Szilágyi Andor

Nyomtatóbarát változat

Költsey Ferencz merően merede magaelej, myntha emészthetetlen gond felhőzte volna boltozatos homlokát. Majd barátjához fordula, és emígyen faggatá:

– Nem emlékezek véletlenül, valaha myként fogalmazá meg élesnyelvű mynysterelnökünk ama elnehezült mondatát a politikai alvilágról megest?

Galváni Lajos, aki nem csak feltalálásra váró Galváni-eleméról, hanem jobbadán memóriájáról is messziföldön beszéj-théma volt, leengedé kezeügyéből a békanyúzókést, és emygyen kérde viszont:

– Arra gondola, kedves Költseym, hogy ki tanult, hol és micsodát?

Költsey némán bólinta rá.

Galváni Lajos elébb felhívá barátja figyelmét az emlékezet tsalárdságaira, majd az inkryminált idézettel emígyen folytatá:

– „Én nem a politikai alvilágban tanultam a politikát…”

– Hát ez az… Tehát jól emlékezem… – sóhajta fel a nagy poet miközt szomorúan leengedé reményteli hymnusíró tollát, és összegyűré a telihymelt papírt. Sokáig lehunyt szemmel néze magába befelé, majd emígyen kérdezé:

– És hogy fakada ki Lucretia Borgia, midőn valakit kínhalálába láta fetrengeni lábai előtt?

– „Mégis tsak szörnyű!”… – tsapja össze tenyereit Galváni Lajos, és magas fejhangon sipít, hogy mennél valóságszerűbb legyen a pillanat, amely a történeti kor elhírhedett méregkeverőjét van hivatva barátja, Költsey Ferencz elejbé teremteni.

– „Mégis tsak szörnyű, hogy mennyi itt a méregkeverő!”

Költsey Ferencz egyaltáljában nem nevete. Arra gondola, hogy a mynysterelnök, amikor eme kijelentését intézte egyik ellenzékbe szorult kollegájához, vajh tisztában volt-e a szavak súlyával? És jelentésüket, vajh, értette-e? Tudta-e, hogy myket beszél?

Mert a tarrockjátékban járatos ember el-elviccelőd partnere lapjárást javítandó gyarló kísérletein, és miért is ne tenné, ha úri kedve arra támada – gondolta Költsey –, de hát azért közben tán tsak-tsak gondolkodik! És ha gondolkodik, mynymum nem ereget oly luftballonokat, amelyek aztán kidurranva esetleg saját orrára húzhatók… Amikor pedig eme szók elhangozának a mynysterelnöki szájból, már javában tudnivaló volt, hogy a száj gazdája előszeretettel zsarolgat, dekázgat, sutyorog, bujkál szőnyegek alatt, felett és megett, valamint és egyáltalán szívesen művel minden olyan dolgokat, amelyekért nemtsak hogy egy decens angol clubból a sir-ök, de egy teveszagú oráni ivóból is páros lábbal tyrhítanák ki az unfair playt nehezen viselő dromedárok. Is…


A poet tollával ledöfe egy elébe mászoló nyári legyet, majd, egyidejűleg, egyáltaljában nem gondolkoda tovább a magyarok Hymnusán.

• Kultúra