Zádori Zsolt

Nyomtatóbarát változat

Révész igazságkereséséről már írtunk (Beszélő, jan. 27.). 1981-ben nem tért haza bécsi útjáról, disszidált. Ausztráliába vágyott. A bevándorlási kérelmét elfogadták, csak a beutazó vízumra várt. Pénze azonban gyorsabban fogyott, mint ahogy az ausztrál hatóságok dolgoztak. Így az Intora piackutató cégnél vállal alkalmi munkát: a Szabad Európa Rádió magyarországi hallgatottságát vizsgáló kérdőíveket tölt ki – „hasból”.

Időközben ausztriai tartózkodási engedélye lejárt, égett a lába alatt a talaj. Egy nap ismeretlen magyarok jelentek meg nála, akik elcsalták tőle az útlevelét. Soha többé nem látta viszont sem az okmányt, sem a helyzetével visszaélő csibészeket. Pánikba esett, s az Orient Expressz tetőrészébe rejtőzve Párizsba szökött, de ott nem bírta a hosszas éhezést, és feladta magát.

A kinttartózkodásukat szabálytalanul meghosszabbítók rutinvizsgálatán, félve, hogyha elhallgatja és később kiderül, nagyobb lesz a baj, mindent elmondott a kérdőívekről. Az útiokmánya hollétét firtató kérdésre nem azt válaszolta, hogy elhagyta, ellopták: részletesen beszámolt kalandjáról. Ezek után már nem disszidensként kezelték. Ő adta az alapot a két vádponthoz, a kémkedéshez és a közokirat-hamisításban vállalt bűnsegédi részvételhez. Mindkettőért elítélték.

Csak 1989 után bízhatott igaza elismerésében és az elégtételben. De csalódnia kellett: az 1992. évi XI. törvény (az emberi jogokat sértő, 1963 utáni politikai ítéletek semmisségéről) hatálya semmilyen formában nem terjedt ki a kémkedésre. Így börtönviselt hősünk kénytelen volt maga kézbe venni rehabilitációja ügyét. Egy év után jutott el a Legfelsőbb Bíróságig, amelytől a régi, jogerős ítélet felülvizsgálatát kérte.

A türelem azonban nem termett tárgyalást. Révész – már nem először – kétségbeesett lépésre szánta el magát: ameddig ügyét nem rendezik megnyugtatóan, éhségsztrájkot folytat. Az eljáráshoz elvitathatatlan joga van, de az ítélkezés a bíróság dolga – véltük múltkori cikkünkben.

A bíróság szerencsére – ki tudja, miért – hirtelen kitűzte a tárgyalást február 7-re.

Egyértelműnek látszott, hogy a kémkedés vádja nem tartható fenn. Az Intora piackutató céggel valaha kapcsolatban elítéltek ügyében már született felmentő ítélet. A Legfőbb Ügyészség kirendelt ügyésze is hasonlóképp vélekedett: „az általa kitöltött adatok nem minősülnek a Magyar Népköztársaság hátrányára felhasználható adatoknak, és az adatgyűjtés során a terheltet sem ilyen célzat vezette”.

A második – közokirat-hamisítási – vádpontban az ügyész véleménye szerint nem lehet megváltoztatni a 1982-es ítéletet, „mivel a bíróság által megállapított tényállás megalapozottságát a felülvizsgálati eljárásban a törvény szerint vizsgálni nem lehet, ezért e vonatkozásban álláspontom szerint a felülvizsgálati indítvány eredményre nem vezethet”. Ezért indítványozta, hogy a Legfelsőbb Bíróság mentse fel a terheltet a kémkedés vádja alól, és „mellőzze a halmazati büntetés kiszabására, valamint a büntetés enyhítésére vonatkozó rendelkezéseket; az utóbbit azért, mert a fennmaradó közokirat-hamisítás miatt az adott büntetés az enyhítő szakasz alkalmazása nélkül is kiszabható volt. A bűnösségi kör lényeges szűkítése folytán a büntetés mértéke méltánytalanul súlyossá válik, ámde a Be. 284. § (2) bekezdése a törvényes minősítésnek megfelelő büntetési tétel keretei közt alkalmazott jogkövetkezmény felülvizsgálatát kizárja.”

Tehát: bár igaz, hogy nem kém, de közokiratot hamisított bűnsegédként. Itt a kiszabható legnagyobb büntetés 3 év, a 2 év 8 hónap belefér. Sok ugyan, de mit lehet tenni. Politikai elítéltből köztörvényes.

A védő, Somogyi János (aki már évek óta segíti a terheltet) gyökeresen másképp vélekedett. Szerinte a bűnsegédi felelősség megállapításához elengedhetetlenül szükséges az alapbűncselekmény és a tettes ismerete, a szándékosság bizonyítása; ugyanis a bűnsegély járulékos cselekmény (mint pl. a felbujtás). Ezen feltételek egyike sem adott. Ha a bíróság nem fogadná el ezt az érvelést, akkor is van lehetőség, az ügyész állításával szemben, a büntetés mérséklésére. A közokirat-hamisítást ugyanis halmazati büntetésként szabták ki, amit a kémkedés alóli felmentés esetén jogszerűtlen fenntartani.

A jogerős ítélet végül felmenti a terheltet a kémkedés vádja alól, de az okirathamisításban bűnösnek találja. A társadalomra való csekély veszélyessége miatt azonban csak megrovásban részesíti, így a leült börtönévekért Révész Miklóst kártalanítás illeti meg.

Salamoni-e a döntés? A védő és védence mindenesetre megelégedéssel fogadta. Az ügyész megpróbált a szaktárca miniszterének szellemében eljárni, hisz a miniszter annak idején megakadályozta, hogy a semmisségi törvénybe beépüljön a lehetőség a pártállami bíróságok megalapozatlan kémkedési ítéleteinek felülvizsgálatára. Azaz az ügyész üldözze a kommunistákat, de ne segítse a kommunisták áldozatait.

A bíróság azonban megértette, hogy a jog és az igazság ezúttal nincs ellentétben.

• Belföld