Somogyi Dorottya

Vissza a főcikkhez →

Az Öböl-háború gyors befejeződése többszörösen is jó hír; legfőképpen azért, mert olcsóbb az olaj, és egyelőre – remélhetőleg – az is marad. És ezt már csak azért is jó hírnek kell neveznünk, mert még ez év elején is igen nagy volt annak a veszélye, hogy a tartósan drága olaj miatt az egyéb okok következtében kialakult árgyorsulást a kormányok nem lesznek képesek a szükséges mértékben visszafogni, gazdaságpolitikailag kezelni.

A háború befejeződésével az amerikai gazdaság is hamarabb kilábolhat a recesszióból; a nyár elejére már szerény mértékű növekedéssel számolnak a prognózisok. Az olcsó olaj mellett kisebb az infláció veszélye, a gazdálkodás feltételei stabilizálódnak, és ezáltal gyorsan javul mind a vásárlók, mind a beruházók bizalma. (Az USA olajszükségletének közel felét ma is importból fedezi, és nagy különbség, hogy barrelenként 20 dollár alatti áron vagy 30 dollár felett importálják az olajat.) A gazdaság növekedése a mai jelek szerint nagyobb lehet annál, mint akár egy hónappal ezelőtt is jelezték (0,5–0,9 százalék).

Más megvilágításba kerül a szövetségi költségvetés nem éppen rózsás helyzete is: ismét van esély arra, hogy belátható időn belül megkezdődik a deficit lassú leépítése, bár a háború teljes költségei még nem ismeretesek. A szövetségesek azonban valóban átvállalták a háborús kiadások nagyobb részét, és az összegek egy részét már át is utalták Amerikának.

A történtekkel tulajdonképpen Ronald Reagan, az exelnök lehet a legelégedettebb. Ő valóban még a lehetségesnél is többet tett Amerika katonai erejének helyreállításáért. Amerikának (és a szövetségeseknek) most volt lehetősége arra, hogy kipróbálja azokat az új fegyvereket, amelyek kifejlesztésére a nyolcvanas években a kormány óriási összegeket költött. A hadiipar a háborúban szerzett tapasztalatok alapján már meg is kezdte a fegyverek tökéletesítését, és olyan megrendeléseket kapott azonnali szállításra, amelyekről egy évvel ezelőtt még nem is álmodott.

A háború gyors befejeződése jó hír a világgazdaság szempontjából is, amely így kevésbé sínyli meg az amerikai recessziót – az amerikai gazdaságnövekedés lassulása így is sok ország számára jelentett tetemes exportkiesést, beleértve a fejlődő országokat is. Ezt a kiesést nem ellensúlyozza az a tény sem, hogy Nyugat-Európa, főként Németország importkereslete valószínűleg igen jelentős marad.

Annyi bizonyos, hogy az USA az Öböl-térségben is a legnagyobb versenytárs lesz az új piacok ellátásában. Már most komoly versenyfutás kezdődött az amerikai és az angol exportőrök között a Kuvait újjáépítéséhez szükséges szállításokért. Az angolok máris tiltakoztak az ellen a szerződés ellen, amely kizárólagos jogot biztosítana az amerikaiaknak a Kuvaitba irányuló légi teherszállításban. Új hír, hogy Bush elnök egymilliárd dollárral akarja növelni az Eximbank exporthitelgarancia-alapját, kifejezetten a hadiipari export ösztönzése érdekében. A kongresszus hozzájárulását azzal az indokolással akarja megnyerni, hogy a hazai megrendelések csökkennek, a külső piacokon pedig a versenytársak jobb feltételekkel rendelkeznek az exportfinanszírozáshoz.

Az USA sikeres exportoffenzívájának fontos feltétele az, hogy a vezető hatalmak megállapodjanak a legvitatottabb kereskedelempolitikai kérdésekben, elsősorban a mezőgazdasági termékek és a szolgáltatások kereskedelmének liberalizálásában. Ehhez szükséges lenne az uruguayi menet eredményes lezárása, a fennálló korlátozások legalábbis részbeni felszámolása. Ellenkező esetben a 90-es évek nemzetközi kereskedelmét a kereskedelempolitika régiókra szakadása veszélyezteti, ami sem az amerikai exportőröknek, sem senki másnak nem válna javára.

A háború befejezése jobb feltételeket jelent a vezető országok gazdaságpolitikájának összehangolásához is, aminek elsődleges célja az infláció felgyorsulásának elkerülése. Ezek a gazdaságok e téren nagyon komoly leckét kaptak a 70-es évek második felében, és most minden módon el akarják kerülni az infláció szerkezetváltást bénító hatását, arról nem beszélve, hogy ez az előfeltétele a gazdaságnövekedés megindításának is.

Ezek szerint 1991 mégis jobb lesz, mint ahogy ezt az év elején vártuk? S a világgazdaság javuló esélyei jó hírt jelenthetnek a súlyos bajokkal viaskodó kelet-európai gazdaságoknak is?

• Külföld