R. S. [Révész Sándor]

Nyomtatóbarát változat

Régen beteges, urbánus és kozmopolita táncdalfesztiválokat rendeztek, most pedig egészséges, vidéki, magyar táncdalfesztivál folyik. A beteges, urbánus és kozmopolita magyarok 1966-ban 140 ezer, 1967-ben 650 ezer, 1968-ban 530 ezer szavazattal élték ki lefojtott választókedvüket. 109 ezer szavazatot kapott a zsűritől elnyomott Kovács József (Jöjj vissza hozzám!), 101 ezret Aradszky László (Annál az első ügyetlen csóknál…) és 86 ezret Poór Péter (Utánam a vízözön…). Most az első két elődöntő legtöbb szavazatot kapott dalaira nyolcszázvalahány néző voksolt, a közönségdíjas dalra négyezervalahány. Ennyi telik az egészséges, vidéki magyarságtól. Ekkora.

Most a régi táncdalfesztiválokét másoló díszletekben, jelmezekben és hangszerelésben egyforma és egykedvű énekesek egyforma és egykedvű dalokat énekelnek, amelyeket egyforma és egykedvű tapssal zár le az érdektelen közönség, s amelyekre érdektelen pontszámokat ad az érdektelen személyekből álló zsűri.

A dalok, az énekesek, a zsűri és a közönség mind-mind vidéki, magyar és egészséges. Akárcsak az új 24 óra és a Duna Tv műsorvezetői.

A vidéki, magyar és egészséges lehet vidéki és pesti, magyar és hottentotta, egészséges és beteges, mert nem a személyük vidéki, magyar és egészséges, hanem a beosztásuk. Abba az űrbe vannak beosztva, amelyet azok hagytak maguk után, akik a személyiségükkel voltak jelen, akiknek a személyisége jelentést hordozott. Lehetnek ők amúgy szellemesek, kedélyesek és tehetségesek, de emígy, vidéki, magyar és egészséges beosztásban csak szellemtelenek, kedélytelenek és tehetségtelenek lehetnek. Legfeljebb könnyebb nekik, ha tényleg azok.

A régi táncdalfesztiválok többek között a politikailag problémátlan, a polgári létezés illúzióját színező konvencionális tánczene legitimálására és a politikailag kevésbé problémátlan, hagyománytörő irányzatok domesztikálására szolgáltak. Arra, hogy az ország népe egyszerre emelhesse a mennybe mindkettőt, arra, hogy az ország népének igaza lehessen a szakzsűrivel szemben, és a szakzsűrinek igaza lehessen az ország népével szemben, arra, hogy demonstratív módon megjelenjen a diktatúra alapjait erősítő és gyengítő mikropluralizmus.

A táncdalfesztivál mindenesetre a magyar könnyűzenéről szólt, és magára vonta a könnyűzenével kapcsolatos népi szenvedélyeket és indulatokat. Aki ott fellépett, azzal az ambícióval lépett föl, hogy megkülönböztethető arca, saját helye legyen a könnyűzene spektrumában, hogy érvényesítse azt, amit képviselt.

A hatvanas években a Táncdalfesztivál a mikropluralizmus része volt, a Tv-híradó pedig a makrodiktatúra része. Távol voltak egymástól. Most közel vannak. Mindkettő kiesett a makropluralizmusból, és beesett a Magyar Televízió mikrodiktatúrájába. Ahogy a Tv-híradó nem Magyarországról szól, és nem veszi fel társadalmi létünk indulatait és feszültségeit, úgy a Táncdalfesztivál nem a magyar könnyűzenéről szól, nem veszi fél annak szenvedélyeit és indulatait, nem tükrözi annak irányzatait. Aki számít: távol van. Aki jelen van, azzal az ambícióval van jelen, hogy ne legyen megkülönböztethető, hogy olyan legyen, mint mindenki más, hogy ne hívja fel magára a figyelmet, hogy az egyformák és a figyelemre méltatlanok között legyen az első. Primus a páriák között. A vidéki, magyar, egészséges páriák között.

• Belföld