Gyéres János

Vissza a főcikkhez →

Olvassuk a sajtóhíreket. Marosvásárhelyen cigány családapákat ítélnek el, mert románokat vertek meg.

A perben csak cigányok a vádlottak. A hatóságok a gyorsított eljárások elindításánál nyilván nem kívánják felkavarni a kedélyeket. Sem a románokét, sem a magyarokét.

Talán úgy látják, hogy a cigányok elítélése mindkét fél számára elfogadható. „Talán úgy számítanak, hogy a bunkósbotos politika szégyenét a cigányok nyakába lehet varrni, őket lehet bűnbakká tenni. Amúgy is rossz a hírük, róluk minden elhihető, és talán így elmaradhat az igazi felelősök számonkérése, talán ezt a nemzetközi közvélemény is elfogadja. Így nem kell választani a támadó és megtámadott között a diplomáciai érdekek patikamérlegén.

Aki gyenge, erősnek akar látszani: ez régi szabály. Erősnek tűnhet, ha talál egy magánál is gyengébbet és azt üti, s ha ez a leggyengébb nem túl népszerű, kevesen állnak ki érte. A gátlástalan nyilvános erőszak megfélemlíti az embereket. Főleg, ha védtelenekkel szemben gyakorolják a jog, a hivatalos hatalom álarcába bújva.

Erre a félelemre van szüksége talán a román kormányzatnak, hogy elhitesse az emberekkel: irányítani tudja az eseményeket, képes a „rend” fenntartására. A marosvásárhelyi rendbontásért tényleg a cigányok lennének a felelősök?

A veszély erősíti az önfenntartás ösztönét. A kétségbeesés agresszióhoz vezet. A többségi agressziót kiváltó okok között talán az első a tömegkommunikáció keltette veszélypszichózis. Hogy a kisebbségi jogok a többség jogait sértik. Pedig szó sincs a románság jogainak sérelméről, legfeljebb a korábbi diktatúra júdáspénzeként egyeseknek nyújtott előjogokról. Nem itt kellene hát keresni a felelősöket?

A román miniszterelnök úgy nyilatkozott, hogy a magyarok ünnepségei sérthették a románság nemzeti érzékenységét, hiszen nemrégiben még a legtöbb erdélyi román magyar földesurak jobbágya volt.

A cigánysággal kapcsolatban nem kellene figyelniük az érzékenységre? Hiszen a román fejedelemségekben alig 130 éve szűnt meg a szabad erőszak, a cigányok rabszolgaságának intézménye. 1848-ban a magyarok legjobbjai a jobbágyrendszer felszámolásáért is küzdöttek. Ugyanúgy, ahogy a román nép legjobbjai – Kogelniceanu és társai harcolták ki a rabszolgaság eltörlését.

A mostani román hatalom eljárása Marosvásárhelyen a cigányokkal szemben egy családi emléket ébreszt fel bennem.

1956-ban, a forradalom idején apósom „bányászkatona” volt. Miután a laktanyából szélnek eresztették őket, napokig gyalogolt több száz kilométert, hogy hazaérjen szülőfalujába a családjához. Közben a forradalom elbukott. Pár hét elteltével, mikor a falusi kocsmában békésen üldögéltek az emberek, gépkocsikon géppisztollyal „pufajkások” érkeztek a faluba. Egyenesen a kocsmába mentek, az emberekre fegyvert fogva.

Apósom volt ott az egyetlen cigány. „Kiszúrták.” Felszólították, hogy azonnal takarodjon onnan. Balszerencséjére meg merte kérdezni, hogy miért. Azonnal csattant a fején a géppisztoly. Hetekig beteg volt, a füléből is leszakadt egy darab. A heg – talán emlékeztetőül – a család fiúgyermekeinél öröklődik. A pufajkások hazamentek, a faluban a rémület sokáig megmaradt. A „látogatók” talán jelentést is írtak, hogy X faluban „leverték az ellenforradalmat”.

• Külföld