– pap –

Nyomtatóbarát változat

A hét végén Kelet-európai szolidaritás – európai integráció címmel nemzetközi konferenciát rendezett Budapesten az SZDSZ.

A résztvevők részben még a hetvenes évek végén kerültek kapcsolatba egymással, nem éppen nyugodt körülmények között, s tartották fenn, sőt bővítették együttműködésüket a nyolcvanas években minden rendőri akadályoztatás ellenére. Börtöntöltelékek, fantaszták, a tegnapi Kelet-Európa máskéntgondolkodói jöttek össze ezen a konferencián, akiket realistává ütött a történelem. Társaik közt ma akad képviselő, miniszter, kormánytanácsadó, sőt államelnök is.

Örültek a zavartalan együttlétnek.

És mivel a jövőben szavuk lesz Kelet-Európa sorsának alakításában, feltérképezték teendőiket. Az egyik legfontosabb a nemzeti kisebbségek sorsának rendezése. A forradalmi eufória első pillanatai után nyilvánvalóvá vált, hogy a kelet-európai kisállamoknak ez a nyomorúsága nem fog eltűnni egyik napról a másikra. A jelenlévők egyetértettek abban, hogy a ’45-ös határok megváltoztatása a térség balkanizálását jelentené, de abban is, hogy a népek a határok állandóságát csak akkor fogják elfogadni, ha a határokon kívül rekedt kisebbségek rendelkezni fognak az őket megillető jogokkal, ha egy török lehet majd török Bulgáriában, egy magyarnak meg mindegy lesz, hogy Temesváron vagy Debrecenben él-e.

A kölcsönös félelmek, a nemzeti gyűlölségek gyógymódja a demokrácia, s mivel Kelet-Európának a Szovjetunió bomlásával sosem látott esélye nyílt a demokráciára, van esély a kisebbségi problémák megoldására is. A kisebbségeknek nem kell elmagyarázni, hogy mit nyernek, ha garantálják kisebbségi jogaikat. A többségnek kell belátnia, hogy e jogokat nemcsak azért kell megadni a kisebbségeknek, mert ezt kívánják a demokrácia elvei, hanem mert a többség is nyer vele: társadalmi békét. Erre pedig a meggyötört kelet-európai társadalmaknak talán mindennél nagyobb szükségük van.

• Belföld