A lakóhely szabad megválasztásának joga
Ha a Nyájas Olvasó – biztos van ilyen – a fenti sorok olvastán kezdi nem érteni, hogy miről van itt szó, igazat adok neki. Hogyhogy el kell költöznie? Hát a Magyar Köztársaság nem az emberi jogok betartására vállalt nemzetközi kötelezettséget? Nem jogállam netán, ahol a sorkatonákon és szabadságuktól bírói ítélettel megfosztottakon kívül mindenki szabadon választhatja meg a lakóhelyét?
„Ismét meg kell indulnom”
mondta Pozsgay Imre Pintér Dezsőnek a november 20-i MH-extrában. „A közvéleményben van egy nagyon jelentős réteg, amely kezdeményezésre vár. Arra, hogy nagyobb lépésekkel folytassam utamat… Nyugodtan megtehetném, hogy időnként magam is elvonulok az engem ábrázoló régi kép előtt, s csak az emlékeimre fordítok figyelmet… Felemás módon nem akarom lezárni politikai pályámat: résztvevője lehettem a rendszerváltoztatás kezdeményezésének, de nem az jött ki belőle, amit a társadalom szeretett volna, és amit magam is kívántam tőle.
Szabad György, az Országgyűlés elnöke és dr. Boross Péter belügyminiszter igen elmés helyzetet teremtett. Alkottatott egy – feltehetően vaskos – dosszié, amely többek között Boross Péter tevékenységét van hivatva feltárni.
A ’90-es választás eredménye kiegyensúlyozottnak mondható, de úgy tűnik, a régi és az új politikai struktúrák itt azóta is elkeseredetten birkóznak egymással. A megye fővárosának Fidesz-szervezete már 1990-ben kettévált, elég korán szétszakadt a debreceni önkormányzat polgármestert adó SZDSZ-frakciója, itt tört ki először a botrány a megyei bírósági elnökségi pályázatok körül. Hajdú-Biharnak négy országgyűlési képviselője – két MDF-es és két SZDSZ-es – cserélt frakciót a parlamentben, egyikük többször is.
A hír nem csupán azért gondolkodtatta el e sorok íróját, mert holmi analógiák ingerkedtek vele. (Egyszer már kiadós felháborodást sikerült kiváltania azzal, hogy párhuzamot emlegetett Mezei és a tévé épületéből váratlanul kitiltott Hankiss esete között.
Az újság első oldalán virító témakóstoló rögtön izgalmas összefüggést mutat be a Szonda Ipsos adatai alapján. Nem igazán váratlan, hogy a bizonytalanok, egyik pártban sem reménykedők aránya az alacsony jövedelműek között a legnagyobb, s a magas jövedelműek között a legkisebb. A sikeresek politikailag is céltudatosak. Az sem nagyon meglepő, hogy a „magas”, „alacsony” és „közepes” jövedelmi kategóriába tartozók között egyaránt legnépszerűbb Fidesz a legeslegnagyobb diadalt a magas jövedelműek körében aratja. Közel egyharmaduk (32 százalék) a Fideszre tesz.
A miniszterelnök alighanem a sajtótörténetben is ritkaságértékű maratoni nyilatkozattal ajándékozta meg (ismét) a Pesti Hírlapot. Az interjúer – nem kevésbé szokatlanul – Balaskó Jenő, a vagabund poéta. A sok évig némaságra kárhoztatott költő nem fukarkodik lírai énjének prezentálásával, ezért a szorgalmas újságolvasó rég tudja, hogy Antall József kormányának támogatására esküdött fel 1990. április 8-án, mondván, egy hazaszerető értelmiséginek kutya kötelessége az első szabadon választott kormányt pártolni.
Sajtófigyelés
Tavaly nyár óta 31 anya és kisgyerek települt át a Székelyföldről Szegedre. A gyerekek közül 14 itt is született. A szóban forgó személyek „többnyire” cigány származásúak s szellemi fogyatékosok (beleértve az újszülötteket). A gyerekek sorsáról semmit nem lehet tudni, csak azt, hogy szüleik elhagyták őket, illetve csekély pénz ellenében lemondtak róluk nevelőszülők javára – tudtuk meg február 5-én, csütörtökön a Magyar Hírlapból.
Dr. Antall egy előzékeny influenzába burkolózva elérte, hogy a fél éve sejtetett, s végül két egymást gyorsan követő lépcsőben végrehajtott, kilenc miniszterét (három tárca nélkülit), négy politikai államtitkárát, öt hű MDF-frakciótagot és egy kormányhű kisgazda frakcióvezetőt megmozgató kormányátalakítását csak utólag, napokkal később kelljen indokolnia. A hírek szerint a parlamenti MDF-frakció sem kapott korábban tájékoztatást, de még az MDF-elnöksége sem, a koalíciós partnerekről nem is beszélve.
A II. magyar hadsereg pusztulásának szörnyű falatját 50 év alatt sem sikerült megemésztenie ennek a társadalomnak. A Don melléki halottakat síri csönd övezte, s a sok borzongató titok homályos világába tartozott, hogy a kedves szomszéd öregúr sokféle nyavalyáját ott szerezte, a Don mellett, 1942–43 iszonyú telén. Öregemberek, korán megözvegyült asszonyok fogyatkozó serege várta, hogy egyszer elmondhassa azt a tengernyi szenvedést, ami ráméretett, s megkapja legalább azt az elégtételt, ami a szokások szerint a pergőtűzbe vitt katonának kijár.
Csakhogy nem sikerül.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
8 év 3 hét
10 év 28 hét
10 év 32 hét
10 év 32 hét
10 év 34 hét
10 év 34 hét
10 év 34 hét
10 év 36 hét
10 év 37 hét
10 év 37 hét