révész

Nyomtatóbarát változat

G. Nagyné Maczó Ágnes önálló választási törvényjavaslatot nyújtott be. A javaslat szerint a választópolgár elvesztené a választásoktól való távolmaradás, a tartózkodás jogát, a választás elmulasztása szabálysértésnek minősülne. Elveszítenék a választójogukat azok az állampolgárok, akik kevesebb, mint öt éve élnek Magyarországon, és nem lenne választható az, aki kevesebb, mint tíz éve él az országban. (Nem szavazhatna például Varga Béla, a nemzetgyűlés egykori elnöke.) Nem mérettetnének meg a pártok, nem lehetne pártlistákat állítani, politikai pártok még egyéni jelölteket sem indíthatnának, és a megválasztott képviselők nem lehetnének párttagok. Az egyéni választókerületekben nem választhatnák meg azt, akinek nincs ott állandó vagy ideiglenes lakóhelye. (E sorok írója például, aki véletlenül a Ferencvárosban szerzett lakást, nem indulhatna Zuglóban, ahol felnőtt, és amihez sokkal több köze van, mint a nagyvilág bármely más pontjához.) A megválasztott képviselőt bármikor vissza lehetne hívni a választópolgárok 50 százalékának plusz egy főnek az aláírásával.

Ezt a törvénytervezetet nem azért érdemes számon tartani, mert esetleg megvalósul. Természetesen nem fog megvalósulni, valószínűleg a napirendre vételét sem fogják megszavazni. Azon sem érdemes sokat töprengeni, hogy milyen előnyökkel vagy hátrányokkal járna, ha a javaslattevő szándékai megvalósulnának, mert a javaslattevő szándékait a gyakorlat mindenképpen szétmorzsolná. A Maczó-féle törvényjavaslat szellemében nagykorú polgártársaink több mint egyharmada érezhetné magát bűnösnek az 1990-es választásoktól való távolmaradása miatt. A pártok társadalmi szervezetek és független jelöltek jelmezében vonulnának fel a Maczó-féle választási maszkabálra, és pillanatok alatt kialakulna a kriptopártrendszer. A visszahívás lehetőségét azok a kriptopártok tartanák a kezükben, amelyeknek van pénzük és szervezeti erejük ahhoz, hogy elérjék a választópolgárok felét, hiszen a megválasztott képviselő potenciális ellenzéke szinte mindenhol nagyobb lenne, mint híveinek a tábora, még ha azok nem is ábrándulnának ki belőle. 1990-ben a 176 egyéni választókerületből összesen ötben volt olyan jelölt, aki megkapta az első fordulóban, amikor még teljes volt a mezőny, ha nem is a választópolgárok, de legalább a választók több mint felének a szavazatát. Maczó Ágnesre például az első fordulóban azoknak a választásra jogosult polgároknak, akiket most a visszahívásra feljogosítana, 8 százaléka, a második fordulóban 13 százaléka szavazott, és ebben benne voltak azok is, akik azért szavaztak rá, mert a megye (és az ország) legnépszerűbb pártjának a jelöltje volt, és a második fordulóban azok is, akik kiesett jelöltjük helyett, jobb híján választották őt.

Maczó Ágnes törvényjavaslata nem közvetlenül gyakorlati szempontból érdekes tehát, hanem azért, mert a maga valóban minden szervezeti érdektől megtisztított vaskövetkezetességével demonstrálja, hogy hová vezet az a nemzetfelfogás, amelynek vonzáskörébe került a parlamenti többség.

Itt nyilván kétféle eszmény áll egymással szemben. Az egyik szerint annál jobb egy választási rendszer, minél inkább a komplex politikai programok, alternatívák összevetéséről szól. Ez a felfogás a pártokat állítja középpontba, mivel ezek azok a sajátos intézmények, amelyek jó esetben alkalmasak a társadalomirányítási stratégiák, a választási lehetőségek kidolgozására. A másik eszmény szerint a választásokon annak kell érvényesülnie, ami a nemzetben közös, a nemzeti jellegnek, a nemzeti géniusznak, vagy ahogy a törvényjavaslat indoklása mondja: a nemzet óhajának. Ebben az esetben emberi minőségeket kell összevetni abból a szempontból, hogy mennyire felelnek meg annak a népi értékrendnek, amely e felfogás szerint egységes és történelmileg, kulturálisan adott. Ebből a szempontból az a jó, ha a választókörzetek minél egységesebb, áttekinthetőbb közösséget fognak össze, ha a képviselő ebből a közösségből vétetik, ezt jeleníti meg, és az emberi minőségek összevetését nem zavarja meg az intézményi, szervezeti háttér. Mivel a nemzet akarata adott, a politikai másság csupán nemzetbontó tényező, az Ország Házában nem a politikai reprezentativitásnak, hanem a területi reprezentativitásnak, a tájjellegű másságoknak, a nemzetdialektusoknak kell érvényesülniük. A parlament területi korporáció.

Maczó Ágnes a törvényjavaslat egyik talányos mondatában arról ír, hogy a pártoknak kizárólag a végrehajtó hatalomban lehet szerepük, és a pártokról szóló törvényben kell szabályozni a pártok versenyét. Csupán az nem derül ki, hogy a pártokat hogyan lehet versenyeztetni választások nélkül. Eddigi történelmi ismereteink szerint kizárólag pártállami diktatúrákban neveztek pártoknak olyan szervezeteket, amelyeket kizártak a választásokból és a törvényhozó hatalomból.

Donna Quijote törvényjavaslata azt mutatja be, hogy az a felfogás, amelyben a nemzet az érdekcsoportokba szerveződő társadalom felett lebegő szellemi egység, egynemű óhaj, nem kompatíbilis a többpártrendszerrel, nem kompatíbilis a demokrácia eddig ismert történelmi formáival.

• Belföld