakciók azonban egyelőre nem keltettek nagy félelmet, ígéretet tettek Palmiro Togliattinak, a kommunista igazságügy-miniszternek, hogy nem vesznek részt semmiféle köztársaság-ellenes államcsínykísérletben, cserébe Togliatti amnesztiát adott a fasisztáknak, kijöhettek a „katakombákból”, de politikai és kulturális marginális helyzetük nem szűnt meg.

Osztozott ebben a sorsban az újfasiszta párt, az Olasz Szociális Mozgalom (MSI) is, amely 1946. december 20-án alakult Rómában, ugyanazon a napon, amikor Milánóban újratemették a duce, Benito Mussolini földi maradványait. Az alapítók a mozgalom jelképének a Mussolini-koporsóból felcsapó nemzetiszínű lángot választották. Az 1948-as választáson csak két százalékot kapott az MSI. 1950-ben 36 megszállott fasisztát állítottak bíróság elé nyílt fasiszta uszítás, az államrend gyalázása, erőszakoskodás és terrorcselekmények miatt, 1952-ben törvényt hoztak a szélsőséges, nyílt fasiszták ellen.

Az MSI 1960-ban jött ki először a teljes elszigeteltségből, amikor a pártalapító Arturo Michelini felajánlotta az újfasiszta szavazatokat a Tambroni-kormány megalakulásához, 1962-ben pedig Antonio Segninek a köztársasági elnöki szék elnyeréséhez. Tíz év múlva, 1972-ben az MSI hárommillió szavazatot kapott, a harmadik legnagyobb olasz párt lett. Itália hamarosan balra fordult, 1976 az újfasiszták számára a nagy visszaesés éve volt, megint beszorultak jobb sarokba. Az olasz demokratikus pártok közül elsőként – 1982-ben – a radikális párti Marco Panella ment el az újfasiszták kongresszusára, a szocialista párti Bettino Craxi miniszterelnökként, „a nemzetiszínű szocializmus” jegyében, antikommunista célzattal keresett kapcsolatot az újfasisztákkal. 1984-ben, Berlinguer halálakor Almirante koszorút küldött a ravatalára – 1987-ben pedig Almirante temetésén volt ott szinte valamennyi olasz párt képviselője. A kapcsolatok azonban továbbra is protokollárisak maradtak. Az 1980–1990-es évek fordulóján stagnált, elszürkült az MSI, nem találta vezetőjét sem. Az Almirante által kiszemelt utód, az akkor 35 éves Gianfranco Fini nem tudott megkapaszkodni a párt élén, megbuktatta a régi és új ultrák vezére, Pino Rauti.

Most azonban Fini az igazi csillag.

• Külföld