Fényi Tibor

Nyomtatóbarát változat

Legutóbbi lapzártánkkal egy időben minisztertanácsi határozatra megalakult a Magyar Köztársaság Nemzetbiztonsági Hivatala, valamint a Magyar Köztársaság Információs Hivatala, amihez az előterjesztést a belügyminiszter jogkörében eljáró államtitkár tette. Ezzel a hírszerzés és az elhárítás két külön szervezetben került felállításra.

„A Szolgálat nem vész el, csak átalakul” – írtuk legutóbbi számunk egyik cikke fölé. Akkor még magunk sem gondoltuk, hogy valójában át sem alakul: a megfigyelők, a megfigyeltek és a törvénytelen módszerek maradnak a régiben.

Néhány napja értesített annak a kutatóintézetnek az igazgatója, ahol tíz éve dolgozom, hogy újra jelentkezett egykori BM-összekötőnk, s rám vonatkozó adatokat próbált megtudni tőle, mint annyiszor az elmúlt évek során. És mit tettél – kérdeztem. Természetesen kidobtam, volt a válasz, s látod, most neked is elmondom, sőt itt a telefonszám amire visszahívást kért már korábban is többször. Az SZDSZ-iroda egyik kihangosított telefonjáról felhívtam a cédulán szereplő Érsek Józsefet, s megkérdeztem, hogy miért folytat ellenem adatgyűjtést, s hogy tisztában van-e vele, hogy ez törvénytelen? Érsek úr elismerte, hogy tisztában van ezzel.

Mivel e beismerés már elegendő okot adott annak feltételezésére, hogy itt jogsértés történt, feljelentést tettem a Katonai Főügyészségen. Különösen nehezményeztem, hogy a belügy legmelegebben megváltozott telefonszámom után érdeklődött, s gondoltam is, hogy majd megkérdezem Kulcsár Kálmánt róla, hogy miért?…

Az ügyészségi vizsgálat lezárulta előtt azonban tájékoztatást kértem és kaptam Ilcsik Sándor belügyminiszter-helyettestől, hogy mi is történhetett. Az alábbiakban az ő szavait közlöm: „Amikor telefonon megbeszéltük, hogy interjút adok Önnek, akkor ez a volt állambiztonsági terület dolgozói között szóbeszéd tárgya volt. Néhányan egyfajta kíváncsiságból pontosítani akarták, hogy ez a Fényi az a Fényi-e, akit Önnek nem kell magyaráznom. Mivel itt semmiféle adat rendelkezésre nem áll, ezért megkérték azt a kollégát, aki valaha a maguk kutatóintézetével foglalkozott, hogy ezt tisztázza. Ennek során telefonált, és próbálta megtudni, hogy Ön mikor és hol született stb. Ez is tilos. Ezért ha a katonai ügyészség nem tenné, akkor saját hatáskörömben meg fogom fenyíteni.”

A válaszban az utolsó mondat már az új idők jele, s bizonyos értelemben megnyugtató. Ám ami kevésbé az, azt most itt az olvasó számára is felsoroljuk:

Megnyugtató-e, hogy az állítólag megszüntetett osztály dolgozói továbbra is a BM-ben tevékenykednek?

Hogy ugyanazok ugyanazok ellen, ugyanúgy törvénytelen eszközökkel gyűjtenek információkat?

Hogy a miniszterhelyettessel folytatott telefonbeszélgetés szóbeszéd tárgya, hiszen azt kettőnkön kívül más nem hallhatta. (Mert azt fel sem merem tételezni, hogy néhányan a volt állambiztonsági terület dolgozói közül esetleg belehallgattak volna az őket felügyelő miniszterhelyettes telefonjába. Esetleg az enyémből értesültek volna? Ugyan, hiszen ez tilos!)

Megnyugtató-e, hogy egyfajta kíváncsiság elegendő lehet ahhoz, hogy újra megpróbálkozzanak régi kapcsolatok felélesztésével?

Arra pedig már végképp nem tudok válaszolni, hogy a megtudni kívánt adatokból hogyan állapították volna meg, hogy azonos vagyok-e önmagámmal, hiszen a belügyminiszter-helyettesnek bemutatkozásként csak a nevem mondtam, slendrián módon sem a személyi számom, sem egyéb adatom nem tettem hozzá.

Azt viszont simán nem hiszem el, hogy a volt állambiztonságisokat meglepte volna, hogy a Beszélő részére az a Fényi Tibor kér interjút, akit ők (többek között) az egykori szamizdat Beszélő első számába írt cikke miatt zaklattak.

És végül nem nyugtat meg, hogy arra a kérdésemre, mely az interjúban így hangzott: „Tettek-e valamilyen megelőző intézkedést, hogy az elbocsátott állambiztonságisoknak ne legyen módjuk egy »informális III/III-as ügyosztályt« létrehozni” –, ez volt a válasz: „Erre nézve semmiféle veszélyt nem látok…” Még mindig nem?

• Belföld