–szeg–efhá–lt [Kőszeg Ferenc–F. Havas Gábor–Solt Ottilia]

Vissza a főcikkhez →

A Springer-ügyben benyújtott SZDSZ-indítvány harci lázba hozta az MDF-frakció (és szövetségesei) eddig jobbára hallgatásra ítélt népnemzeti szárnyát: Csengey Dénes vezetésével végre a (bűnös) sajtó és a (bűnös) privatizáció elleni hadjárat meghitt mezejére vonulhatott. Szerkesztőségünk országgyűlési képviselői – s praktikus megoldásként egyszersmind parlamenti tudósítói – ámultan hallgatták, hogy Csengey nem utasítja ki ugyan a külföldi tőkét a sajtóból, viszont nem akarja megengedni, hogy (a Szabad Földön keresztül) százmillió forintért idegenek vásárolják meg a magyar falu közvéleményét. Ha ez így megy tovább, egy szép napon arra ébredhetünk, hogy a Magyar (nemzeti) Televízió egy gyanús elnevezésű kft. tulajdonába került, vagy – ezt már a kisgazda Gerbovits Jenő paraszti ösztöne súgta – az Országházra teszi rá a kezét a MacDonalds. A Tisztelt Ház pedig kénytelen lesz a Duna-parton parlamentet ülni. Hogyan akarja megkülönböztetni Csengey az országot felvirágoztató „jó” tőkét a mindannyiunkat zsebre tevő „rossz”-tól. A vásárló véleményét fogja nagyító alá tenni? Vagy elég lesz, ha a tőke nyilatkozik a főszerkesztő személyéről?

Az MSZP soraiban ülő Kósa Ferenc a nemzeti és külföldi tőke helyes arányáról beszélt, s külön kiemelte egyetértését az MDF-es írókkal. A nemzeti tőke nyilván a jó, a külföldi meg a rossz princípiuma. Bájosan sejlik fel ismét ezúttal nem sajtófelügyelő csúcshatóság, hanem ellenőrzött privatizáció ruhájában a véleménymonopólium vagy gondos véleményadagolás kísértete.

A Fodor Tamás javasolta Springer–MSZP-ügyletet vizsgáló bizottságból egy minden sajtóüzletet felülbíráló grémium lett az MDF uralta parlamenti sajtóbizottság munkája nyomán, s a nemzeti nosztalgiára hajlamos többség ezt szavazta meg. Nem tántorították el Dornbach doktor, a praktizáló üzleti jogász érvei, melyek e grémium korrekt munkájának lehetetlenségére világítottak rá, nem rendítette meg a fideszes Molnár Péter kompromisszumos javaslata és józan okfejtése.

Két, kevéssé vonzó eshetőségre számíthatunk.

1. A sajtóprivatizációt felülbíráló bizottság semmit nem tud majd ellenőrizni, a bizottság tagjai sakkban tartják egymást.

2. A bizottság révén a magyar sajtó olyan anyagi állapotban marad, ahogy van. Kötve hisszük, hogy a világ tőkés sajtóhiénái eltűrnék, hogy véleményüket előírják. A Csengey-féle „jó tőke” olyan, mint a szocialista realizmus. Nem létezik.

• Belföld