Szilágyi Andor

Nyomtatóbarát változat

Midőn

– Hjh… Hjh... Hjh… – sóhajtá csendesen melankolizálva, mint egy maga elé Költsey Ferencz, míg könnyű bricskájok nagyokat zöttyenve evickéle előre az őszikélő tájon, és poétánk nagyokat szippantá tüdeje zsákjával az elmúlás fanyar legéből.

– Tsak nem új vers születik? – kajánkodá fortélyos barátja Professiore Galváni Lajos, miközben elindulásuk óta azon mesterkedék, hogy menet közben miként tartható a gyeplőszárak a pej erőtől duzzadó farán.

A sárguló nyárfák mint lángoló tűzoszlopok törtek az ég felé a ködös horizonton.

– Már az első szavát fogom… – mutatá a poet ökölbe szorított kezét Galváni felé, és csendesen hozzátéve: Isten… Ezzel fogom kezdeni…

Ebben a pillanatban nagyot horkant a pej, és a bricska csendesen megállék a kölesei postahivatal előtt.

– Hogyhogy nints?! – tátja egy perc múltán szemeit a póstáskisasszony megránduló vállaira Költsey, és szemöldökei akkora ráncokat vétenek, mint egy hollómadár fekete szárnyai.

– Ninnntss!… Ninnnnts! Én egy órát kocsizok ide, maga meg elintézi annyival, hogy ninnts! – paprikázódik egyre jobban Költsey, de a kisasszony hajthatatlannak bizonyult.

– Hiába erőszakoskodik itt az úr! Ha nem jött meg az a maga Új Beszélője, én tsak nem szülhetek helyette másikat…

– Mitsoda hang! Mitsoda minősíthetetlen tónus és styl! Ez az ország ebbe pusztul bele! – dühöngött még órák múlva is Költsey.

– Ugyan hagyja már… – legyinté barátja, midőn a bricska már hazafelé kérődzött a dimbek között. – Inkább az ideán törje a fejét… Nem ilyen hiábavalóságokon…

– Ideán?… Mi az, amiről maga itten összehord hetet-havat?

– Azt mondta, hogy már fogja az első szavát… – mutatta fel, ahogy órákkal elébb a költő, ökölbe zárt tenyerét professiore Galváni Lajos.

De Költsey Ferencz hiába töré a fejét. Gondolatai viharos tengerén a keresett szó nem bukkanik elő.

– Pedig jó vers lett volna… – monda a tudós barát. – Láttam a tekintetén… Sebaj! Van még magyar szó elég! Írunk másikat!

De a poet szívén pilléző jeget már nem olvasztották fel a vigasztaló szavak. Csüggeteg bámészta a ló előtte ingó farát, és arra gondolt, hogy a magyarnak legjobb nem gondolnia semmire, és minden körülmények között eszerint akarnia. Akkor soha nem eshet baja.

• Kultúra