Skip to main content

[Kisbali László]

[Kisbali László]: Rasszizmus és halál


Egynémely csőszök irodalmi munkásságáról

A számos ostoba és ocsmány dolog között bizonyára kevesen tulajdonítottak jelentőséget annak, hogy a néptársi termeszhajsza retorikájában milyen kitüntetett szerepet kap a halál metaforája. A halál a rendszerváltás minden elemében jelen van, írta a legfőbb rovarirtó: „A halál – micsoda tragédia! A magyar rendszerváltás nagy árnyéka.”

Nos, az árnyék egyre feketébb, s a testetlennek tetsző metafora a benzinespalack és sörétes fegyver „stilisztikai” eszközei révén sötét realitássá vált.




[Kisbali László]: Népiség, nemzet és állam


„Népiség” és fülhallás

A „dolgozatnak” csúfolt hírhedett iromány gondolati rendszerét nácinak tekintő értékelések az eszmetörténeti gyökereket tekintve nem tévednek, mégis érdemes lenne gondolkodni olyan megnevezésen, amely pontosabb, de nem csökkenti a megítélés morális súlyát sem. Már csak azért is, mert a szabatos kifejezés elejét veheti a megalapozatlan reményeknek. Sokan várták például, hogy a magát előszeretettel „vezetőnek” nevező párt valamiképpen „elhatárolja magát” főlovászától.


[Kisbali László]: Politika


Zacsek, a mintakép

Csurka amatőr a külpolitikában – állítólag ekként nyilatkozott szakértelméről nevezetes külügyminiszterünk. Azt nem tudjuk, hogy hozzátette-e magában: ha nektek elhatárolódás kell, hát tessék. Nagyjából úgy hat e kijelentés, mintha a leányrablót azért sújtaná a közmegvetés, mert gyakran téved a múlt idejű francia segédigék ragozásakor. Mégis, mire gondolhatott Jeszenszky?


[Kisbali László]: A zsidók és a politikai hatalom


Idegenfelismerés

A habzó szájú népvezér szerint az ellenzék részben a „zsidó befolyás” biztosításán munkálkodik, ezért győzelmük az idegen elemek uralmát, a magyarság tragédiáját jelentené. Ellenszerül a „magyarság idegenfelismerő képességének” helyreállítását is javasolja a Magyar Élet Fórumának alelnöke. Kíváncsian várjuk, mikor jut el annak felismeréséig, hogy az „idegenfelismerést” nagyon megkönnyíti, ha az érintetteknek bizonyos jeleket kell viselniük.


[Kisbali László]: Mi, én, világ


Politikai stilisztika (2)

Újra „stilisztikai” tanulmányokra invitáljuk a kedves olvasót. E heti rejtvényszövegünk szerzője (1890–1938) A szavak kritikája címmel adta közre 1920 táján észrevételeit, és itt kristálytisztán fogalmazta meg a „polstil” műfaji alapelvét: „A szó előbb ver gyökeret, mint a gondolat, és nagyobb is a hatása a közéletben. Ezért nem egészen fölösleges bírálatot írni a szavakról. A tévedés, az ostobaság vagy a hazugság nem a gondolattal, hanem a szóval kezdődik.


[Kisbali László]: „Tyúkszemem is az agyvelőmben fáj…”


Politikai stilisztika

A politikai állásfoglalások és vélekedések az esetek jó részében nem hosszas meditáció eredményeiként születnek meg. Ha töprengünk is egy-egy kérdésen, gondolataink olyan sémákat követnek, olyan klisékhez igazodnak, amelyeket a legritkább esetekben tudatosítunk. Ráadásul a látszólag politikai vélekedést nagyon sokszor kiváltképpen nem politikai előfeltevések befolyásolják, hanem a nyelv felszínén található, megmerevedett képződmények. Bizonyos értelemben a nyelv gondolkodik helyettünk is.


[Kisbali László]: Az erkölcs jegyében


Erkölcsi patyolat

„Egy idő óta dühöng az erkölcs Hunniában.” E heti rejtvényünk szövege kezdődik így, s noha a mű majdnem napra pontosan 90 éve született, meglepő analógiákat találhatunk benne a mai helyzettel. Manapság alig van újság, amelyik ne beszélne az ország állítólagos erkölcsi válságáról, az erkölcsi „megújulás” szükségességéről stb. Ezzel párhuzamosan mind több társaskör alakul, amelyek morális patyolatként kívánnak működni, megtisztítandó a köz- és magánélet szennyesét.


[Kisbali László]: Az olimpiász tanulságai


A pamflet Michelangelója

Szerzőnket egyik tisztelője a „pamflet Michelangelójának” nevezte. Telitalálat ez az ítélet. Mert az erdélyi hitvitázó írókon kívül aligha volt még egy alkotója irodalmunknak, aki ily gigászi nyelvi kataklizmákat, stiláris földrengéseket teremtett volna a fehér papíron, hogy vélt igazát a közönség elé „sziszifuszozza”. Tudta tehát, hogy a szellem harca mindig reménytelen, de éppen e biztos tudás birtokában minden esetben a nyelv és a szenvedély teljes arzenálját mozgósítva ütött rajta nemhogy verébnyi, de akár szúnyognyi problémákon is.


[Kisbali László]: Frajmaurerek titkai


Nemzeti szabadkőművesség

A kormánypártok vezetőit láthatóan szörnyű kétségek gyötrik. Nagytermészetű hangadóik lépten-nyomon úgy érzik, kudarcok érik őket hódítási törekvéseikben. Éji óráikban aztán hosszan tépelődnek: miért ilyen kicsi is az ő hatalmuk. A politikai potenciazavarok aztán szorongásos álmokhoz vezetnek, s a félelmek a tudattalan képeit furcsa szörnyek, démonok, Luciferek formájában jelenítik meg. S a rémségek a kollektív tudattalan ősi, archetipikus elemeit varázsolják újra élővé.


[Kisbali László]: József Attila emlékkönyvébe / Az újév elébe


Miközben az ősi magyar hitvilágban megalapozott kereszténységben lelik fel a modern Európát mardosó ármány remediumát, s a keserű pirulát a „féktelen liberálisok” bálványdöntögetéssel elegy szidalmazásával édesítik, egyre fenyegetőbb a veszély, hogy éppen a modern és magyar keresztény kultúra hiteles üzenetét nem lehet meghallani; a kereszténység politikai retorikában kiüresített fogalmának kongásában érthetetlen marad az a mondandó, amely erkölcsi tartalma, művészi minősége révén hívők és nem hívők fülébe és szívébe egyaránt utat találhatna.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon