lt [Solt Ottilia]

Vissza a főcikkhez →

Bush elnök szegény pár napig kutyaszorítóban érezte magát. Újraválasztási kampányának kellős közepén kapta a nyakába a Los Angeles-i véres faji zavargást. Mit mondhat erre az Egyesült Államok nyugalmáért felelős, ugyanakkor a választók szavazatokban kifejezett kegyeiért esengő elnök. Néhány nap után megtalálta a megoldást: LA-ben nem polgárjogi harc folyik, nem. Ez a csőcselék. S ha ez a csőcselék, akkor a nem csőcselék amerikai zavarodottsága, bűntudata, szorongása elpárologhat. Felszabadultan átadhatja magát a félelemnek, és követelheti a rendcsinálást.

A föderalisták vezérei Jefferson táborát nevezték csőcseléknek, a vesztes német kereszténydemokraták Willy Brandt választóit. Eörsi István azokat, akik a Szabadság téren tüntettek március 15-én. Még mielőtt valaki ellentmondást fedezne fel: a Beszélő a Közakarat Egyesület kapcsán (1992. január 25.) nem csőcselékről szólt, hanem egy felvilágosult csőcselék-szervezőről. Azaz olyan férfiúról, aki politikai céljai érdekében csőcselékké akarja tenni a más miatt elégedetlen tömeget.

Az a csőcselék, ami és aki a politikusnak vagy akár a politikai elemzőnek kényelmetlen. Mert bajára, nyomorára, keserűségére, kilátástalanságára a politikus (vagy politikai elemző) nem képes gyógyírt találni. Ez a szó kisegíti, felmenti attól a kötelezettség alól, hogy nemes elveit alkalmazza rá, hogy embernek tekintse.

Szó se róla, a „csőcselék” sem tudja orvosolni a maga baját, a Los Angeles-i rombolás persze az égvilágon sehová nem vezet. De azért az a rettenetes feszültség, ami Los Angelesben robbant, s vele szemben ez a gyenge kis szó: ez csak a csőcselék! – figyelmeztet. Ez a szó a politikus önámítása. A nyelvi lelki felkészülés az elnyomásra, mert más választ a „csőcselék” kérdéseire nem talál.

• Külföld