nl [Neményi László]

Vissza a főcikkhez →

Az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANK) augusztus harmadikára és negyedikére általános sztrájkot hirdetett, s felhívását a városi fekete lakosság túlnyomó többsége követte, amit akár sikernek is el lehetne könyvelni. Szerencsére nem lett igazuk azoknak sem, akik vérfürdőtől féltek: a sztrájknak és az azt kísérő tömegakcióknak „csak” ötven halálos áldozata volt. S ez – szomorú tény – dél-afrikai mércével mérve elfogadható szám.

A Mandela által vezetett szervezet követelései minden kétséget kizáróan jogosak voltak. Pretoriának valóban többet kellene tennie a fekete városnegyedekben uralkodó erőszak ellen; ideje lenne feltétel nélkül elismerni a többségi uralom elvét; és hasznos lenne, ha a jelenlegi kormány átadná helyét egy átmeneti kormánynak. Persze aligha a sztrájkok és a tömegtüntetések e célok elérésének legalkalmasabb eszközei. Nehéz lenne vitába szállni Desmond Tutuval, a jeles ellenzéki személyiséggel és fokvárosi püspökkel, aki ugyan elismerte, hogy több tízezres tüntető tömeg részének lenni szép közösségi élményt ad, de az akciók politikai hasznát illetően szkeptikus maradt.

A sztrájk nemcsak azért nem volt osztatlan siker az ANK számára, mert egy centiméterrel sem vitte Dél-Afrikát közelebb a demokráciához. Azt az ANK sem gondolta, hogy két nap alatt az utcán éri el azt, amit két év alatt a tárgyalóasztal mellett nem tudott elérni. Az ANK valójában az erejét akarta megmutatni – egyfelől a pretoriai fehér kormánynak, másfelől pedig saját radikálisainak. Annyit sikerült is bebizonyítania, hogy képes a városi fekete munkaerőt távol tartani a munkától, ha akarja. Csakhogy korántsem biztos, hogy a sztrájkolók egy része – lehet, hogy nagy része – az ANK iránti lojalitásból maradt otthon, nem pedig – félelemből. A lábmunkát a fekete negyedekben ugyanis pontosan azok a radikálisok végezték, akiknek Mandela meg akarta mutatni saját mérsékelt vonalának vonzerejét. S ezek a radikálisok bizony nem riadnak vissza a „forradalmi erőszak” – magyarán: a banditamódszerek – alkalmazásától sem. Ismételten bebizonyosodott, hogy az ANK országos vezetésének csak nominális hatalma van saját úgynevezett önvédelmi egységei felett.

Márpedig a dél-afrikai demokratikus átmenetet nemcsak a pretoriai kormány ámokfutó rendőrei veszélyeztetik, hanem a magukról mindenfajta ellenőrzést egyre inkább lerázó irreguláris fekete fegyveres szervezetek is.

• Külföld