Építő Pál

Vissza a főcikkhez →

A sajtószabadság a demokrácia talpköve. Ez biztosít szabad utat a nyilvánossághoz minden megszülető gondolat, minden érv és vélemény számára, ez biztosítja a nyilvánosság és ezáltal a köz lehető legnagyobb szellemi gazdagságát, ez garantálja, hogy semminemű információt az állampolgári közösség elől elzárni nem lehet. Aligha van tehát a kormánynak és a törvényhozásnak fontosabb teendője annál, hogy a sajtót a minél teljesebb szabadság állapotába helyezze, s figyelmeztető elméjét minden ezt célzó javaslat előtt – mint amilyet ezennel én is elébe bocsátok – megnyissa.

Mindenekelőtt tisztázni szeretném, hogy a sajtószabadság nem egyszerűen a sajtótermékeket kibocsátó intézmény, hanem legelsősoron az egyén szabadsága, amelyhez az intézmény szabadságát alkalmazni kell. Ha ezt elfogadtuk, akkor fölvethetjük a kérdést: eltűrhető-e az az állapot, hogy a sajtótermékek önálló kiadásához szükséges módban nem lévő egyén gondolatainak publikálásában teljességgel ki van szolgáltatva a szerkesztőknek és a laptulajdonosoknak, s közlési szabadságának az érvényesülése azok kényétől s kedvétől függ. Ki tudja, mennyi a köz érdeklődésére számot tartó gondolat, ismeret s míves szó akad fenn hétről hétre a birtokon bévül tanyázó urak gőgös kényén s szeszélyes kedvén.

Nem jogos igény-e, hogy a saját fórummal s így az önnyilvánítás könnyű szerével bíró szerkesztő mondjon le cselekvési szabadságának némi csekély részéről a nyilvánosságtól elrekesztettek, a pozitív megkülönböztetést érdemlő gyenge ezrek javára?! Igen, ez bizony jogos igény!

Ez a jogos igény indokolja, hogy itt előadott javaslatom komoly megfontolás tárgyává tétessék:

A sajtótörvény biztosítson a nem közölt kéziratok szerzői számára fellebbezési lehetőséget, amelyet erre felkért, tekintélyes testület bírál el. A fellebbező, ha kéziratát a szerkesztőség visszautasította, elküldheti írását, illetve annak másolatát a művelődésügyi minisztériumba. A művelődésügyi miniszter a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Sajtószabadság Klubjának tekintélyes személyiségeiből kijelöl egy állandó bizottságot a fellebbezések elbírálására. A bizottság eldönti, hogy a beküldött kéziratok közül melyek azok, amelyek információs értékeiknél, esztétikai kvalitásaiknál vagy gondolati igényességüknél fogva az írott nyilvánosságban helyet érdemelnek. A bizottság által kijelölt kéziratokat a szerkesztőség köteles a lapban leközölni, s köteles erre a célra a lap terjedelmének a sajtótörvényben meghatározott hányadát fenntartani. Az a szerkesztőség, amely a bizottság által elfogadott kéziratok közlési kötelezettségének nem tesz eleget, megsérti a sajtótörvényt, s ily módon kizárja magát az engedélyezett lapok köréből.

Javaslatom nem veszélyezteti a szerkesztőségek autonómiáját, hiszen a lapok terjedelmének túlnyomó része továbbra is a szerkesztőségek döntéseinek megfelelően telne meg, s a politikai természetű aggályok sem helyénvalóak, hiszen a Sajtószabadság Klub prominens személyiségei személyükben is garanciát jelentenek arra nézve, hogy a fellebbezések elbírálásában politikai szempontok nem játszanak szerepet.

• Belföld