B. E. [Békés Erzsébet]

Vissza a főcikkhez →

A brit fővárosban és közvetlen környékén a múlt héten 150 darabot játszottak: a színházi negyedben, a West Enden továbbra is nagy sikert arat Andrew Lloyd Webber négy zenés darabja (Sunset Boulevard, Starlight Express, The Phantom of the Opera, Cats), még mindig megy a Miss Saigon és a Les Miserables, néhány hét óta Arthur Miller-darab is fut (Pillantás a hídról), és immár ötödik évtizede játsszák Agatha Christie Egérfogóját.

A Nemzeti Színház és a Royal Shakespeare Company Euripidész- no meg természetesen Shakespeare-darabokat tart műsorán, miközben a West Endtől távolabb stúdió- és peremszínházak kínálnak számtalan kísérleti és alternatív előadást. Mindebből azt gondolhatnánk, hogy az angol színházi élet teljesen dichotóm szerkezetű: a sikeres – főként zenés – darabokat producerek mutatják be saját pénzből, illetve vállalkozói tőkéből, míg az igényesebb szórakoztatás (klasszikusok, illetve kísérleti darabok) finanszírozása az államkasszából történik. Valójában a kép bonyolultabb. A dotált színházak sikerdarabjai átvándorolhatnak a West Endre, ahol immár teljesen üzleti alapon állítják színpadra őket, illetve a dotált színházak működésébe is szükségképpen beépülnek üzleti megfontolások, mivel a pénzbeli támogatást nyújtó testület, az Arts Council elvárja, hogy az adott színház fenntartási és működési költségeinek legalább fele a jegyeladásokból származzék.

Az állami költségvetés 1994–95-ben 920 millió font sterlinget költ a kultúrára (ez a bruttó hazai termék kb. 0,15 százaléka), ennek jelentős hányadát a központi, illetve a regionális Művészeti Tanácsok osztják el. Az Angol Művészeti Tanács ’94–95-ben 186 millió font fölött diszponál, ebből körülbelül 20 százalékot fordít a színházak támogatására. A 40 millió fontot a helyi önkormányzatok hasonló nagyságrendű összeggel pótolják ki. A száznál is több londoni színház közül 15-nek van állandó, állami támogatásban részesített társulata (a legismertebb ezek közül a Royal National Theatre, a Royal Shakespeare Company és az English Stage Company). Angliában ezenkívül 50-60 vidéki társulat kap támogatást (Skócia, Wales és Észak-Írország más keretből gazdálkodik).

A jegyárak szóródása igen nagy: a londoni West Enden 10 és 30 font közötti összegért kapható a jegyek többsége (viszonyításul: a Burger King-hálózat közmondásosan rosszul fizetett, szakképzetlen alkalmazottja 3 font fölött keres óránként; takarítani, vasalni 5 fontért járnak az asszonyok, a heti átlagkereset adózás után jelenleg 180 font körül van). A West Endtől távolabb 5-10 fontért válthatók jegyek, ez megfelel a bemutató mozik árainak.

Az angol színházi élet egyszerre viseli magán a kirobbanó – és hosszan tartó – sikerből fakadó prosperitás, illetve a recesszióból – azon túlmenően pedig a kormányzó konzervatív párt politikájából – adódó válság jegyeit. Miközben a producer, Cameron Mackintosh heti nyolc előadást alapul véve 70 ezer fontot is kereshet egy hét alatt a Miss Saigon musical jegyeladásaiból, a vidéki, dotált színházak kétharmada anyagi gondokkal küzd, és nem egy esetben arra kényszerül, hogy szélnek eressze társulatát, és csupán vendégjátékoknak adjon otthont. A dotációban részesülő nagy társulatok támogatásának összegét évek óta nem emelik (az infláció így csökkenti annak értékét), a színházépületek felújítására sincs mindig elegendő pénz.

Ezen a területen áttörést jelenthet, ha megindul a lottójátékból származó nyereségek kiutalása, ugyanis ezeket a pénzeket kizárólag beruházásra – színházépítésre, illetve -felújításra – lehet fordítani. Az Arts Council drámaosztályára még januárban befutottak a pályázatok: az egyiket VIII. Henrik és Boleyn Anna adta át. A történelmi figurák jelmezébe öltözött színészek 200 ezer fontért folyamodtak, hogy felépülhessen az az új londoni színház, amire 650 ezer fontot már sikerült más forrásokból előteremteni. A jó partnerséget talán nem éppen VIII. Henrik és Boleyn Anna jelképezi, kérésük mindenesetre eltörpül a Royal Opera House által igényelt 50 millió font mellett: az igazgató, Jeremy Isaacs szerint ennyi pénzre lenne szükség ahhoz, hogy elvégezhessék az Opera felújítását és bővítését.

• Gazdaság és társadalom